Menü

Megvannak a birkózó világversenyek időpontjai

2020. Július 05
397
Megvannak a birkózó világversenyek időpontjai

A nemzetközi szövetség szombaton nyilvánosságra hozta a birkózók módosított versenynaptárát erre az évre. Szakosztályelnökünk, Kiss Balázs elárulta, hogy örül neki, hogy a juniorok sem maradnak verseny nélkül, ő viszont az olimpiai kvalifikációra készül.

Az már korábban eldőlt, hogy augusztus 31-ig nem rendeznek nemzetközi versenyeket a birkózóknál, a nemzetközi szövetség (UWW) szombati döntése értelmében év végén viszont rendhagyó módon megtartják a birkózó-világbajnokságot. Az olimpia évében ugyanis csak azoknak a súlycsoportoknak szoktak vb-t rendezni, amelyek nem szerepelnek az ötkarikás játékok programján. Azonban mivel elhalasztották a tokiói olimpiát, így teljes vb-t rendeznek a felnőttek számára.

Az is eldőlt, hogy október 19-től 25-ig Szkopjéban lesz a juniorok Európa-bajnoksága, míg a vb-t december 4. és 10. között rendezik a korosztály számára Belgrádban.

„Sportvezetőként nagyon örülök ennek a döntésnek, mert fontos, hogy a juniorok számára is legyen verseny. Nagyon sajnáltam volna, ha erre nem lesz lehetőség. Gondolok itt elsősorban Takács Istókra, aki a junior Európa-bajnokságon és vb-n is címvédőként lehet majd ott. Az én szempontomból a felnőtt világbajnokságra nem tekintek úgy, hogy az lesz az elsődleges versenyem, mivel az nem számít bele az olimpiai kvalifikációba és én utóbbira készülök elsősorban. Nem szeretném, ha más verseny elvinné a koncentrációmat, mert az a célom, hogy megszerezzem a kvótát” – nyilatkozta honlapunknak világbajnok szakosztályelnökünk, Kiss Balázs.

A felnőtt vb-t is a junior-vb helyszínén rendezik Belgrádban, viszont pár nappal később, december 12. és 20. között.

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz