Menü

Spanyolverő magyar Török

2018. Január 17
209
Spanyolverő magyar Török

Fotó: MVLSZ

A hollandok decemberi legyőzését követően második világliga mérkőzését is megnyerte férfi vízilabda-válogatottunk, amely Hódmezővásárhelyen a spanyolokat győzte le nagy csatában 9–8-ra.

A jó hangulatú, telt házas mérkőzésen nagy csatát vívott egymással a két együttes. A megfiatalított magyar válogatott egy meglepően jól és szervezetten játszó spanyol csapattal találta magát szemben. A hispánok nem csak jól védekeztek, hanem remekül támadtak is, így a mieink minden tudására szükség volt, hogy felőröljék az ellenfél ellenállását. A szoros négynegyedes adok-kapokban azonban egy találattal mi voltunk a jobbak – klubunk válogatott játékosa, Török Béla pont egy gólt lőtt -, és ez azt jelentette, hogy 9-8-ra mi nyertük a csoportrangadót. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy a találkozó előtt egykori legendás edzőnk, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezső tiszteletére egy emléktáblát avattak a hódmezővásárhelyi uszodában. A következő világliga-mérkőzésünk március 20-án a hollandok elleni hazai találkozó lesz, míg a spanyolok elleni visszavágóra április 10-én kerül majd sor.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz