Menü

Olimpiai bronzérmes vendégünk volt

2016. Szeptember 22
176
Olimpiai bronzérmes vendégünk volt

Szeptember 21-én az egyik riói hősünk, a bronzérmes férfi párbajtőrcsapat befejező embere, Rédli András volt a vívószakosztályunk vendége.

Az Sz-L Bau Balaton Vívóklub világ- és Európa-bajnok versenyzője olimpiai élményeiről, pályafutása kezdetéről, a Ferencváros iránti rajongásáról és a katonaságról is mesélt a fiatal vívópalántáinknak. Andris végtelen türelemmel osztogatta az autogramokat, fényképezkedett a gyerekekkel, akik még az olimpiai érmét is a nyakukba akaszthatták.

A magyar vívósport rendkívül sikeresen szerepelt Rióban. A tízfős küldöttségünk két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza. Ilyen jó ötkarikás szereplésre utoljára 44 évvel ezelőtt, a müncheni olimpián került sor, mely sikerből a mi vívóink – dr. Fenyvesi Csaba, Erdős Sándor, Bóbis Ildikó, dr. Kamuti Jenő és Gerevich Pál – is alaposan kivették a részüket.  A klubunknál folyó utánpótlás-nevelő munka eredménye pedig remélhetőleg már a tokiói vagy az azt követő – budapesti – olimpián meg fog mutatkozni.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz