Menü

Rangadót nyertünk

2017. Július 21
227
Rangadót nyertünk

A japánok és a franciák elleni könnyebb mérkőzések után egy igazi rangadó várt a női vízilabda-válogatottunkra.

A hollandok elleni derbinek nemcsak presztízsértéke volt, hanem komoly tétje is: a csoportelsőség ugyanis automatikus negyeddöntőbe jutást, egy plusz pihenőnapot, illetve – remélhetőleg – egy könnyebb ágat ígért. Ennek megfelelően készültek a csapatok a mérkőzésre, amely a várakozásnak megfelelően nagy küzdelmet, néha túlzottan kemény csatát hozott. A mérkőzést a hollandok kezdték jobban, majd szép lassan átvettük az irányítást, és taktikus, jó játékkal végig sikerült a meccset kontroll alatt tartani. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a mérkőzés véghajrájában már csak az előnyünk megtartására kellett figyelnünk, amely feladatot megoldva 10-8-ra nyertük ezt a rendkívül fontos találkozót. Két játékosunk, Takács Orsolya és Illés Anna ismét nagyon jól játszottak, utóbbi egy szép gólt is lőtt, a lányok formáját, a csapat hozzáállását látva pedig reménykedve várhatjuk a negyeddöntős találkozónkat.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz