NB III, fejlődő utánpótlás és építkező női szakág

NB III, fejlődő utánpótlás és építkező női szakág

Felnőtt csapat, utánpótlás és női labdarúgás. Ezekről beszélgettünk a labdarúgók szakosztályvezetőjével, dr. Horváth Gáborral, aki elárulta, hogy szeretnének jól teljesíteni az NB III-ban, de továbbra is fontos az utánpótlás és a női szakág fejlesztése.

 

Bár az MLSZ tájékoztatása szerint feljutott a csapat az NB III-ba, de a jelenlegi körülmények között semmi sem biztos, így kezdjük ezzel. Valóban jövőre a harmadosztályban indul a BVSC-Zugló?

A bajnokságokat lezárták és ez alapján feljutott az együttes az NB III-ba. Azt, hogy hány csapat fog nevezni a harmadosztályba és melyik csoportba fogunk tartozni, egyelőre még nem tudjuk. Tény, hogy a BVSC jogosult nevezni az NB III-ba és ezt meg is tesszük. A jelenlegi járványhelyzet miatt teljesen érthető okokból még nincs bajnoki kiírás, viszont így még nehéz kalkulálnunk. Mivel nem tudjuk mikor indul a bajnokság, így azt sem, hogy mikor kezdjük a közvetlen felkészülést a szezonra. A csapat mindenesetre folytatta már az edzéseket. Harmadik hete edzünk, eleinte kiscsoportban tréningeztek a srácok, ezen a héten már csapatszintű munka folyt. A hétvégén pedig zárt kapus edzőmeccset is játszunk már.

 

Sajnos hamarabb vége lett ennek az idénynek, mégis a célt sikerült elérni. Ezek tükrében és a lejátszott meccsek alapján hogyan értékeled a csapat teljesítményét?

Először is gratulálok a fiúknak! Ugyanis nem csupán a megállapított végeredmény szerint, hanem a tényleges teljesítmény alapján is a legjobb lett az osztályban a BVSC. Hiszen a legtöbb pontot szereztük, a legtöbb gólt rúgtuk és a legkevesebbet kaptuk, továbbá veretlen volt az együttes, illetve a legtöbb győzelmünk is nekünk volt annak ellenére, hogy két meccsel kevesebbet játszottunk riválisainknál. Úgyhogy szerintem nem érdemtelen, hogy feljuthattunk az NB III-ba. Ezt a célt még a BLSZ II. osztályban tűztük ki. Azt hiszem ritka az, hogy egy klub több évre előre tervezve tud teljesíteni egy olyan vállalást, amelyet kitűz maga elé. Ezen a ponton ki kell emelnem a klub minden alkalmazottját, aki ebben a segítségünkre volt. Kezdve az elnöktől, egészen a pályamunkásokig, hiszen ők egy olyan stabil alapot adtak, ami után nekünk a fő feladatunk valóban a szakmai megvalósítás volt. Szeretnénk ezért köszönetünket kifejezni. Ami a csapat teljesítményét illeti, az utóbbi átigazolási időszakok alatt folyamatosan úgy terveztünk, hogy szisztematikusan építsük a csapatot. Télen is ennek a szellemében érkezett négy új játékos Gulyás Máté, Hrepka Ádám, Peszmeg Viktor és Pintér Nikolász személyében. Ezek az igazolások is már annak az érdekében történtek, hogy az NB III-ban is erősítést jelentsenek. Nagyon jó a csapatszellem, ezért és személyiségük miatt is könnyen be tudtak illeszkedni. Úgy gondolom, velük és a keret többségével számolhatunk a jövőben is. Egy-két helyen várható változás, de alapvetően ezt a csapatot képesnek tartjuk arra, hogy az NB III-ban is helytálljon.

 

 

A BVSC 2004 után szerepelhet ismét Nemzeti Bajnokságban. Ennek ellenére a keretet nézve nem a bennmaradás lehet az elsődleges cél.

Az eddigi felkészülések során mindig igyekeztünk nálunk papíron erősebb csapatokkal is játszani. Így NB II-es együtteseket is sikerült legyőznünk. Az NB III-ban szereplőkkel szembeni találkozók pedig többnyire a mi győzelmeinkkel értek véget. Ebből azért nem szabad azt a következtetést levonni, hogy ez a jövőben is így lesz. Az elmúlt két évvel szerintem elértük azt, hogy bár újoncok leszünk, de nem így tekintenek majd ránk elsősorban és felkészülnek majd belőlünk az ellenfelek. Ez fokozott odafigyelést és feladatot jelent majd számunkra, de az elmúlt években is hasonló volt a helyzet, ezzel is meg kellett birkóznunk. Csak remélni tudom, hogy minimum stabilizálni tudjuk a helyünket ebben az osztályban. Abban biztos vagyok, hogy a magunk részéről felkészültek leszünk arra, hogy jó eredményeket érjünk el.

 

A felnőttek mellett az utánpótlás számára is lezárult a szezon. Ha megnézzük a bajnokságok félbeszakításakor érvényes pillanatnyi állást, akkor azt láthatjuk, hogy a BVSC több korosztályban is a tabella első felében zárt. Ezek alapján milyen évet tudhat maga mögött az utánpótlás?

Ha összehasonlítjuk a felnőtteket az utánpótlással, akkor azt kell mondanom, hogy az első csapat minőségváltásával könnyebb dolgunk van, mint a fiatalabb korosztályoknál. Ez egy hosszabb folyamat és nehezebb munka, de az elmúlt két évben itt is szisztematikusan építkezünk. Nagyszerű szakember gárda áll a rendelkezésünkre, akik jól megoldják a feladataikat. Az idei év is azt mutatta, hogy mind eredményességben, mind létszámban sokat fejlődött már az utánpótlás a korábbi évekhez képest. A kis szekció vezetőjének, Német Györgynek a szervezésében elindult egy óvodáscsoport és a kerületi óvodákkal sikerült egy olyan kapcsolatot kialakítani, hogy tudunk az ovisoknak heti egy foglalkozást tartani. Ennek pedig az a hatása, hogy a gyerekek ahogy növekszenek, úgy épülnek be a klubba. Lehet, hogy lesz, aki később más sportágat választ majd, de legalább megismeri a BVSC-t és egy olyan bázis alakulhat ki, amelyre építhetünk a jövőben. A különböző korosztályokból egyre többen kijárnak a felnőtt csapat mérkőzéseire is, így a szurkolótábor is növekszik. A legidősebb korosztályokban pedig az a cél, hogy a felnőtt csapatba is még többen beépüljenek.

 

 

Erre pedig már ebben a szezonban is volt példa, hogy utánpótlás játékosaink szerepeltek a felnőttek között.

Valóban, már három utánpótlás játékosunk rendszeresen a felnőttekkel készül. Sőt, játéklehetőséget kaptak már egy-egy tétmérkőzésen is. Hollókőy Ádám a kapuban, a középpályán Sagáth Zétény, Boros Milán pedig a széleken. Ők már mindannyian folyamatosan az első csapattal készülnek. Azt hiszem, ha a BVSC legendás utánpótlásneveléséről beszélünk, akkor ez lehet egy új sikerkorszak kezdete. Vannak egyébként mások is, akik alkalmanként már a felnőttekkel edzettek. A hosszútávú cél ugyanis az, hogy a saját értékeinkre építkezzünk. Ebben nagy szerepe van a szekcióvezetőknek, a már említett Német György mellett a közép szekciót irányító Gyárfás Róbertnek és a legnagyobbakkal foglalkozó Céró Bálintnak is. Külön szeretném kiemelni Gabala Krisztián munkáját. Óriási szerepe van az utánpótlás és a felnőtt csapat szakmai munkáját is irányító vezetőedzőnknek a fejlődésben. Az ő tapasztalata és szakmai filozófiája teljes mértékben passzol a klub elképzeléseihez.

 

Az utánpótlás számára miként zajlanak a közös edzések?

Ettől a héttől kaptunk engedélyt, hogy az utánpótlásedzések is megkezdődjenek. Úgyhogy a fokozatosság és az óvatosság elvének a figyelembevételével szervezzük az edzéseket. Mindenki nagyon várta már, hogy ne a négy fal között kelljen készülnie. Nagyon odafigyelünk viszont a járványügyi előírásokra és szabályokra, amelyeket a klub is megfogalmazott. Hiszen természetesen elsődleges most a fiatalok és alkalmazottaink egészsége is.

 

 

Fontos megemlíteni a női labdarúgást is, ha a szezont értékeljük, mivel az NB II-ben újoncként folyamatosan lépegetett előre a csapat. Milyennek értékelhető a női szakágnál végzett munka?

Itt is folyamatos és szisztematikus építkezésről beszélhetünk, amelyben kiemelem Steer Ferenc szerepét. Úgy sikerült megszerveznie a női csapatot, hogy létszámban több mint megduplázódott a játékosok száma, így a kettő helyett négy együttesünk szerepelt a bajnokságokban. Jövőre lehet, hogy még eggyel bővül ez a létszám. Az pedig, hogy van egy NB II-es csapata a BVSC-nek, az nagyon örömteli, a lányok nagyon lelkesek. A világon is egyre jobban fejlődik a női labdarúgás, ebből a fejlődésből mi sem szeretnénk kimaradni. Úgyhogy itt is hosszútávú céljaink vannak és fontos számunkra, hogy a női labdarúgás népszerűsítésében legyünk érdekeltek.

 

Hajrá BVSC-Zugló!

 

Fotók: Babiczky Ákos

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay