Menü

Tapasztalt vívókon át vezet az út

2019. Július 19
223
Tapasztalt vívókon át vezet az út

Szombaton Pusztai Liza számára is elkezdődik a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság. Kardozónk egy venezuelai sportoló ellen kezd. Edzője, Bódy Benjámin szerint jól sikerült a felkészülésük a hazai világeseményre.

Pusztai Liza a júniusi, düsseldorfi Európa-bajnokságon egyéniben a nyolcaddöntőig jutott, míg csapatban szenzációs ezüstérmet szereztek a válogatottal. A kontinensviadal után Ausztriában folytatódott a felkészülés a budapesti világbajnokságra.

„Közvetlen az Európa-bajnokság után a lányok a fizikai edzőikkel egy ausztriai edzőtáborban kezdték el a felkészülést. Én ezen nem vettem részt, de a lányok azt mondták, hogy jól sikerült, fel tudtak töltődni és elvégezték a megfelelő fizikai munkát. Ezt követte egy egyhetes edzőtábor Telkiben, ahol a technikai alapokat, illetve az alapgyakorlatokat vettük át újra. Az utolsó héten ugyanúgy Telkiben voltunk, továbbá a Budapesten edzőtáborozó külföldiekkel vívtak a lányok. Azt gondolom, hogy a felkészülés megfelelően sikerült, úgyhogy azon nem fog semmi sem múlni” – nyilatkozta honlapunknak Bódy Benjámin, Liza edzője.

Sportolónknak a szerdai selejtezőkben nem kellett részt vennie, mivel kiemeltként rögtön a 64-es főtáblán kezdi a világbajnokságot szombaton.

„Az első mérkőzése egy venezuelai ellenfél ellen lesz, aki mondhatjuk, hogy a mezőny egyik legidősebb és legrutinosabb versenyzője. Aki nagyjából 20 éve vív a legjobbak között. Ugyan, már túlvan a karrierje csúcspontján, de nagy tapasztalattal és technikai tudással rendelkezik. Éveken keresztül az orosz válogatottal készült Moszkvában, illetve mindig neves edzői voltak. Ez sem ígérkezik már könnyű asszónak, ha pedig sikerül Lizának nyernie, akkor várhatóan a kétszeres egyéni olimpiai bajnok Mariel Zagunis fog következni, aki már szintén túlvan legszebb évein, de a mezőny talán legtapasztaltabb versenyzője és rengeteg verseny és eredmény áll mögötte, úgyhogy itt nüanszok dönthetnek a lendület és a fiatalság vagy a rutin és a tapasztalat között” – árulta el az esélyeket Benjámin.

A továbbiakban is rutinos, 30 év körüli vívók várhatnak Lizára a BOK-csarnokban rendezett világbajnokságon.

„Most egy tapasztaltabb ágat kapott. Ahhoz, hogy sikeres lehessen, azt gondolom, hogy minden erejére, minden tudására szüksége lesz Lizának. Nagyon jól kell ébrednie aznap, mindennek klappolnia kell, de az esély megvan, ha a képességeinek megfelelően vív, akkor akár egy nagyon szép és sikeres napot is zárhatunk szombaton.”

Szurkoljunk minél többen sportolónknak szombat reggel 9 órától, a 64-es főtáblán! Hajrá Liza!

 

Fotó: Pusztai Liza Facebook-oldal

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz