Menü

Nemzetközi vizsga vár vízilabdázóinkra

2021. Február 04
372
Nemzetközi vizsga vár vízilabdázóinkra

Péntektől vasárnapig 48 óra alatt négy kemény mérkőzés vár női vízilabdázóinkra az Euroliga-selejtezőjében. A római tornán Európa legjobb csapatai ellen mérheti le a BVSC, hogy hol tart a nemzetközi riválisokhoz képest.

A sikeres olimpiai selejtező után ismét Olaszországba utazott Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra. Ezúttal viszont nem csupán válogatott játékosaink, hanem a teljes női csapatunkra nemzetközi megmérettetés vár. Február 4-e és 7-e között rendezik ugyanis az Euroliga-selejtezőjét, amelyben a BVSC-Zugló a római tornán küzdhet meg a továbbjutó helyekért. Ez nem lesz könnyű, hiszen a kontinens legjobb csapatai közül a görög Olympiakosz és az olasz Plebiscito Padova is egy csoportban szerepel a mieinkkel. Ráadásul a két riválissal hat óra leforgása alatt találkoznak majd Petrovics Mátyás tanítványai. Vezetőedzőnk már korábban elmondta, hogy felszabadult és mosolygós játékosokat szeretne látni a meccseken.

„Kedden este busszal indultunk Ostiába, ahova másnap meg is érkeztünk. Utána rögtön átestünk a tesztelésen. Az olasz vizes sportok központjában bonyolítják le a tornát, amely egy nagyon jól felszerelt edzőtábor. Itt minden egy helyen megtalálható. Tegnap szárazföldi edzéssel kezdtünk, utána pedig egy vízi program következett. Ma reggel aztán hosszabbat tudtunk edzeni, mivel mi az első napon nem játszunk. Itt már több taktikai feladat is előkerült” – számolt be az első tapasztalatokról vezetőedzőnk.

A csoportból a két legjobb csapat jut majd tovább, ami bravúros eredmény lenne a lányoktól, ennek ellenére Petrovics Mátyás elmondta, hogy szeretnének meglepetést okozni.

„Úgy gondolom, hogy az Olympiakosz kiemelkedik, de a Padova, a Roma és mi is esélyesek lehetünk a második továbbjutó helyre. Nyilván az elmúlt éveket nézve a Padova veretesebb eredményekkel rendelkezik, de látva a világ sportjában tapasztalható váratlan eredményeket, sok minden befolyásolhatja ezt. Próbálunk a lehető legjobban kijönni ebből és beleállni keményen a csatába.”

Az Euroligáról a tervek szerint lesz stream-es közvetítés ezen a youtube-csatornán.

Sok sikert kívánunk a csapatnak! Hajrá BVSC!

 

A BVSC programja a női Euroliga-selejtezőn:

Péntek:

11:30 Olympiakosz–BVSC-Zugló

18:00 Plebiscito Padova–BVSC-Zugló

Szombat:

20:00 BVSC-Zugló–SIS Roma

Vasárnap:

10:30 Olympic Nice–BVSC-Zugló

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz