Menü

Negyedik hely az EB-n

2018. Szeptember 17
275
Negyedik hely az EB-n

A hollandokkal játszott a bronzéremért a magyar U19-es női vízilabdaválogatott a Funchal-i junior Európa-bajnokságon. A Koncz Hannát és Utassy Katát felvonultató együttes az esélyesebb ellenfél ellen megpróbálta ugyanazt a játékot produkálni, amit az elődöntőben a spanyolok ellen három negyeden keresztül sikerrel véghezvitt (5-5). Akkor azonban a negyedik negyedre elfáradt a csapat, melynek vereség lett a vége. A hollandok elleni bronzmeccsen eleinte úgy tűnt, hogy a spanyolok elleni negyedik negyedben mutatott játékunk (0-6) folytatódik, mert az ellenfél a második negyedben már 4-0-ra vezetett. Innen sikerült talpra állnia a dr. Faragó Tamás irányította együttesnek, amely a harmadik negyedben ledolgozta hátrányát (4-4). Innentől kezdve a két csapat csak arra koncentrált, hogy gólt ne kapjon, s mivel ezt sikerrel tették, a hátralevő időszak már gól nélkül telt el. Jöhettek az ötméteresek, s mivel ebben a hollandok egy picivel jobban koncentráltak, 5-4-re megnyerték a találkozót. Az EB-n negyedik helyen végzett csapatunk többsége ifjúsági korú volt, így jövőre is lehetősége lesz majd az éremszerzésre. Melyhez már most is nagyon közel voltunk.


Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz