Menü

Őszi visszatekintés: női labdarúgás

2021. Január 06
508
Őszi visszatekintés: női labdarúgás

A koronavírus-járvány ellenére, ha többségében zárt kapuk mögött is, de jól szerepeltek felnőtt csapataink a bajnokságokban. Őszi visszatekintő sorozatunk első részében az NB II Keleti csoportjának hatodik helyén álló női labdarúgóinkkal foglalkozunk.

Második szezonját kezdte meg a BVSC-Zugló női csapata a labdarúgó NB II Keleti csoportjában és Steer Ferenc tanítványai jól szerepeltek az ősszel. Bár az elhalasztott meccsek miatt nem lehet még végleges őszi mérleget vonni, de jelenleg a hatodik helyen áll a gárda 13 ponttal. A 10 mérkőzésből négyet sikerült megnyerni, továbbá az öt vereség mellett egy döntetlen is szerepel az eddigi eredmények között.

Otthon a hét meccsből három siker és négy vereség a mérleg, míg idegenben mindegyik eredményből van már egy, tehát csupán egyszer kaptak ki a mieink.

„Az őszi szereplésünk előtt egy picit még az előző szezonra visszakanyarodnék, mert a lányok nagyon sokat dolgoztak a tél folyamán egy éve, hogy egy jó tavaszt tudjunk produkálni. Minden adott volt hozzá, hogy egy jó tavaszunk legyen, de sajnos a vírus beleszólt ebbe, amiért nagyon maguk alatt voltak a lányok. Majdnem félévet kellett várniuk arra, hogy újra tétmérkőzést játszhassanak” – nyilatkozta honlapunknak Steer Ferenc vezetőedző.

A csapat viszont a hosszú kihagyás ellenére remekül kezdte az NB II Keleti csoportját, hiszen az első három mérkőzését megnyerte az együttes.

„Érdeklődéssel vártuk ezt a nagyobb létszámú bajnokságot. Nagyon szépen indult számunkra a szezon. Aztán sajnos két rosszabb meccsünk volt, illetve a koronavírus is elérte a csapatot, de összességében a lányok nagyon jól teljesítettek második szezonjukban az NB II-ben. Mondhatjuk, hogy egy masszív középcsapat lettünk, azonban a bajnokság zárásakor szeretnénk az első ötbe odaérni. Ez úgy gondolom, hogy egy óriási eredmény lenne számunkra, de szerintem reális cél lehet.”

Az együttes kedden elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra, azonban ezúttal nem lesz hosszú a téli szünet, hiszen február 6-án Monorra látogat a gárda, ahol a 11. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolják a felek, majd a következő héten Gyulán vendégeskedik a csapat, amellyel megkezdődik papíron is a tavaszi szezon a mieink számára.

Sok sikert kívánunk! Hajrá BVSC!

 

Fotó: Mihály Tamás

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz