Menü

Még 2 érem az EB-n!

2018. Március 11
191
Még 2 érem az EB-n!

Egy már eddig is fantasztikus korosztályos Európa-bajnokság utolsó napja kevésbé sikerülhetett volna csodásabbra, mint amilyenre az oroszországi Szocsiban rendezett junior Európa-bajnokság zárónapja sikerült. Az utolsó napon ugyanis vívóink kétszer is dobogóra állhattak. Kezdjük a hölgyekkel! A női kardcsapatunk Pusztai Lizával és Nagy Valentinával a soraiban azzal a nem titkolt céllal vágott neki a versenynek, hogy mindenképpen érmet szeretne szerezni. Ennek szellemében előbb a grúzokat, majd a lengyeleket is megverték, és máris az elődöntőben találták magukat. Itt viszont a bombaerős házigazda oroszok vártak rájuk, akiktől sajnos ki is kaptak Lizáék. Így csak egyetlen esélyük maradt az éremszerzésre, ha a bronzmeccsen legyőzik a németeket. Ez sikerült is nekik, köszönhetően annak, hogy Liza ismét kiemelkedően vívott. Pusztai Liza az EB legeredményesebb versenyzője volt, hisz kadet és junior korosztályban is két-két egyéni és csapatérmet szerzett. Jövőre már nem lesz erre lehetősége, hisz ez volt az utolsó kadet éve.

És akkor következzenek a fiúk. A junior férfi párbajtőrcsapatunk rendre ott van a világ – de legalábbis a kontinens – élvonalában, így most is bizakodva vártuk az ő számukat. Főleg úgy, hogy a mi versenyzőnk, Andrásfi Tibor is s csapat tagja volt. A fiúk a nyolcaddöntőben Ausztria legjobbjai ellen kezdtek. Az osztrákok kadet korosztályban már megtréfáltak bennünket, a junioroknál azonban kétség sem férhetett a sikerünkhöz. A menetelés a negyeddöntőben a világranglistát vezető Jurka-val felálló csehek ellen is folytatódott. Az elődöntőben viszont a franciák ellen már nagyot kellett küzdeniük Tibiéknek, akik szoros meccsen, de legyőzték a gallokat is. A döntőben az olaszok vártak ránk, akik ellen mostanában nem ment a csapatnak. A kadet és junior egyéni Európa-bajnok Di Veroli-val felálló olaszok a mérkőzés első felében vezettek is, de aztán egy huszáros hajrával sikerült fordítanunk, és az előnyünket az asszó végéig meg is tartottuk. Ez pedig azt jelentette, hogy a junior Európa-bajnokságot 2018-ban férfi párbajtőrben az Andrásfi Tibor, Nagy Dávid, Koch Máté, Debnár Gergely összetételű magyar válogatott nyerte.

Ötödik helyen végzett a Borsody Emma vezette junior női párbajtőrcsapatunk. A rekordlétszámú, húsz csapatos mezőnyben Emmák a britekkel kezdtek, és egy sima 45-30-as győzelemmel mentek negyeddöntőbe. Itt viszont nem bírtak a házigazda oroszokkal, így az 5-8. helyen folytathatták tovább. A lányok becsületére legyen mondva, hogy a csalódottságukon túltették magukat, és oroszlánként küzdve előbb az izraelieket, majd románokat gyűrték le egyaránt egy találattal. Így sikerült az ötödik helyet megszerezniük.

A Nagy Martin vezette férfi kardcsapat viszont nem jutott nyolc közé, mert már a nyolcaddöntőben váratlanul (egytusos) vereséget szenvedtek a románoktól, így már csak a 9. helyet érhették el. Sajnos, ez sem sikerült, mert a grúzoktól is kikaptak. A szlovénokat és az azerieket azonban sikerült legyőzniük, így végül a 11. helyen végzett a csapat.

Klubunk nevében gratulálunk az egész csapatnak! Fantasztikus munkát végeztek, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Fotó: MVSZ

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz