Menü

Nyitott kérdés

2016. Május 09
202
Nyitott kérdés

Lezárult a birkózók embert próbáló olimpiai kvalifikációs sorozata, melynek végén még mindig nem tudjuk, lesz-e BVSC-s birkózó az olimpián. Azt már a sorozat elején tudni lehetett, hogy a legjobb formában levő versenyzőnk, Korpási Bálint nem lehet ott Rióban, mivel az ő súlycsoportja, a 71 kilogramm nem szerepel az olimpia programjában. Versenyzőnk számára így a márciusi rigai Európa-bajnokság maradt az év sporteseménye, melyen végül bronzérmet szerzett. A három állomásból álló kvalifikációs sorozatnak tehát csak két reménységünk vághatott neki, ám az ő részvételük is érdekesen alakult.

98 kg-os világbajnokunk, Kiss Balázs taktikai okokból kihagyta az első, nagybecskereki kvalifikációs versenyt, ahol viszont hazai vetélytársa, a vasasos Varga Ádám kvótát érő helyen végzett. Ezzel pedig feladta a leckét a szakvezetésnek is, akik végül salamoni ítéletet hoztak: kettejük közül az képviseli majd a magyar színeket Rióban, aki a hátralevő versenyeken, az országos bajnokságon, illetve két nemzetközi versenyen jobban fog szerepelni. Balunak tehát maradt még egy esélye, nem úgy a harmadik versenyzőnknek, Lám Bálintnak, aki a kvalifikációs sorozat második, ulánbátori állomásán megsérült, emiatt Isztambulban már nem is próbálkozhatott a kvótaszerzéssel. A helyére beugró 41 esztendős Deák Bárdos Mihály ugyan derekasan küzdött, két bravúrgyőzelmet is aratott, ám a harmadik mérkőzésén kikapott, és ezzel elúszott a kvóta a 130 kg-ban.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz