Menü

Magaslati edzőtáborban készülnek úszóink

2020. Október 29
357
Magaslati edzőtáborban készülnek úszóink

Úszóink egy kisebb csoportja spanyolországi magaslati edzőtáborba utazott, ahol elzártan készülnek az előttük álló versenyekre. A helyszínről Nagy Péter szakosztályvezetőnket kértük, hogy értékelje kicsit az eddig elvégzett munkát.

Miközben Burián Kata a Nemzetközi Úszóliga „buborékjában” tölti heteit, Cseh László és Németh Nándor pedig szokásos edzésmunkáját végzi ittho, addig felnőtt csapatunkból Bernek Péter és Bohus Richárd a spanyolországi Sierra Nevadába utazott háromhetes edzőtáborba. A jelenlegi járványhelyzet miatt elzártan készülnek sportolóink Nagy Péter irányításával a magaslati légkörben.

„Azért kellett eljönnünk, mert a magaslatnak nagyon jó hatása van a sportteljesítményre és ezt otthon nem tudjuk modellezni. Ezért érkeztünk Spanyolországba, amit bevállaltunk ebben a helyzetben. Szerencsére kevesen vannak ebben a sportcentrumban, ahol mi is készülünk. Minden egy helyen van, és nagyon jól teltek eddig a napjaink. Ahhoz, hogy elérjük az uszodát, ki se kell lépnünk a létesítményből. Amiért jöttünk, azt egyelőre megvalósítottuk” – árulta el szakosztályvezetőnk.

Az edzőtábor első fele azzal telt, hogy úszóink alkalmazkodtak a magaslati légkörhöz. Az edzői stáb pedig folyamatosan ellenőrizte, hogy a sportolók aktuális állapota milyen edzésmunkára alkalmas. A tréningekből nem volt hiány, hiszen a vasárnapok kivételével minden nap a munkáé a főszerep.

„Elégedett vagyok az elvégzett munkával. Ricsi és Peti nagyon inspirálják egymást. Összetart az egész brigád. Összesen négyen vagyunk itt, a fiúkon és rajtam kívül még Raphael Mazet, aki az erőnléti edző, oszteopata. Ő is rengeteget hozzátesz a munkához. Régen voltam ilyen edzőtáborban, amely ilyen pozitívan és hasznosan telt.”

Úszóink a hazaérkezés után másfél héttel már letesztelhetik egy kisebb versenyen, hogy mit ért számukra a magaslati edzőtábor. A fő cél azonban a decemberi az országos bajnokság, amely jó erőfelmérő lesz számukra.

Sok sikert kívánunk nekik!

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz