Már a felnőttek között is bizonyítana – VIDEÓ

Már a felnőttek között is bizonyítana – VIDEÓ

A november eleji oroszországi junior kard-világkupán szerzett ezüstérme után a hónap második felében már Franciaországban, a felnőtt vk-n szerepelhet Szűcs Luca. Tehetségünkkel beszélgettünk céljairól.

Szűcs Luca a korosztályában a szezon eddigi állomásain itthon és a junior-világkupán is jól szerepelt. Nem véletlen, hogy sportolónk boldogan nyilatkozott a Szocsiban szerzett ezüstérme után.

„Nagyon boldog voltam. Bár viszonylag kevesen voltak a versenyen, ugyanis többnyire oroszok indultak, így tulajdonképpen egy orosz háziversenyben tudtam kipróbálni magamat. Ők nagyon jó vívók, úgyhogy jó érzés, hogy ilyen mezőnyben is második tudtam lenni. A döntőre viszont nagyon elfáradtam és ott már nem annyira ment a vívás” – nyilatkozta youtube-csatornánknak kadetvilágbajnokunk.

Jó eredményeinek köszönhetően, Luca november második felében Orleans-ban már a felnőtt világkupán is szerepelhet.

„Ettől a szezontól fogok majd felnőtt világkupákon is indulni. Az első Orleans-ban lesz, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a hangulata. Egy ilyen felnőtt verseny az nyilván más, mint egy junior. Sokkal nehezebb és erősebb a mezőny. Úgyhogy kíváncsi leszek, hogy mennyire tudok majd helyt állni. Az biztos, hogy majd igyekszem minél jobban.”

Sportolónk az alábbi interjúban azt is elárulta, hogy milyen tanácsokat adott neki barátnője és klubtársa, Pusztai Liza. Valamint arról is beszélt, hogy milyen elvárásai vannak magával szemben korosztályában és a felnőttek között.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay