Menü

Szőnyi úti bravúr

2017. Április 03
179
Szőnyi úti bravúr

Ebben a szezonban nem bírtunk a Dunaújvárossal, így a női vízilabda OB I elődöntőjének is a DUE-Maarsk Graphics csapata tűnt az esélyesebbnek.

Petrovics Mátyás tanítványai azonban erre a párharcra ugyanúgy felszívták magukat, mint tették azt ősszel a Magyar-kupa elődöntőjében is, ahol emlékezetes mérkőzésen ötméteresekkel a szezonban egyszer legyőztek a dunaújvárosiakat. Már a tíz nappal korábbi mérkőzésen is megnehezítették a DUE-Maarsk dolgát, de azt a mérkőzést, ha nehezen is, 10-9-re az esélyesebb csapat húzta be. A Szőnyi úti visszavágón tehát a Dunaújváros számára már a döntőbe jutás, a mi csapatunknak pedig az életben maradás volt a tét. Ennek megfelelően mindkét oldalon nagyon fogadkoztak. Az pedig, hogy kis dolgokon fog múlni a győzelem, a két csapat játékerejét ismerve szintén borítékolható volt. Nos, végül nem kicsi, hanem egészen apró dolgon múlt a sikerünk. Egészen pontosan két aprócska másodpercen. Ennyi volt ugyanis hátra a meccsből, amikor a mi Farkas Katánk az egyenlítő gólt belőtte. Pedig az utolsó negyed hetedik percében még két góllal vezetett az ellenfél, de innen is sikerült felállnunk.

A meccset tehát ismét büntetők döntötték el, és ismét a mi javunkra, amiben a mi Bolonyai Flóránk keze is benne volt. A kapusunk ugyanis két büntetőt hárított, ezzel alaposan hozzájárult, hogy a meccset végül 15-14-re megnyertük. Így április 5-én 19 órakor a Dunaújvárosban lejátszandó harmadik mérkőzés fog arról dönteni, hogy ki lesz majd az UVSE ellenfele a döntőben.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz