Menü

Lendületben maradni

2019. Szeptember 06
1369
Lendületben maradni

Filutás Viktor egy-egy arany-, ezüst- és bronzéremmel gyarapította éremkollekcióját és ami még fontosabb, világranglista pontjait. Kerékpárosunk a szlovák és litván pályaversenyről is értékes helyezésekkel tért haza.

Remek héten vannak túl kerékpárosaink, hiszen értékes világranglista pontokkal zárták az elmúlt időszakot, ami jó előjel az októberi Európa-bajnokság előtt. Filutás Viktor kezdésként a Grand Prix Presov CL1-es kategóriájú versenyen bronzérmet nyert a pontversenyben.

„Presov előtt éppen lecsúsztunk a dobogóról egy korábbi versenyen, így oda már úgy indultunk, hogy nem tudtam mire számíthatok. Az elején azt hittem nagyon rossz formában vagyok, de az omnium végére felvettem a ritmust és Krisztiánnak is tudtam segíteni. Ez lendületet adott és utána a pontverseny és a scratch is jól sikerült, valamint mentünk egy madisont is. Ezt követően utaztunk tovább Litvániába és azt beszéltük, hogy ott még jobban kéne mennünk és ehhez tartottuk is magunkat. Ugyanis cementpálya után bejöttünk fapályára, ahol így megvolt a kellő sebességünk. Krisztián megnyerte az omniumot, míg a scratchen én lettem második. Pedig edzőm azt mondta, hogy utóbbit ki kellene hagynom, hogy a pontversenyre pihenjek, de úgy gondoltam, hogy a legjobb bemelegítés, ha versenyzek” – nyilatkozta honlapunknak Filutás.

Aztán a pontversenyben még egyet előrébb lépett és megnyerte a Grand Prix Panevezys CL1-es kategóriájú pályaversenyt.

„Nem is gondolkoztam úgy, hogy itt bárki legyőzhet. Aztán végül jól taktikáztam. Azzal nyertem meg, hogy az elején egyedül sikerült körelőnyt csinálnom, utána pedig a végén is elmenésben voltam, így végül magabiztosan szereztem meg az aranyérmet. Ezúttal Krisztián segített nekem sokat, hasonlóan mint én előző nap neki az omnium során.”

 

Viktor ezzel az eredménnyel a világraglistán a 16. helyre jött előre a pontversenyben.

„A hétvégén Prágában indulunk omniumban, ami nehéz verseny lesz, hiszen Vivianihoz hasonló nagy nevek is ott lesznek majd. Ezt követően jövő héten a román körversenyen országúton versenyzek. Egy hónap múlva pedig az Európa-bajnokság vár ránk, ahol úgy készülök, hogy megyek majd 4000-et is. Ha pedig jó formát fogok ki, akkor szeretnék mindenképp a legjobb tízben lenni. Tavaly túlizgultam az egészet, ami életem legnagyobb kudarca volt, de most ez már nincs bennem, mert tudom, hogy akik ott lesznek, azokat már más versenyeken megvertem, úgyhogy megismételhetem ezt az Eb-n is. Ha pedig nem sikerül, akkor az azt jelenti, ezúttal ők voltak jobb formában” – zárta gondolatait sportolónk.

 

Fotók: BVSC Kerékpáros Szakosztály Facebook-oldala

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz