Menü

Meghúzkodtuk az oroszlán bajuszát

2017. November 22
212
Meghúzkodtuk az oroszlán bajuszát

Nagyon fiatal csapattal vágott neki Bíró Attila, a női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya az idei Világliga-sorozatnak.

A bátor fiatalítás célja, hogy a jövő csapatát megtalálja, amely majd képes lesz kvalifikálni, illetve helyt állni a tokiói olimpián. Számunkra nagy elismerés, hogy ebben a fiatal csapatban öt játékosunk is helyet kapott. A csapatot a kapitány egyből a mélyvízbe dobta, hisz a Világliga első mérkőzését a sportág egyik legerősebb csapata, a hollandok ellen játszottuk, méghozzá idegenben. Bíró Attila célja nem titkoltan az volt, hogy éles helyzetben is lássa, miként teljesítenek a fiatal játékosok. A magyar csapat ennek megfelelően hatalmasat küzdött, s bizony a hollandoknak nagyon meg kellett szenvedniük azért, hogy a végén a lehető legminimálisabb különbséggel – egy góllal – megnyerjék a mérkőzést. A küzdelemről mindent elmond, hogy az utolsó negyednek 6-6-os döntetlenről vágtak neki a csapatok, s bizony az utolsó sípszóig benne volt a levegőben a magyar egyenlítés. A hat lőtt gólból Leimeter Dóri egy találattal vette ki a részét, de a többiek – Gyöngyössy Anikó, Kuna Szonja, Máthé Zsuzsanna és Farkas Tamara – is hatalmasat küzdöttek.

A magyar csapat következő mérkőzése december 19-én a spanyolok elleni hazai találkozó lesz.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz