Menü
  • TOP-on a csapatunk
    2018. November 19
    25
    Már a hétvégi verseny előtt nagy sikert arattak fiatal asztaliteniszezőink, akik az idei ifjúsági TOP 24 versenyre nyolc fővel kvalifikálták magukat.
  • Pálos-érmek
    2018. November 19
    20
    Kiválóan szerepelt Pálos Péter paralimpiai bajnok és bronzérmes asztaliteniszezőnk a hétvégi versenyen.
  • Tapasztalatszerzés
    2018. November 12
    19
    Legjobb utánpótláskorú asztaliteniszezőink a múlt héten az ITTF World Junior Circuit szombathelyi állomásán szerepeltek.
  • Minden számban érem
    2018. November 06
    52
    Az elmúlt hétvégén Szombathelyen játszott a hazai férfi asztalitenisz „krémje”.
  • Peti vébédöntőt játszott
    2018. Október 21
    125
    Paralimpiai bronzérmesünk (korábban paralimpiát is nyert már), Pálos Péter fantasztikusan szerepelt a Szlovéniában rendezett paraasztalitenisz-világbajnokságon.
  • Fiatal tehetségünk felnőtt eredménye
    2018. Október 18
    148
    A Marcibányi téri Ormai László Asztalitenisz-csarnokban rendezték az év végi felnőtt TOP12 kvalifikációs versenyét.
  • BVSC-s fölény
    2018. Október 08
    136
    A győri Club Arénában rendezték hétvégén az ifjúsági korú asztaliteniszezők első osztályú ranglistaversenyét, melyen klubunk a fiúk küzdelmében volt érdekelt.
  • Tizenegy esztendősen a felnőttek asztalánál
    2018. Szeptember 25
    108
    Fantasztikusan kezdték a szezont pingpongosaink.
  • Andris veretlen maradt
    2018. Szeptember 24
    146
    A magyar para-asztaliteniszezők kilenc éremmel zárták az Ostravában megrendezett Czech Opent.
  • Két érem Ostrava-ban
    2018. Szeptember 22
    144
    Egy arany- és egy ezüstérmet szereztek versenyzőink az Ostrava-ban rendezett paraasztalitenisz-versenyen.
  • Leléptük a bajnokot
    2018. Szeptember 22
    148
    Szeptember 21-én a tavalyi bajnok (és alapszakaszgyőztes) pécsiekkel játszott rangadót a BVSC-Zugló felnőtt asztalitenisz-csapata az Extra Ligában.
  • BVSC-Pécs Asztalitenisz Extra Liga Bajnokság!
    2018. Szeptember 20
    113
    2018. szeptember 21-én pénteken 17:00 órától Asztalitenisz-csarnokunk nagytermében Extra Liga csapatbajnoki mérkőzést játszunk a nagy rivális Pécs csapata ellen.
  • Megkezdték a tanulást
    2018. Szeptember 19
    155
    Legjobb utánpótláskorú asztaliteniszezőink, András Csaba, Both Olivér és Terék Norbert az elmúlt hétvégét a horvátországi Varasdon töltötték,
  •  Itthon tartott érmek
    2018. Szeptember 17
    170
    Hétvégén rendeztük a BVSC-Zugló Kupa I. osztályú ranglistaversenyt a Szőnyi úti asztaliteniszcsarnokunkban, mely eseményen természetesen a mieink is asztalhoz álltak.
  • Pingpongos tanévkezdés
    2018. Szeptember 04
    251
    Klubunk asztalitenisz-szakosztálya hagyományosan a tanévkezdés előtti utolsó hétvégén rendezte idénynyitó versenyét, melyre ismét népes csapatokkal neveztek a hazai klubok.
  • Pingpong-Suli Toborzó
    2018. Szeptember 04
    167
    Asztalitenisz szakosztályunk 5-6 éves fiúk jelentkezését várja!
  • Nyolcaddöntőben a csapat
    2018. Július 17
    200
    Az András Csabával és Both Olivérrel felálló magyar ifjúsági fiú asztalitenisz-csapat bejutott a nyolcaddöntőbe a kolozsvári Európa-bajnokságon.
  • Pattog a labda
    2018. Július 16
    198
    Az András Csabával és Both Olivérrel felálló ifjúsági fiúcsapat egy-egy vereséggel és győzelemmel rajtolt a kolozsvári korosztályos Európa-bajnokságon.
  • Kínai segítség asztaliteniszezőinknek
    2018. Július 12
    701
    Ha valakitől van mit tanulni, akkor azt ki is kell használni! Pontosan ezzel a céllal kötött asztalitenisz-szakosztályunk együttműködési megállapodást egy kínai sportiskolával.
  • Három díjazottunk
    2018. Június 29
    379
    Nyolcvannégy fiatal sportolót - köztük klubunk három fiatal sportolóját, Pusztai Lizát, András Csabát és Andrásfi Tibort - támogatja idén összesen több mint 30 millió forint értékben a MOL Új Európa Alapítványa.
  • Bronzérem asztaliteniszben
    2018. Június 05
    252
    Nagyon vártuk már a Final Four-t az asztalitenisz Extra Ligában, melyben felnőtt férfi csapatunk egész évben kiemelkedően teljesített.
  • Kvótára várva
    2018. Június 05
    254
  • Harminckettő volt a végállomás
    2018. Május 25
    191
    Az észak-lengyelországi Wladyslawowo-ban rendezett prémium kategóriás nemzetközi utánpótlás asztaliteniszversenyen ifjúsági csapatunk játékosai is részt vettek.
  • Jakiék a Final Four
    2018. Május 24
    198
    Az már korábban biztossá vált, hogy felnőtt férfi asztaliteniszcsapatunk bejut az Extra Liga négyes döntőjébe, ám,
  • Kettős rangadó
    2018. Május 22
    215
    Extra Ligás és NB I-es csapatunk is rangadót játszott a Pünkösd előtti pénteken a Szőnyi úti sportcsarnokunkban.
  • Cél az aranyérem
    2018. Május 17
    203
    Rutinos játékosokból, fiatal edzőkből és még fiatalabb tehetségekből álló felnőtt férfi asztaliteniszcsapatunk
  • Pálos féle pingpongsuli
    2018. Május 14
    195
    Népes mezőny gyűlt össze a para-asztaliteniszezők szlovéniai versenyén.
  • Ádám hétvégéje
    2018. Május 07
    200
    Május első hétvégéjén, Mohácson rendezték az újonc és serdülő országos bajnokságot.
  • Ki nyer majd? Kérdezz, felelek élsportolóinkkal 4.!
    2018. Április 27
    205
    Élsportolóink bemutatását ismét egy BVSC-s legendával folytatjuk.
  • Ádám Csaba nyomában
    2018. Április 24
    221
    Akad jó példa Cseri Ádám 11 esztendős asztalitenisz-tehetségünk előtt, hisz Szőnyi úti csarnokunkban nap,
  • Csaba megérkezett a felnőttek közé
    2018. Április 23
    197
    A Marcibányi téri Ormai László Asztaliteniszcsarnokban rendezték hétvégén az asztaliteniszezők országos ranglistaversenyét,
  • Két meccs, két KO
    2018. Április 16
    193
    Folytatta kiváló szereplését férfi asztaliteniszcsapatunk az Extra Ligában.
  • Csabi három aranya
    2018. Április 09
    195
    A hétvégén a Marcibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban rendezték a női és a férfi Országos Ifjúsági Asztalitenisz Bajnokságot.
  • Szőnyi úti pingpongsuli
    2018. Április 04
    202
    Ahogy az várható klubunk fölényével zárult a MOATSZ-kupa országos ifjúsági csapatbajnokság, melyet hagyományosan a Szőnyi úti asztaliteniszcsarnokunkban rendeztek.
  • Harcban az olimpiáért
    2018. Március 25
    188
    Ha első körben nem is jött még össze a bravúr legtehetségesebb utánpótláskorú asztaliteniszezőnk, András Csaba számára a tuniszi ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyen,
  • András Csaba nagy bravúrja
    2018. Március 23
    203
    Rangos nemzetközi utánpótlástornán vett – és vesz - részt legjobb fiatal asztaliteniszezőnk, András Csaba
  • Gergely-nap a Sport Bisztróban
    2018. Március 20
    210
    Aki a mai napon (március 20-án) a Sport Bisztrónkban megfordult, az meglepve tapasztalhatta, hogy a kivetítőkön a megszokott sportközvetítések helyett Gergely Gábor egykori pingpongos legendákkal kapcsolatos filmanyagok és fényképek váltogatták egymást.
  • Bajnokverés
    2018. Március 18
    202
    A hétvégén folytatta jó szereplését az Extra Ligában felnőtt férfi asztaliteniszcsapatunk.
  • András Csaba beköszönt
    2018. Március 13
    200
    A még mindig csak 15 esztendős asztalitenisztehetségünk,
  • Japán egyetemisták tanulmányúton
    2018. Március 06
    196
    Ismét japán vendégei vannak asztaliteniszcsarnokunknak.
  • 15 éveseink sikerei a felnőttek között
    2018. Március 05
    194
    Három kadetkorú fiatalt is mélyvízbe dobtunk az idei felnőtt országos asztalitenisz-bajnokságon.
  • Márciusi éremeső
    2018. Március 02
    189
    Március első hétvégéjén a Marcibányi téri Ormai László Asztaliteniszcsarnok ad otthont a felnőtt és U21-os asztalitenisz országos bajnokságnak.
  • Hétvégén már versenyek versenye jön
    2018. Február 26
    192
    Klubunk asztalitenisz-szakosztályának ötlete alapján a Magyar Asztalitenisz Szövetség nagy ikonunk, Berczik Zoltán emlékére idén is megrendezi a Versenyek versenyét.
  • Ázsiai átok
    2018. Február 20
    199
    Alighogy véget ért a csehországi Hodonin-ban az ifjúsági olimpiai selejtező, máris kezdetét vette az ITTF nemzetközi körversenye,
  • Rózsás Péter 75 esztendős
    2018. Február 19
    230
    Nehéz elhinni, de így van: klubunk legendája, a kétszeres Európa-bajnok, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes, sokszoros magyar bajnok, BEK-győztes asztaliteniszező, Rózsás Péter tegnap ünnepelte a 75. születésnapját.
  • Biztos Final Four
    2018. Február 12
    190
    A hétvégén rendezett Extra Ligában Jakiék (Jakab Jánosék) előbb Komlóra utaztak, ahol papírformagyőzelmet - 7-0 arányban – arattak,
  • Végére maradt a csattanó
    2018. Február 05
    195
    Azt már előzetesen sejteni lehetett, hogy az idei Molnár János Asztalitenisz Emlékversenyen az utolsó napra marad majd a legtöbb izgulni valónk.
  • Mementó
    2018. Február 04
    198
    Az U13-as korosztály és a serdülők küzdelmével folytatódott a Molnár János Emlékverseny a Szőnyi úti asztaliteniszcsarnokunkban.
  • Bronzéremmel kezdtünk
    2018. Február 02
    194
    Az évnek ezen időszakában mindig nagy a nyüzsgés az asztaliteniszcsarnokunk körül.
  • Rekordlétszám a Molnár Jánoson
    2018. Január 29
    197
    Hétvégén immár 23. alkalommal fogjuk megrendezni a Molnár János Emlékversenyt, amely esemény idén monstre rendezvénynek ígérkezik.
  • A legnagyobbjaink a legerősebbek
    2018. Január 29
    191
    A hétvégén rendeztük a 2018-as év első országos asztalitenisz ranglistaversenyét, a Budapest-bajnokságot.
  • Felnőttünk a feladathoz
    2018. Január 14
    190
    Lejátszotta idei első bajnoki mérkőzését férfi asztalitenisz-csapatunk az Extra Ligában.
  • Karácsonyi elismerés
    2017. December 27
    191
    A Magyar Asztalitenisz Szövetség karácsony előtti utolsó elnökségi ülésén többek között emlékplakettel jutalmazta az idei para Európa-bajnokságon érmet nyert sportolókat.
  • Nagy verseny volt
    2017. December 18
    195
    A hazai pingpongsport legjobbjait és izgalmas mérkőzéseket láthatott advent harmadik hétvégéjén a Marcibányi téri Ormai László Asztaliteniszcsarnokba kilátogató közönség.
  • A versenyek versenye
    2017. December 14
    192
    Hagyományosan a TOP 12-es bajnoksággal zárult volna az őszi asztaliteniszező-szezon, ám a slusszpoén a végére maradt.
  • Krisztián TOP második
    2017. December 14
    192
    Az Ormai László asztalitenisz-csarnokban rendezték a női és férfi TOP 12-es bajnokságot.
  • Kétszer éremközelben
    2017. December 04
    196
    December első hétvégéjén az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban rendezték az újonc lány és fiú TOP 24 bajnokságot.
  • Nekünk nyolc
    2017. November 28
    189
    Első ízben rendeztek asztalitenisz sportágban kopogós Európa-bajnokságot, melyen a játékosok kizárólag szoft borítás nélküli ütőket használhattak.
  • Veretlenül elsők vagyunk
    2017. November 27
    199
    Bár sokan féltették a két serdülőkorú játékossal, András Csabával és Both Olivérrel felálló felnőtt asztaliteniszcsapatunkat
  • Bronzérem a V4-k versenyén
    2017. November 21
    194
    Az elmúlt hétvégén a Marcibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban rendezték meg a visegrádi országok olimpiai reménységeinek asztaliteniszversenyét,
  • TOP Krisztián
    2017. November 20
    202
    Eldőlt, hogy az idei asztalitenisz TOP 12 versenyen – december 12-13-án – is lesz majd képviselője klubunknak.
  • Újabb András
    2017. November 13
    194
    Azt követően, hogy a Szombathelyen rendezett Hungarian Junior és Kadet Openen a serdülő fiúk csapatversenyében aranyérmet nyert az András Csaba – Both Olivér páros,
  • Verhetetlenek
    2017. November 13
    200
    Asztalitenisz sportágban a fiúk serdülő korosztályában nincs erősebb válogatott a miénknél.
  • Szombathelyen is otthon voltunk
    2017. November 09
    199
    Szombathelyen rendezték a VÖRSAS Kupa I. osztályú felnőtt és ifjúsági ranglistaversenyt, melyen a hazai mezőny krémje vett részt.
  • Két ezüst Óceániából
    2017. Október 30
    188
    15 esztendős tehetségünk, András Csaba három napig utazott
  • Európai ezüstérem
    2017. Október 26
    192
    Extra Ligás asztaliteniszcsapatunk kénytelen nélkülözni egyik nagy tehetségünket.
  • Bravúros és sima győzelem
    2017. Október 17
    193
    A harmadik fordulóban a bajnokság egyik legerősebb együttesével,
  • BVSC-s pingpongsuli
    2017. Október 09
    194
    Az újonc és a serdülő asztaliteniszezők múlt heti büki ranglistaversenye után a hét végén az ifjúságiak viadalát rendezték meg Budapesten
  • Peti Európa-bajnok
    2017. Október 02
    195
    Aranyérmet szerzett egyesben Pálos Péter a para-asztaliteniszezők Európa-bajnokságán a szlovéniai Laskóban.
  • Megmozgattuk a kerületet
    2017. Október 02
    229
    Klubunk nemcsak földrajzilag, hanem identitásában is zuglóinak vallja magát (erre utal a nevében található Zugló elnevezés is).
  • Asztalitenisz Ovipingpong Program
    2017. Szeptember 22
    194
    2017. október 7., szombat délelőttre a BVSC-Zugló asztalitenisz-csarnokába (Szőnyi út 2.) meghívjuk
  • Kiválasztva
    2017. Szeptember 19
    195
    Asztaliteniszezőnk, András Csaba mozgalmas nyarat tudhat maga mögött.
  • Európa legjobbjai között
    2017. Szeptember 12
    193
    Negyedik helyen végzett a kontinens legjobb tíz asztaliteniszezőjét felvonultató Európai Serdülő TOP 10 versenyen klubunk kitűnősége, András Csaba.
  • Retrocsapat a pingpongosoknál
    2017. Szeptember 06
    201
    Ha Jakab János, Molnár Krisztián, Tokaji Sándor és Vígh Zsolt nevét említjük, akkor
  • Magabiztos évkezdés
    2017. Augusztus 31
    197
    Ha nem is voltunk akkora fölényben a BVSC Kupa Országos Asztalitenisz Ranglista Verseny zárónapján, mint az ifik és a serdülők versenyében, azért az újoncaink is csak szereztek két érmet.
  • Folyatódott az erődemonstráció
    2017. Augusztus 30
    187
    A BVSC Kupa Országos Asztalitenisz Ranglistaverseny második napján tovább folytatódott egyesületünk erődemonstrációja.
  • Erődemonstráció
    2017. Augusztus 29
    194
    Így augusztus vége felé már nagyon pattognak a labdák az asztalitenisz csarnokunkban.
  • Berczik Zoltán 80
    2017. Augusztus 07
    196
    Ma ünnepelné nyolcvanadik születésnapját klubunk egykori legendás játékosa és edzője, a 2011. január 11-én elhunyt Berczik Zoltán.
  • Érmes remények
    2017. Július 24
    187
    András Csaba és Both Olivér csapatban bronzérmet szereztek a portugáliai Guimaraes-ben rendezett serdülő és ifjúsági Európa-bajnokságon.
  • Csaba éremért játszhat
    2017. Július 21
    189
    Tovább folytatják remeklésüket versenyzőink, András Csaba és Both Olivér a portugáliai Guimaraes-ben rendezett ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon.
  • Első nekifutásra bronzérem
    2017. Július 18
    193
    Befejezte „bemutatkozó” szereplését két tehetségünk, András Csaba és Both Olivér a portugáliai Guimaraes-ben rendezett ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon
  • Éremközelben
    2017. Július 17
    198
    Csoportgyőztesként jutott a direkt kieséses főtáblára a serdülő fiú asztalitenisz-válogatott a portugáliai Guimaraes-ben rendezett Európa-bajnokságon.
  • Csabiék bekezdtek
    2017. Július 16
    187
    Asztaliteniszezőink számára eljött az év versenye: a portugáliai Guimaraes-ben rendezett ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság.
  • Életműdíjas edzőnk
    2017. Július 10
    195
    A Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégiumának javaslatára Edzői Életműdíjat adományozott Herendi Ivánnak
  • Béla duplázott
    2017. Július 06
    194
    Hat versenyszámban szereztek érmet a magyar asztaliteniszezők a svédországi Helsingborgban megrendezett veterán Európa-bajnokságon.
  • Ovis szombat pingpongosainknál
    2017. Június 12
    198
    Asztalitenisz-szakosztályunk a lehető legkorábban szeretné elkezdeni a sportág népszerűsítését a gyerekek körében.
  • Szlovákiai bronzhétvége
    2017. Június 06
    193
    A júliusi serdülő Európa-bajnokság előtt az utolsó komolyabb megmérettetése volt András Csabának és Both Olivérnek
  • Két arany a Balti-tenger partjáról
    2017. Május 29
    190
    A nyári serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságra készülő reménységeink, András Csaba és Both Olivér ismét rangos nemzetközi versenyen szerepeltek.
  • Ötcsillagos ötkarikás felkészülés
    2017. Május 25
    189
    Hatalmas megtiszteltetésben részesült asztalitenisz-szakosztályunk fiatal - még csak 14 esztendős - tehetsége, András Csaba
  • Jaki bajnoki címmel búcsúzott Ausztriától
    2017. Május 22
    192
    Korábbi kiváló játékosunkat, az ötszörös korosztályos Európa-bajnok
  • Mozgásban a kerület
    2017. Május 22
    209
    Május 20-án már tizenharmadik alkalommal rendezték meg a kerület legnagyobb sporteseményét
  • Jaki bácsi, Peti bácsi
    2017. Május 18
    196
    A május 17-i délelőtti edzés után nem hazafelé vette az irányt egyesületünk két klasszis sportolója
  • Kivételes tehetségek
    2017. Május 17
    186
    Az már kész tényként kezelhető, hogy a klubunk színeiben versenyző András Csaba és Both Olivér egyaránt a sportág nagy ígéreteinek számítanak.
  • Paralimpiai bajnokok csatája
    2017. Május 11
    189
    Nem mindennapi döntője volt a szlovéniai Laskó-ban rendezett paraasztalitenisz-versenynek.
  • Majdnem legyőzhetetlen
    2017. Május 08
    196
    András Csaba jött, látott, és győzött. Majdnem mindenben, amiben elindult.
  • Hármas siker
    2017. Május 08
    192
    Egyesületünk lassan „kisajátítja magának” a fiú korosztályos asztaliteniszversenyeket.
  • Játszmaveszteség nélkül
    2017. Május 08
    187
    Esélyeshez méltóan, de a vártnál imponálóbb fölénnyel nyerte meg a Szőnyi úti csarnokunkban rendezett serdülő országos asztalitenisz-bajnokságot klubunk klasszis párosa, András Csaba és Both Olivér.
  • Közönségkedvenc szakosztály
    2017. Április 24
    191
    Kiváló márciusi teljesítményük elismeréseként a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub sportolói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított
  • Tisztes eredmények
    2017. Április 24
    190
    A Marcibányi téri Ormai László Asztalitenisz-csarnokban rendezték a 2017. évi felnőtt Budapest-bajnokságot (az Ács Gábor Emlékversenyt), melyen versenyzőink is részt vettek.
  • Magasan a mezőny felett
    2017. Április 10
    191
    Hétvégén a Szőnyi úti csarnokunkban rendezték az országos serdülő fiú csapatbajnokságot.
  • Hármas BVSC-siker
    2017. Április 03
    195
    Még annál is nagyobb fölényben voltak klubunk versenyzői az asztaliteniszezők országos csapatbajnokságán az ifjúsági korosztályban, mint voltak egy héttel korábban az újoncoknál.
  • Útban az ismétlés felé
    2017. Március 28
    193
    A Krebs Levente, Kárpáti Ágoston, Hajdú Ákos alkotta asztaliteniszcsapatunk nyerte hétvégén az újonc (U13-as) országos csapatbajnokságot.
  • A mezőny felett
    2017. Március 20
    191
    Kimagaslóan szerepeltek asztaliteniszezőink a március 18-án megrendezett U21-es Országos Bajnokságon.
  • Csabáék EB-formában
    2017. Március 16
    193
    Klubunk fiatal asztaliteniszezői, András Csaba és Both Olivér egyre jobb formába lendülnek.
  • Pálos Peti mérges volt
    2017. Március 13
    193
    Paralimpiai bajnokunk, Pálos Péter nagyon nem szeret veszíteni, ha kikap, az mindig felbosszantja.
  • Nagyköveti vizit
    2017. Március 13
    196
    Már sok náció megfordult klubunk asztalitenisz-csarnokában, ezúttal azonban egy nagy megtiszteltetésben is részesültek a házigazda szerepét vállaló sportolóink és edzőink.
  • Ezüstpáros
    2017. Március 07
    187
    Egyesületünk asztalitenisz-szakosztálya elsősorban az utánpótlásnevelésben jeleskedik.
  • Edzőnk emlékére
    2017. Március 02
    191
    A Magyar Asztalitenisz Szövetség egy új versenyt szeretne idén a versenynaptárba beilleszteni.
  • Szakosztályaink a legjobbak között
    2017. Február 23
    187
    Február 22-én a Larus Rendezvényközpontban látványos ünnepség keretében adták át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon Magyarország és az Utanpotlassport.hu által közösen alapított „Az Év Műhelye” elismeréseket.
  • BVSC-s magyar csapat
    2017. Február 20
    192
    András Csaba az ifjúságiak között szerzett bronzérme után a serdülők versenyében is dobogóra állhatott a franciaországi Metz-ben rendezett nemzetközi asztalitenisz-versenyen.
  • Csaba királyfi
    2017. Február 17
    189
    András Csaba közel járt hozzá, hogy a koronát is fejére tegyék a franciaországi Metz-ben rendezett utánpótlástornán.
  • Magasan a mezőny felett
    2017. Február 10
    195
    A Magyar Asztalitenisz Szövetség hivatalosan is kihirdette a 2016. évi utánpótlás pontversenyek végeredményét.
  • Győztes mementó
    2017. Február 05
    186
    Február 4-én már huszonkettedik alkalommal emlékeztünk meg az 1995-ben autóbalesetben elhunyt asztaliteniszező tehetségünkről, Molnár Jánosról.
  • Érdekes kaland volt
    2017. Február 03
    195
    Hazatért a Londonban rendezett kopogós világbajnokságról Pálos Péter paralimpiai bronzérmesünk.
  • Pálos BVSC-s marad
    2017. Február 02
    186
    Nem, mintha bármi kétség férhetett volna hozzá, de azért jó letisztázni a dolgokat.
  • A mi versenyünk
    2017. Február 01
    192
    Az utolsó simítások zajlanak asztalitenisz-csarnokunkban, hogy a csütörtöki kezdésre minden készen álljon.
  • Négyből négy
    2017. Január 30
    190
    Január utolsó hétvégéjén asztalitenisz-csarnokunk adott otthont az újonc, serdülő és ifjúsági Budapest-bajnokságnak
  • Az idei első világbajnoki résztvevőnk
    2017. Január 11
    193
    Minden bizonnyal Pálos Péter lesz az első világbajnoki résztvevőnk a 2017-es esztendőben.
  • Molnár János Asztalitenisz Emlékverseny
    2017. Január 06
    189
    22. alkalommal rendezi meg asztalitenisz szakosztályunk azt a nemzetközi utánpótlás versenyt, melyet Molnár János (13 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt serdülő versenyzőnk) emlékének szentelnek.
  • Év végi éremtermés
    2016. December 25
    191
    Amikor azt gondolnánk, hogy már mindenki csak a karácsonyi bevásárlással foglalkozik, az asztaliteniszező fiatalok a Statisztika Marcibányi téri csarnokában az országos bajnoki címekért küzdöttek.
  • Kicsiként is nagyok voltunk
    2016. December 20
    196
    Jól szerepeltek versenyzőink a második alkalommal megrendezett U21-es országos asztalitenisz-bajnokságon.
  • Sportolóinkat köszöntötték
    2016. December 15
    212
    A zuglói önkormányzat minden év decemberében megrendezi a Sportolók Karácsonyát, mely eseményen az évben legeredményesebb sportolókat is köszönteni szokták.
  • Sporttörténelmet írt
    2016. December 12
    189
    A magyar asztaliteniszsportban egyedülálló módon negyedik TOP 12 versenyét is veretlenül nyerte klubunk kiemelkedő tehetsége
  • Öten a többiek ellen
    2016. December 05
    194
    Egy hét múlva az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban rendezik majd a 2016. évi ifjúsági TOP 12 bajnokságot.
  • Lovagias asztaliteniszezők
    2016. November 30
    186
    November 29-én a MOB székházban ünnepélyes keretek között átvette „A hónap műhelye” elismerést klubunk asztalitenisz-szakosztálya.
  • Első a legjobbak között
    2016. November 29
    194
    A nyírbátori Győrfi Tibor Asztalitenisz Edzésközpontban megrendezett serdülő TOP 12 versenyen a fiúk mezőnyében négyen is képviselték egyesületünket.
  • Nagyon megérdemelték már!
    2016. November 21
    182
    Remek októberi teljesítményének köszönhetően asztalitenisz-szakosztályunk nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.
  • Négyen a topok között
    2016. November 15
    194
    A nyírbátori „Györfi Tibor” Asztalitenisz Edzésközpontban (Nyírbátor, Édesanyák útja 7.) rendezik november 26-27-én a serdülő lány és fiú asztalitenisz TOP 12-es bajnokságot.
  • Segítsük a pingpongosainkat!
    2016. November 10
    185
    Ezúton szeretnénk kérni minden klubtagot, hozzátartozót és szimpatizánst, hogy szavazzon a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által közösen elindított „A hónap műhelye” játékban
  • Jubilált a csapatember
    2016. November 09
    207
    Hetven éves lett klubunk egyik edzőlegendája, Lipovits Gyula, aki fiatalokat megszégyenítő lendülettel dolgozik azon, hogy asztalitenisz-csapatunk ismét a legjobb legyen itthon és Európában.
  • Sanghai-i Csabashow
    2016. November 04
    191
    András Csaba, klubunk kadet korú asztaliteniszezője először szerepelhetett a korosztály világjátékán, és a debütálása kimagaslóan jól sikerült.
  • Egymás között
    2016. November 04
    192
    BVSC-s fölénnyel zárult Szombathelyen a VÖRSAS-kupáért rendezett országos ifjúsági és felnőtt ranglistaverseny.
  • Benedek Európa legjobbjai között
    2016. Október 24
    190
    Oláh Benedek nagyon megéri az árát. A Szécsénytől szerződtetett finn (magyar) játékos ezt a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon is bizonyította.
  • András Csaba a világ ellen
    2016. Október 13
    193
    Asztaliteniszezőnk, András Csaba óriási megtiszteltetésben részesült.
  • Felnőttek közelében a fiataljaink
    2016. Október 13
    195
    Két fiatal asztaliteniszezőnk is ott kopogtatott a decemberi felnőtt TOP 12 bajnokság ajtaján, s bár belépni még nem tudtak rajta, mindenki számára jelezték, hogy a jövőben velük is számolni kell majd.
  • Bravúros győzelem
    2016. Október 11
    190
    Újabb nagy bravúrt hajtott végre a második számú csapatunk a férfi asztaliteniszezők Extra Ligájában.
  • Bronzérmesünk edzésbe állt
    2016. Szeptember 23
    201
    Pálos Péter paralimpiai bronzérmes asztaliteniszezőnknek az első útja a ferihegyi reptérről szinte azonnal a Szőnyi úti csarnokba vezetett.
  • Péterék hazaérkeztek
    2016. Szeptember 21
    199
    A riói olimpikonok után a paralimpikonokat is több száz fős tömeg fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.
  • Kiváló asztalitenisz eredmények
    2016. Szeptember 20
    192
    A horvátországi Varasdon rendezett nemzetközi utánpótlástornán kiválóan szerepeltek versenyzőink.
  • Bronzérem a paralimpiáról
    2016. Szeptember 13
    198
    Paralimpikon asztaliteniszezőnk, Pálos Péter bronzérmesként zárt a Rio de Janeiró-i paralimpián, miután a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen 3:2-re legyőzte dél-koreai ellenfelét.
  • Rangos BVSC-s sikerek
    2016. Szeptember 12
    190
    Ifjúsági és felnőtt korosztályban is országos ranglistaversenyt rendeztek a Marcibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban, ahol versenyzőink ismét remekül szerepeltek.
  • Péterünk az éremért játszik
    2016. Szeptember 12
    197
    Az S11-es sérültségi kategóriában versenyző Pálos Péter az éremért játszik ma este, magyar idő szerint 21 órakor a riói paralimpián.
  • Peti ma kezd, szurkoljunk neki!
    2016. Szeptember 09
    197
    Rióban szeptember 8-án megkezdődtek a paralimpia küzdelmei, és egyetlen versenyzőnk, az asztaliteniszező Pálos Péter már a második versenynapon asztalhoz áll.
  • Borult a papírforma
    2016. Szeptember 05
    190
    Megkezdődött a férfi asztalitenisz Extra Liga 2016/17-es sorozata, amely számunkra két okból is különleges bajnokságnak ígérkezik.
  • Péterünk már Rióban van
    2016. Szeptember 05
    201
    Az egyik Péterünk (Bernek Péter úszó) már hazatért Rióból, a másik (Pálos Péter asztaliteniszező) pedig már meg is érkezett a brazil városba.
  • Isten éltessen, Iván!
    2016. Augusztus 30
    189
    Kérte, hogy ne hangsúlyozzuk, ezért mindössze egyszer írjuk le, hogy az asztalitenisz-szakosztályunk vezetője – egészen pontosan a szakosztály igazgatója – Herendi Iván augusztus 26-án ünnepelte hetvenedik születésnapját, melyhez klubunk nevében szeretnénk gratulálni neki.
  • A kupát itthon tartottuk
    2016. Augusztus 26
    192
    Közel két évtizede klubunk asztalitenisz-szakosztálya rendezi az utánpótlás korosztályok számára az évadnyitó versenyt.
  • Házi találkozó
    2016. Augusztus 22
    192
    Az Extra Liga történetében kuriózumnak számít, hogy egy egyesület két csapattal képviselteti magát.
  • Nagyban gondolkodnak
    2016. Augusztus 22
    198
    Nagy múlt, nagy eredmények és nagy remények. Így lehetne összefoglalni asztalitenisz-szakosztályunk évadzáró és évadnyitó eseményét, melyet az öthetes edzőtábort követően augusztus 22-én tartottak a Szőnyi úti pingpongcsarnokban.
  • SZAVAZZUNK! Legyünk mi a legjobbak!
    2016. Augusztus 18
    193
    Klubunk közössége már sokszor bizonyította példás összetartását.
  • Keleties hangulat a Szőnyi úton
    2016. Augusztus 18
    194
    Javában zajlik már asztaliteniszezőink felkészülése a 2016-17-es szezonra.
  • Olimpikonjaink Rióban
    2016. Augusztus 01
    209
    Július 30-án reggel a Syma Csarnokból négy külön busszal kelt útra az a csaknem 170 fős olimpiai delegáció, melyben összesen 73 sportoló – köztük több sportolónk – volt.
  • Kifogyhatatlan utánpótlás
    2016. Május 10
    197
    Egyesületünk fiatal, tehetséges asztaliteniszezői már a felnőtt csapatbajnokság legmagasabb szintjén, az Extra Ligában pallérozódnak.
  • Bajnokcsapat
    2016. Április 29
    190
    Az NB I-es asztalitenisz-csapatbajnokságban az utolsó, Győri Elektromos elleni idegenbeli mérkőzésnek egyetlen tétje volt, megőrzi-e a veretlenségét a második számú férfi pingpongcsapatunk.
  • BVSC-s fölény a fiúknál
    2016. Április 12
    196
    Április 9-10-én az Ormai László Csarnokban rendezték az ifjúsági asztaliteniszezők Húszak-bajnokságát.
  • Vendégségben egymásnál
    2016. Április 12
    191
    Azt nem kell magyarázni, hogy a BVSC-Zugló a magyar sport nagy értéke. Komoly múltja, patinája, történelme, és még komolyabb sikerei vannak. Immár 105 esztendeje.
  • Asztaliteniszezőinket is jelölték
    2016. Március 29
    193
    Kiemelkedő februári teljesítményével a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.
  • A BVSC-s srácok mindent vittek
    2016. Március 29
    196
    Az országos ifjúsági csapatbajnoksággal befejeződött az utánpótláskorú asztaliteniszezők MOATSZ (Magyar Asztalitenisz Szövetség) kupája.
  • Dodo érmet hozott
    2016. Március 21
    196
    Herendi Iván, a BVSC-Zugló Asztalitenisz Szakosztályának vezetője bízott a meglepetésben a 99. felnőtt országos bajnokság előtt.
  • Néma csend egy tragikusan hangos pillanat miatt
    2016. Március 18
    191
    Újabb taggal lett szegényebb a BVSC-Zugló nagycsaládja, és ez akkor is igaz, ha a tragikus esemény, melyről szólni kívánunk, egy Pénzügyőrben sportoló fiatallal történt meg.
  • Tanulni jöttek a japánok
    2016. Március 11
    195
    Március 6-11 között a japán egyetemi asztalitenisz-válogatott vendégeskedett a Szőnyi úti pingpong-csarnokban.
  • A verhetetlen BVSC-s
    2016. Március 07
    196
    András Csabát, a BVSC-Zugló asztaliteniszezőjét nem könnyű legyőzni.