Menü

Őszi bajnokok labdarúgóink

2019. November 23
1625
Őszi bajnokok labdarúgóink

Nem történt meglepetés és végül magabiztosan nyerte meg labdarúgó együttesünk a BLSZ I. osztály 15. fordulójának nyitómérkőzését. A XII. Kerület Svábhegy FC elleni idegenbeli 7-0-s siker azt is jelenti, hogy a BVSC-Zugló lett az őszi bajnok.

Bár a legutóbbi idegenbeli találkozón könnyedén nyert a Közterület otthonában Gabala Krisztián együttese a BLSZ I. osztályában, azért nem mehettek biztosra a fiúk a XII. Kerület Svábhegy FC vendégeként sem. Ugyanis előtte kétszer is pontokat hullajtottak a tabella második felébe tartozó csapatok ellen.

Az első negyed óra gólt még nem hozott, de a 16. percben Schrammel Ádám egy félollózó mozdulattal a jobb felsőbe lőtt, így megszerezték a mieink a vezetést (1-0). A fiúk nagyon akarták a sikert és semmit sem bíztak a véletlenre. Szerencsére ezúttal a helyzeteink gólokat is eredményeztek. Az első fél óra után hat perc alatt háromszor is megzörgettük riválisunk hálóját. Előbb az utóbbi mérkőzéseken rendre eredményes Kelemen Patrik – aki teljesítményével a góllövőlista második helyére lépett fel Murai Márk mögé –, majd Simon Krisztián, végül pedig Balogh Miklós talált be. Így a félidőre megnyugtató 4-0-s előnnyel mehetett a BVSC.

 

 

A fordulást követően az 57. percben egy kapu elé ívelt labdánál a hazaiak játékosa menteni szeretett volna, de végül öngólt ért el (5-0). Az eredmény mellett külön öröm, hogy ismét pályára léphettek saját nevelésű tehetségeink is. A hajrában aztán rutinos játékosunk, a szintén csereként beálló Bozsik Viktor duplájával alakult ki a 7-0-s végeredmény.

Ez a siker pedig azt jelenti, hogy a 15. forduló többi eredményétől függetlenül, a BVSC-Zugló lett a BLSZ I. osztályának őszi bajnoka. Nem is kívánhatunk mást, mint hasonló tavaszt a fiúknak. Hajrá BVSC!

 

 

XII. Kerület Svábhegy FC–BVSC-Zugló 0-7 (0-4)

Összeállítás: Horváth – Szabó, Lázár, Murai (Boros 72.), Kelemen, Schrammel (Sagáth 54.), Simon (Bozsik 72.), Balázs (Szűcs 54.), Balogh B., Balogh M. (Pálfalvi 54.), Kovács

Gólszerzők: Schrammel 16., Kelemen 32., Simon 36., Balogh M. 38., Hegedűs 57. (öngól), Bozsik 84., 85.

 

Fotók: Babiczky Ákos

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz