Menü

Tanulni jöttek a japánok

2016. Március 11
221
Tanulni jöttek a japánok

Március 6-11 között a japán egyetemi asztalitenisz-válogatott vendégeskedett a Szőnyi úti pingpong-csarnokban. A négynapos edzőtábor során közös edzéseket tartottak a BVSC-s asztaliteniszezőkkel, illetve egy alkalommal edzőmeccset játszottak egymással, az edzőtábort pedig egy versennyel zárták. Herendi Iván, a szakosztály vezetője elmondta, hogy a japán kapcsolat több évre nyúlik vissza. Egy korábbi válogatott, majd később utazásszervezőként dolgozó japán sportoló vette fel a kapcsolatot a BVSC-Zuglóval, és az első közös edzőtábor úgy megalapozta a barátságot, hogy a japán sportolók azóta is rendszeres vendégnek számítanak a Szőnyi úton. Idén 16 egyetemista korú – 19-24 év közötti – sportoló érkezett Budapestre. A 12 fiú és 4 lány alkotta küldöttség erejét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legutóbbi felnőtt csapat-világbajnokságon mindkét nemnél a japánok játszották a döntőt a kínaiakkal.

A japán küldöttség az edzések színesítése érdekében március 8-án barátságos mérkőzést játszott a vendéglátókkal. A négy darab négyfős japán csapat egy-egy magyar ellenfelet kapott. A BVSC-Zugló ezúttal „udvariatlan” házigazdának bizonyult, mert a négy mérkőzésből hármat megnyert. A négynapos program záróeseménye pedig egy egyéni verseny volt. A 16 japán pingpongos 16 magyar – 10 BVSC-st és 6 edzőpartnert – ellenfelet kapott. A férfiak versenyét a BVSC éljátékosa, Do Phuong Nam nyerte, míg a japán nők és a velük egy csoportban levő alacsonyabb korosztályú BVSC-s fiú asztaliteniszezők küzdelméből Rózsa Dávid került ki győztesen. A japán vendégek ezúttal elkerülték a BVSC-Zugló legerősebb korosztályát, az ifiket, akik a barátságos versennyel egy időben az olasz nemzetközi bajnokságon szerepeltek.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz