Menü

Négy év után ismét dobogón

2016. Május 12
224
Négy év után ismét dobogón

A második mérkőzősét is megnyerte, ezzel pedig a bronzérmet is megszerezte a női vízilabda-csapatunk. A bajnokság harmadik helyéért folyó párharcban a hazai szoros győzelmet követően a Hungerit Szentes otthonában már fölényesen sikerült győznünk. A találkozót 9-4-re nyerték a lányaink, akik mind a négy negyedben jobbak voltak az ellenfelüknél. Ezzel pedig négy szűk esztendőt követően ismét érmes lett a csapatunk.

 

  • Az egyik kedvenc filmem az „Egy becsületbeli ügy” – mondta Petrovics Mátyás vezetőedző a mérkőzést követően. – De ez lehetne a címe ennek a párharcnak is. Mert ez a két meccs nem csak a szakmáról, hanem a tartásról és csapat erejéről is szólt. Az eredmény pedig azt mutatja, hogy mindegyikből volt még tartalékunk. És azt is megértette mindenki, hogy tartozunk magunknak ezzel az éremmel. Négy év után szereztünk ismét bajnoki érmet az OB/I- ben, és bár fényesebbre vágytunk, ezúttal be kell érnünk ezzel a bronzzal. Miután hiszek a sorsszerűségben, ennek is oka van. Az elmúlt két hétben sokat gondolkoztam ezen, látok is már feladatokat magam, magunk előtt. De most örülnünk kell a bronzéremnek, mert sokat tettünk érte az elődöntők után. Gratulálok a csapatomnak és köszönöm a vezetőinknek a rengeteg támogatást. A csapatunk nagyrészt együtt marad és dolgozunk tovább a sikerekért! Hajrá BVSC!
Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz