Menü

Népszerű kerékpárosunk

2018. Január 30
177
Népszerű kerékpárosunk

Újdonsült Európa-bajnoki érmesünk, Lovassy Krisztián kerékpáros a mai napon már Mallorca felé tart, ahol többhetes edzőtáborban vesz majd részt.

A Baleár-szigeten ilyenkor megfelelő a hőmérséklet – 18-20 fok van -, így versenyzőnk ideális körülmények között tud majd felkészülni a március eleji hollandiai pályakerékpáros világbajnokságra. Mallorca-n ugyanis fapályán és országúton is lesz majd lehetősége edzeni.

Krisztián azonban az utolsó itthoni estéjét nemcsak csomagolással töltötte, hanem még egy közönségtalálkozóra is hivatalos volt. A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör meghívásának eleget téve a mátyásföldi Erzsébetligeti Színházban találkozott a sportrajongókkal. A másfélórás esten Krisztián mesélt a pályafutásáról, a londoni olimpiáról, a pályakerékpáros sikereiről, kiemelten a tavalyi berlini ezüstérméről, illetve a sportága nehézségeiről is, és a legfontosabb céljait is megosztotta a nézőkkel. Így többek között nem titkolta, hogy már a márciusi vébére is az éremszerzés reményében fog kiutazni, valamint eltökélt célja, hogy tagja legyen a 2020-as tokiói olimpia pályakerékpáros mezőnyének is.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz