Menü

Pusztai Liza: „Eddigi pályafutásom legnagyobb csodája”

2019. Július 22
323
Pusztai Liza: „Eddigi pályafutásom legnagyobb csodája”

Az utolsó pár előtti nyolc tus hátrányból fordította meg az asszót Pusztai Liza a lengyelek ellen, így a női kardcsapat bejutott a negyeddöntőbe a budapesti vívó-világbajnokságon. A csoda kedden az olaszok ellen folytatódhat.

Majdnem olyan nehéz dolgunk van, ha jelzőt szeretnénk találni Pusztai Liza teljesítményére, mint amennyire nehéz dolga volt kardozónknak a budapesti vívó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. Történt ugyanis, hogy a női csapatverseny utolsó párja előtt 40:32-re vezetett Lengyelország a magyar csapat ellen és egy kis idő múlva már 41:33 volt az állás. Ezt követően viszont sportolónk folyamatosan osztogatta a tusokat, aminek következtében fordított arányosan változott a teremben uralkodó hangulat. A magyar szurkolók elkezdtek bízni a sikerben, a lengyelek addigi felhőtlen öröme viszont eltűnt. Tegyük hozzá, hogy jogosan, hiszen a páston Liza egyszerűen ellenállhatatlanul vívott és egy 13:1-es szériával 45:41-re megfordította a mérkőzést, bejuttatva ezzel a negyeddöntőbe a csapatot. A szenzációs siker históriáskönyvéhez hozzátartozik, hogy Bódy Benjámin az utolsó kör előtt kihívta tanítványát a teremből és mondott pár bátorító szót neki, aminek meg is lett az eredménye.

„Mivel ez egy hazai világbajnokság, ilyenkor az ember kétszer vagy háromszor annyira akar. Ez rajta úgy jött ki, hogy teljesen leblokkolta és ugyan fizikailag és technikailag sem látszik hiba, de a végén mindig valahogy hibázik. Aztán elmondtam neki, hogy így nem fog tudni a csapaton segíteni, ha ezt a stresszt nem fordítja a saját javára és nem érti meg azt, hogy eddig stresszes volt, görcsölt tőle és kikapott. Ha pedig ezen nem változtat, maradni fog ez a sorrend. Sokszor láttam már Lizát jól vívni és nagyon boldog vagyok, hogy a hazai közönségnek mutatta meg a legjobb arcát” – árulta el honlapunknak Liza edzője.

A 18 éves, csapatban Európa-bajnoki ezüstérmes kardvívónk elmondta, hogy számára is sokat jelentett Bódy Benjámin buzdítása az utolsó asszója előtt.

„Igazából felálltam ezt követően a pástra és megfogadtam, amit mondott. Aztán jöttek zsinórban a tusok és már azon kezdtem el gondolkodni, hogy ez az asszó akár még meg is lehet. Aztán olyan magabiztos lettem, hogy bennem voltak már a következő tusok, hogy mit fogok majd csinálni. A végén nagyon éreztem már a lengyel lányt, rajta pedig azt láttam, hogy teljesen megtörtem és össze van zavarodva szegény. Szerintem ez volt eddigi pályafutásom legnagyobb csodája” – nyilatkozta Liza a siker után.

A csoda pedig kedden folytatódhat! A negyeddöntőben az olaszok következnek Lizáék számára 10 óra 30 perctől. Szurkoljunk a magyar csapatnak minél többen a BOK-csarnokban!

 

Fotó: hunfencing.hu

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz