Menü

Parázs meccsen veszett oda a veretlenség

2020. Szeptember 14
365
Parázs meccsen veszett oda a veretlenség

Már nincs veretlen csapat az NB III Keleti csoportjában, miután a BVSC-Zugló a 10. fordulóban vereséget szenvedett a listavezető Jászberény vendégeként. Szoros meccsen 3-2-re kapott ki együttesünk.

Sérülések miatt továbbra is több játékosunk hiányzott, így elég rövid volt a kispad a Jászberény elleni találkozón csapatunknál. Az NB III Keleti csoportjának 10. fordulójában a listavezető vendégei voltunk, ahol nem számíthattunk könnyű mérkőzésre teljes kerettel sem.

A találkozó elején a hazaiak erősen domináltak, és a 14. percben vezetést szereztek Pálinkás Gergő révén (0-1). Két perccel később Fekete Olivér tört kapura, aki a kifutó Horváth Gáborral ütközött, a játékvezető pedig 11-est ítélt. A sérült játékost végül mentő vitte el, ezúton is jobbulást kívánunk neki. A büntetőrúgást Albert Ádám értékesítette, így 2-0-ra nőtt a hazai előny.

Parázs küzdelem folyt a pályán, sok szabálytalansággal, ami sajnos az első félidő légkörére rányomta a bélyegét. A lelátón, a pályán, de a kispadoknál is paprikás volt a hangulat. Több jászberényi helyzet után a félidő hajrájára tért magához csapatunk, majd a 43. percben a szépítés is összejött. Májer Gergő jobb oldali szögletét a bal kapufánál helyezkedő Murai Márk lőtte kapura, a hazai kapus pedig csak a gólvonalon túlról tudta kipiszkálni azt (1-2). A félidő lefújása előtt még Simon Krisztián végezhetett el szabadrúgást balról, majd a középre ívelt labdát Balogh Miklós a felsőlécre fejelte.

 

 

A fordulást követően az 52. percben egy bal oldali szöglet után Gergely Péter fejesgóljával növelték előnyüket a hazaiak (1-3). Ezúttal alig öt perc múlva válaszolt csapatunk. Ezúttal is Májer végezhetett el szögletet, amit Balogh Béla fejelt közvetlen közelről a hálóba (2-3).

A továbbiakban a mieink mindent beleadtak, küzdöttek az egyenlítésért, de a hazaiak is könnyen eldönthették volna mérkőzést újabb góllal, további találat azonban már nem született, így 3-2-es eredmény azt jelenti, hogy utolsóként csapatunk is elvesztette veretlenségét az NB III Keleti csoportjában.

A héten MOL Magyar Kupa fordulót rendeznek, ahol pénteken 20 órától a szintén harmadosztályú Sopron vendége lesz a BVSC. A találkozót élőben közvetíti az M4 Sport!

Hajrá BVSC!

 

 

NB III Keleti csoport, 10. forduló

Jászberényi FC–BVSC-Zugló 3-2 (2-1)

Jászberény: Bonica – Albert, Szöllősi (Hodgyai 89.), Gergely, Süttő, Pálinkás, Fekete O. (Fekete M. 19.), Szanyi (Torkos 73.), Lőrincz, Aranyos, Szemere

BVSC: Horváth G. – Májer, Komódi (Bartos 83.), Balogh B., Tóth (Fisli 63.), Hrepka, Murai, Schrammel, Simon, Balogh M., Kovács

Gólszerzők: Pálinkás 14., Albert 19. (11-es), Gergely 52. ill. Murai 43., Balogh B. 57.

 

Fotók: Babiczky Ákos

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz