Menü

Sikeres edzőtáborral indult az év

2021. Január 28
312
Sikeres edzőtáborral indult az év

A decemberi országos bajnokság után január elején egy kéthetes edzőtáborral kezdődött az év úszóink számára, amely sűrűnek ígérkezik versenyek szempontjából. A fő cél pedig az olimpia! Szakosztályvezetőnkkel, Nagy Péterel beszélgettünk a tapasztalatokról.

Nem sokat pihenhettek úszóink, de ez várható is volt, hiszen elsőként a március végi országos bajnokságra készülnek gőzerővel, majd az olimpia lesz célkeresztben. Ennek megfelelően Hódmezővásárhelyen edzőtáboroztak két hetet sportolóink. Ami a programot illeti, délelőtt kilenctől kétórás úszóedzés várt rájuk, majd ezt 1-1,5 órás konditermi tréning követte. Az ebédet követően volt egy kis pihenő, hogy aztán este 6-tó 8-ig újra az úszásé legyen a főszerep.

„Igazából, amit szerettünk volna, az megcsináltuk. Ebben az időszakban általában külföldre szoktunk menni amiatt, hogy ne legyenek betegek a sportolók. Illetve egy kis D-vitamin utánpótlás is jól szokott jönni, ha elmegyünk melegégövi edzőtáborba. Idén ez most elmaradt, ezért választottuk ezúttal Hódmezővásárhelyt. Azt a munkát, amit terveztem azt el tudtuk végezni, úgyhogy elégedett vagyok ezzel a két héttel” – nyilatkozta honlapunknak szakosztályvezetőnk, Nagy Péter.

Az olimpia szempontjából kulcsfontosságú országos bajnokságot március 23. és 27. között rendezik, amely tulajdonképpen egy válogató is lesz úszóink számára, hiszen egy számban csak két A-szintes sportoló indulhat az ötkarikás játékokon és nagy a konkurencia már itthon is több versenyszámban.

„Minden lehetőséget szeretnénk kihasználni versenyzésben az ob-ig. Ezen a hétvégén Kecskeméten szállunk vízbe, majd jövő héten a Magyar Úszó Szövetség szervezésében a válogatottak Nizzában szerepelnek egy nemzetközi versenyen. Utóbbin a külföldiekkel is össze tudjuk majd mérni reményeink szerint az erőnket. Továbbá a második edzőtáborunk is Hódmezővásárhelyen lesz, amely majd három hétig tart és az ob előtt 10 nappal jövünk majd haza onnan. Az a legfontosabb, hogy egészségesen, betegségek és sérülés nélkül végig tudjuk dolgozni ezt az időszakot. Ha ez megvan, akkor úgy gondolom, hogy nem lehet probléma.”

További jó felkészülést kívánunk úszóinknak!

 

Fotó: MÚSZ / Derencsényi István

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz