Sportolóink karácsonya

Sportolóink karácsonya

A rengeteg sportesemény után a karácsonyi időszakban azért sportolóinknak is jut egy kis idő a pihenésre. Kíváncsiak voltunk, hogy telnek ilyenkor számukra az ünnepek.

Andrásfi Tibor szép ajándékkal lepte meg magát idén, hiszen első felnőtt versenyein remek eredményeket ért el. A budapesti Grand Prix-n bronzérmes lett, az Európa-bajnokságon pedig a 7. helyen zárt. Azért az ünnepek alatt jut egy kis ideje a kikapcsolódásra is.

„Egy pár nap ilyenkor mindenképp jut a pihenésre. Ezúttal négy napig tart majd a szabadságom, ez alatt leszek a családommal is, majd 26-án marad kis idő a barátokra is, hogy megünnepeljük a karácsonyt, hiszen őket is keveset látom évközben. Az ételek közül a sütemények a kedvenceim. Mivel eléggé édesszájú vagyok, így ilyenkor nem vetem meg ezeket magamtól” – árulta el junior-világbajnokunk.

Férfi vízilabda együttesünk húzóembere, Pásztor Mátyás már karácsony előtt megkapta a legszebb ajándékot, ugyanis decemberben megszületett gyermekük, Pásztor Marcell.

„Ő karácsony utánra volt kiírva, de nagyon örülünk neki, hogy már idén megünnepelhetjük az első közös karácsonyunkat. Még kisebb-nagyobb nehézségek vannak, de azért szerintem jól teljesítünk szülőként. Így felnőttként már nem az ajándékozás a legfontosabb számunkra, hanem, hogy az ünnepek alatt a család együtt legyen” – mondta Világkupa-győztes vízilabdázónk.

Takács István ebben az évben mindent megnyert, amit meglehetett. Előbb a junior Európa-bajnokságon, majd a junior-világbajnokságon sem talált legyőzőre. A karácsony viszont számára is a családról szól.

„Nagyszüleimnél ünnepeljük a karácsonyt, ahol rengeteg finom ételt csinálnak. Igazából nem vagyok válogatós, amivel meglepnek, azt meg is eszem. Ilyenkor nem kell szerencsére a kilókra sem figyelni. A karácsonyt az ajándékozás miatt is szeretem, de a jó ételek miatt is” – nyilatkozta tehetségünk.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay