Menü

Molnár János Asztalitenisz Emlékverseny

2017. Január 06
221
Molnár János Asztalitenisz Emlékverseny

22. alkalommal rendezi meg asztalitenisz szakosztályunk azt a nemzetközi utánpótlás versenyt, melyet Molnár János (13 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt serdülő versenyzőnk) emlékének szentelnek.

1995. február ötödike, Budapest.

Az átlagos családok többsége talán még fel sem ébredt, ám Molnárék – lévén, hogy igazi sport-familiáról van szó – már készülődnek az útra: Salgótarjánba, egy országos asztalitenisz-ranglista versenyre készülnek. Az asztalnál csak a gyerekek, János és Krisztián érdekeltek, de a szülők természetesen elkisérik a csemetéket a versenyre, hiszen, mint korábban oly annyiszor, most is kiváncsiak arra, hogy a két fiú miként szerepel. A korai ébresztő után egy gyors reggeli, s Molnárék már ott ülnek a kocsiban. Irány Salgótarján.

1995. február ötödike, Aszód.

Álmos ez a reggel. Szürke felhôk takarják el a napot, az úton – vasárnap reggel lévén – kevés az autó, így nem is csoda, hogy Molnárék már Aszódnál járnak. A szülôk a gyerekekkel talán éppen arról beszélgetnek, hogy mi történt az elmúlt héten az iskolában, hogy Jánosnak és Krisztiánnak melyik tárgyból kellene javítania, hogy a legutóbbi szülői értekezleten mit hallottak a gyerekekről. Egyelőre még távol vannak Salgótarjántól, s az egykoron ugyancsak a BVSC színeiben asztaliteniszezô édesapa, Molnár János tudja, hogy most az a legfontosabb, hogy elvonják a gyerekek figyelmét a versenytől. Éppen elég, ha akkor izgulnak majd, ha már ott állnak az asztal mellett.

1995. február ötödike, Hatvan.

Szaladnak a kilométerek, már Hatvannál járnak Molnárék. A forgalom még mindig elenyésző, így gyorsan halad a kocsi. A 13 esztendős János és a nálánál négy évvel fiatalabb Krisztián gondolatai már mindinkább Salgótarjánban járnak. Vajon milyen sorsolást kapnak, sikerül-e túljutni a legnehezebbnek ítélt ellenfeleken, bejönnek-e azok az elemek, amiket az elmúlt hét folyamán annyit gyakoroltak? A mama, Megyes Erika – aki ugyan soha nem asztaliteniszezett, ám ettől függetlenül mindig rendkívül büszke volt a szakemberek által tehetségesnek ítélt fiaira – bizonyára látja a gyerekeken a feszültséget, s bár tenni nem tud ellene semmit, magához öleli Jánost és Krisztiánt. „Ne féljetek, nem lesz semmi baj!” – árulja el az együttérző mozdulat.

1995. február ötödike, Salgótarjántól tizennyolc kilométerre.

Molnárék már teljesen a verseny lázában égnek, amikor bekövetkezik a tragédia: „A város elôtt tizennyolc kilométerrel nekirohantak egy fának. Az édesanya, Megyes Erika azonnal, a nagyobbik fiú, Molnár János pedig a kórházba szállítás közben meghalt. Az édesapát és a kis Krisztiánt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, de ők legalább életben maradtak.” – szól a könyörtelen hír. Közben Salgótarjánban megkezdődik a verseny – bármilyen ridegen is hangzik, de az élet megy tovább.

2017. február, Budapest.

A BVSC-Zugló asztalitenisz szakosztálya – emlékezvén 1995. február ötödikére – immár huszonkettedszer rendezi meg a Molnár János-emlék versenyt. Az indulóktól, az edzőktől, a szurkolóktól most is azt kérjük, hogy ha csak néhány pillanatig is, de álljanak meg és gondoljanak arra a játékosra, aki már nem lehet itt a teremben. Emlékezzünk arra a tehetséges asztaliteniszezőre, akinek pályafutása huszonkét évvel ez elôtt, valahol Salgótarjántól tizennyolc kilométerre véget ért.

Mindörökre.

Várjuk a nevezéseket 2017. január 20-ig, az asztalitenisz@bvsc.hu e-mail címen!

A magyar és az angol nyelvű versenykiírás és nevezési lap letölthető innen

uj hopon hopoff logo vector

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz