Menü
  • Pusztai Liza: „Eddigi pályafutásom legnagyobb csodája”
    2019. Július 22
    16
    Az utolsó pár előtti nyolc tus hátrányból fordította meg az asszót Pusztai Liza a lengyelek ellen, így a női kardcsapat bejutott a negyeddöntőbe a budapesti vívó-világbajnokságon. A csoda kedden az olaszok ellen folytatódhat.
  • A csapategység diadala
    2019. Július 22
    97
    Női vízilabda-válogatottunk végig kezében tartva a mérkőzést 7-6-ra legyőzte Olaszországot a kvangdzsui vizes vb negyeddöntőjében. A győztes találatot klubunk játékosa, Leimeter Dóra szerezte, de ki kell emelni az egész csapatot a parádés védekezésért.
  • Kozma döntős, Bohus egyéni csúcsot úszott
    2019. Július 22
    35
    Fantasztikusan alakult úszóink számára a hétfői nap a kvangdzsui vizes világbajnokságon. Kozma Dominik a hatodik legjobb idővel lett döntős 200 méter gyorson, míg Bohus Richárd 100 háton úszott egyéni csúcsot.
  • Erős ellenfél, újabb győzelem
    2019. Július 22
    151
    Labdarúgóink a szerdai idegenbeli siker után szombaton a Szőnyi úton fogadták az NB III-as Gyöngyösi AK csapatát felkészülési mérkőzésen. Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz gól, végül Sashegyi 11-esből szerzett találatával 1-0-s BVSC-s siker született.
  • A felnőttek mellett az utánpótlás számára is erősítést jelentenek
    2019. Július 21
    97
    Két új játékos is csatlakozott labdarúgó együttesünkhöz. A kilencszeres válogatott Balogh Béla a védelemben, míg Korozmán Norbert a támadó szekcióban jelenthet erősítést. A két sportoló e mellett utánpótlás edzőként is dolgozik majd a BVSC-nél.
  • Díszkard és kiváló vb-főpróba az érmek mellé
    2019. Július 21
    28
    A női kardozók között arany-, a párbajtőrcsapattal pedig bronzérmet szerzett Veres Amarilla a varsói kerekesszékes világkupán. Sportolónk az érmek mellett egy díszkardnak örül a legjobban, továbbá annak, hogy jó előjelekkel várja a világbajnokságot.
  • Íme a BVSC-s úszóprogram a vb-n
    2019. Július 20
    111
    Magyar idő szerint vasárnap hajnali 3 órakor az úszók számára is megkezdődik a dél-koreai vizes világbajnokság. Rögtön az első napon szurkolhatunk BVSC-s sportolóért is, de összegyűjtöttük a többi napra is úszóink programját.
  • Már a vb előtt rekorder lett
    2019. Július 19
    42
    Cseh László kilencedik nagymedencés úszó-világbajnokságára készül, ami azt jelenti, hogy abszolút rekorder ezzel a világon. Ráadásul 13 érmével az örökranglista 5. helyén áll. Dél-Koreában viszont egy jó időeredménnyel lenne elégedett.
  • Tapasztalt vívókon át vezet az út
    2019. Július 19
    55
    Szombaton Pusztai Liza számára is elkezdődik a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság. Kardozónk egy venezuelai sportoló ellen kezd. Edzője, Bódy Benjámin szerint jól sikerült a felkészülésük a hazai világeseményre.
  • Továbbjutás a második helyen
    2019. Július 18
    153
    Máris lezárult a csoportkör a női vízilabdázók számára a Dél-Koreában zajló világbajnokságon. A magyar válogatott az utolsó mérkőzésen 17-12-re kikapott Oroszországtól, így másodikként jutott tovább Bíró Attila együttese.
  • A fáradtság ellenére győzelem
    2019. Július 18
    269
    Labdarúgóink harmadik nyári felkészülési meccsükön, második győzelmüket aratták. Ráadásul az első idegenbeli találkozón az NB III-ba feljutó Hatvant sikerült felülmúlni 2-1-re.
  • Vegyesen bizonyítana Bernek Péter
    2019. Július 18
    58
    Bár korábban 200 méter háton és 400 gyorson nyert érmet nagymedencés Európa-bajnokságon Bernek Péter, a világbajnokságon 200 és 400 vegyesen láthatjuk úszónkat. Rövid pályás világ- és Európa-bajnokunkkal folytatjuk a vb-t felvezető sorozatunkat.
  • Akár a védelem jobb oldalán is bizonyítana
    2019. Július 17
    118
    A középpálya és a támadó szekció után ismerkedjünk meg a védelem egyik új tagjával. Pálfalvi Csaba több évet játszott a III. kerületben, míg a legutóbbi szezont a Rákosmenténél töltötte. A 26 éves játékos több poszton is bevethető.
  • Gyere röplabdázni!
    2019. Július 17
    138
    Ha nyári szabadidődet egy jó társaságban és sportolással szeretnéd tölteni, akkor ne gondolkozz tovább! Röplabda táborunkat neked találták ki, ahova várunk minden 8-14 év közötti BVSC-s leány érdeklődőt.
  • Bízik az éremben Kozma Dominik
    2019. Július 16
    71
    Nem babonás és tudatosan figyel rá, hogy ne legyenek rituáléi. 200 méter gyorson mindenképp döntőbe jutna, de az éremszerzésben is reménykedik. Kozma Dominikkel folytatjuk a dél-koreai világbajnokságon induló úszóink bemutatását.
  • Elhunyt Olajos Gábor
    2019. Július 16
    69
    Életének 71. évében elhunyt Olajos Gábor, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Fellebbviteli Bizottságának tagja és a BVSC-Zugló több korosztályában is játszó labdarúgója.
  • Arany- és bronzérem az universiadéról
    2019. Július 15
    53
    Vízilabdázóink két éremmel zárták a 30. nyári universiadét. Az egyetemisták és főiskolások olimpiáján a női válogatott története során először végzett az első helyen, míg a férfiak a dobogó alsó fokára állhattak fel.
  • Tizenhat éremmel zártak úszóink
    2019. Július 15
    79
    Nagyszerűen szerepeltek utánpótlás korú úszóink a IV. Cápa Úszó Országos Bajnokságon Debrecenben. Ráadásul a 9 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérem mellett számos döntős helyezést szerzett csapatunk.
  • Kezdődik a budapesti vívó-világbajnokság
    2019. Július 14
    74
    Hétfőn reggel rajtol a vívók olimpiai kvalifikációs világbajnoksága a BOK-csarnokban. A sportág csúcseseményére rekordszámú, 118 ország 1071 sportolója nevezett. A BVSC-s színeket Pusztai Liza képviseli a páston.
  • Döntőbe jutna kétszázon
    2019. Július 14
    78
    Tavaly bronzérmes lett az Eb-n Burián Katalin 200 méteres hátúszásban és bár a világbajnokságon sok újdonság vár majd rá, azért egy döntős eredménnyel elégedett lenne. Sportolónk fő száma mellett 100 háton is indul Dél-Koreában.
  • Vezetőedzőnk elégedett a látottakkal
    2019. Július 14
    152
    A szerdai Budaörs elleni siker után szombaton az NB III-as Jászberény volt labdarúgócsapatunk ellenfele. Sajnos ezúttal riválisunk győzött 2-0-ra, Gabala Krisztián vezetőedzőnk viszont elégedett volt a látottakkal.
  • Rajt a világbajnokságon
    2019. Július 13
    82
    Magyar idő szerint 5 óra 30 perckor megkezdődik női vízilabda-válogatottunk számára is a vizes világbajnokság Dél-Koreában. Lányaink éppen a házigazdák ellen kezdik meg szereplésüket Kvangdzsuban.
  • Veres Amarilla Világkupa-győztes Varsóban
    2019. Július 13
    162
    Remekül alakult a kerekesszékes vívók világkupa-sorozatának varsói állomása Veres Amarilla számára. Sportolónk egészen a döntőig menetelt, ahol legyőzte kínai riválisát, így övé lett az aranyérem női kardban.
  • Dél-Koreában 48 másodpercen belül úszna
    2019. Július 13
    82
    Folytatjuk a világbajnokságra készülő úszóinkat bemutató sorozatunkat. Németh Nándor már nyert bronzérmet a felnőttek vb-jén, egyéniben viszont még újoncnak számít. Junior világ- és Európa-bajnok sportolónk első világversenyére készül BVSC-s színekben.
  • Vendégségben a BL-győztesnél
    2019. Július 12
    135
    A labdarúgás kedvelőinek nem kell bemutatni az Olympique Lyon csapatát, amelynek női szakága idén sorozatban negyedik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Ennél a klubnál vendégeskedett Horváth Petra, aki ősszel újra Franciaországba utazik.
  • Érmek és szép eredmények Debrecenből
    2019. Július 12
    319
    A héten Debrecenben rendezik a IV. Cápa Úszó Országos Bajnokságot, amelyen sportolóink is érdekeltek. Ráadásul két nap alatt 5 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek versenyzőink.
  • Már a döntő a tét az universiadén
    2019. Július 11
    108
    Mindkét vízilabda-válogatottunk bejutott a legjobb négy közé a 30. nyári universiadén. A BVSC-s játékosokat is foglalkoztató csapatok közül a nők szorosabb, a férfiak pedig simább meccsen győztek a negyeddöntőben.
  • Varsóban folytatódik a pontgyűjtés
    2019. Július 11
    97
    Jó pozícióból várhatja Veres Amarilla a kerekesszékes vívók varsói világkupáját, hiszen sportolónk az A-kategóriás paralimpiai kvalifikációs ranglista második helyén áll jelenleg. Amarilla csütörtökön párbajtőrben, szombaton pedig kardban indul majd.
  • Kezdésként győzelem a Budaörs ellen
    2019. Július 10
    427
    Lejátszotta első edzőmeccsét felnőtt labdarúgócsapatunk a nyári felkészülés során. Bár ilyenkor még nem az eredmény számít, de azért elkönyvelhetjük, hogy Gabala Krisztián tanítványai 1-0-ra legyőzték az NB II-ben ötödik helyen záró Budaörs együttesét!
  • Jól sikerült Bohus felkészülése
    2019. Július 10
    77
    Szereti a stresszhelyzeteket, de a verseny előtti napokban filmnézéssel és jó hangulatban tud kikapcsolódni. Az úszók világbajnokságán hat sportolónk is ott lesz. Bohus Richárdért 50 és 100 méter háton szurkolhatunk majd az egyéni számokban.
  • Menetelnek vízilabdázóink az universiadén
    2019. Július 09
    92
    Nem csupán vívóink, hanem női és férfi vízilabdázóink is szerepelnek a 30. nyári universiadén. Mindkét válogatottunk sikerrel vette a csoportkört az egyetemisták és főiskolások világversenyén, méghozzá BVSC-s játékosokkal a soraiban.
  • Országos csúcsokat mennének az Eb-n
    2019. Július 08
    351
    Miközben felnőtt pályakerékpárosaink sem pihennek, ugyanez szintén elmondható utánpótlás korú versenyzőinkről is. A juniorok és az U23-asok számára a héten keddtől szombatig Belgiumban vár Európa-bajnokság.
  • Visszatérés a pástra
    2019. Július 08
    104
    Jó teszt volt párbajtőrözőinknek a 30. nyári universiade. A Nápolyban és környékén az egyetemista és főiskolai korosztály számára rendezett multisport-eseményen Gonda Borbála és Mestyanek Máté is hosszabb kihagyás után tért vissza a pástra.
  • Egyéni csúcsot úsznának a vb-n
    2019. Július 07
    143
    Bár még itthon készülnek úszóink a dél-koreai világbajnokságra, szerdán már elutaznak Ázsiába, ahol egy akklimatizációs edzőtábor vár még rájuk. Edzésükön látogattuk meg sportolóinkat, ahol Nagy Péter szakosztályvezető beszélt a várakozásairól.
  • Nincs megállás kerékpárosaink számára
    2019. Július 06
    80
    Pályakerékpárosaink kicsit csalódottan tértek haza a minszki Európai Játékokról, mert szerettek volna a Top10-be kerülni, de ettől kicsivel elmaradtak. Sportolóink nagyot küzdöttek, hiszen a létesítményhelyzet nem könnyíti meg a felkészülésüket.
  • Az utánpótlás megreformálása a következő feladat
    2019. Július 06
    379
    Tavaly nyáron labdarúgó szakosztályunk vezetésében változások történtek. Szakosztályunkat azóta Dr. Horváth Gábor vezeti, akinek elsődleges feladata a BVSC felnőtt labdarúgásának a megújítása és a csapat helyes irányba való terelése volt.
  • Jövő pénteken búcsúztatják Nedeczky Györgyöt
    2019. Július 05
    107
    Nedeczky György búcsúztatására 2019.07.12-én pénteken 10 órakor kerül sor a Szent István Bazilika Urnatemetőjében. Megközelítés, a Bazilika Arany János utca felőli északi bejáratán keresztül.
  • Nevelőedzője emlékéért is vív párbajtőrözőnk
    2019. Július 05
    144
    Mestyanek Máté sikeres első éven van túl pénzügy-számvitel szakon. Most már viszont a páston bizonyíthat, hiszen a MEFOB-on szerzett győzelmével kvalifikálta magát a 30. nyári universiadéra. Párbajtőrözőnkért egyéniben és csapatban is szurkolhatunk.
  • Nem gólokban, hanem a feljutásban gondolkozik új igazolásunk
    2019. Július 04
    271
    Tovább folytatjuk labdarúgócsapatunk új játékosainak bemutatását. A támadó szekció gólerős játékossal erősödött. Kelemen Patrik szélső támadóként és csatárként is bevethető. A 25 éves sportoló gólokkal és csapatjátékkal járulna hozzá a feljutáshoz.
  • Orvosként a páston
    2019. Július 04
    76
    A jubileumi, 30. nyári universiadét Nápolyban rendezik, ahol a vívók küzdelmeire július 4-e és 9-e között kerül sor. Rögtön az első napon női párbajtőrben Gonda Borbáláért szurkolhatunk majd.
  • Érmes szezonzárás szinkronúszóinktól
    2019. Július 03
    258
    Komoly nemzetközi versenyt rendeztek a hétvégén a Tüske Uszodában a szinkronúszók számára. A IX. Hungarian Openen 16 ország csapatai vettek részt. Sportolóink pedig nagyon szép eredményeket értek el ebben az erős mezőnyben.
  • Kiváló vb-főpróba úszóink számára
    2019. Július 03
    94
    Már gőzerővel készülnek sportolóink a dél-koreai vizes világbajnokságra, de előtte közülük még többen is a Budapest Openen szerepeltek. A versenyen 5 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremmel zárt csapatunk.
  • Tapasztalatszerző kontinenstorna
    2019. Július 02
    183
    Nem csupán az Európai Játékokon szurkolhattunk BVSC-s birkózóért a hétvégén, hanem a krakkói serdülő Európa-bajnokságon is. Bodó Levente a kötöttfogásúak 62 kg-os versenyében volt érdekelt.
  • Hárman a BVSC-ből a női vb-keretben
    2019. Július 02
    149
    Nem történt változás a múlt heti Diapolo-kupán szereplő női vízilabda-válogatott keretében, így Bíró Attila a hazai tornán ezüstérmes csapatot viszi a dél-koreai világbajnokságra is. A 13 főből hárman is klubunkat képviselik a világversenyen.
  • Tíz érem a Delfin Országos Bajnokságról
    2019. Július 01
    225
    4 arany-, 1 ezüst- és 5 bronzérem. Ez úszóink mérlege a hétvégi miskolci Delfin Országos Bajnokságon. Váltóink több számban is bajnokok lettek, ami nagy fegyvertény, de sportolóink egyéniben is érmekkel és értékes helyezésekkel gazdagodtak.
  • A pályán és azon kívül is fazont szabna a csapatnak
    2019. Július 01
    659
    A tavaly még NB II-es Monortól szerződtette klubunk Lázár Zsoltot, aki korábban játszott az NB I-ben a Honvéd, a Vác, a Tatabánya, valamint a Dunaújváros színeiben is. A 33 éves játékos a belső középpálya bármely pozíciójában bevethető.
  • Hat úszónk is utazhat a világbajnokságra
    2019. Június 30
    493
    A Magyar Úszó Szövetség megnevezte a kvangdzsui világbajnokságon induló válogatott névsorát. Nagy örömünkre hat úszónk is képviseli a BVSC-s színeket. Cseh László 9. nagypályás vb-jével abszolút rekorder lett az úszósportban.
  • Az Európa-bajnok legyőzésével hangolódás a vb-re
    2019. Június 29
    78
    A női vízilabda-válogatott legyőzte 8-7-re Hollandiát a Diapolo-kupa utolsó napján, így ezüstérmet szerzett a csapat a budapesti felkészülési tornán. Az együttes számára ez volt az utolsó hazai mérkőzés a júliusi világbajnokság előtt.
  • Sikeres államvizsga után újra a szőnyegen
    2019. Június 29
    118
    Hétfőn sikeres államvizsga, kedden utazás Minszkbe, szombaton pedig már verseny az Európai Játékokon. Kiss Balázsnak sűrű hete volt, akiért a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos versenyében szoríthatunk majd.
  • Lefárasztja magát, hogy jobban szerepeljen
    2019. Június 28
    69
    Lovassy Krisztián után Filutás Viktorért szoríthatunk a BVSC-s sportolók közül az Európai Játékok pénteki napján. Pályakerékpározónk jó előjelekkel várja a pontversenyt, ahol szeretne a legjobb ötbe bekerülni, de a Top10-et tartja reális célnak.
  • Jó úton halad Veres Amarilla Tokió felé
    2019. Június 27
    196
    Veres Amarilla egy arany- és egy bronzéremmel tért haza a Sao Paulóban rendezett kerekesszékes vívó világkupáról. Sportolónk ennek is köszönhetően, az A-kategóriás paralimpiai kvalifikációs ranglista második helyén áll.
  • Kiváló formában várja a versenyt Lovassy
    2019. Június 27
    42
    Az Európai Játékok csütörtöki napján BVSC-s sportolóink is megkezdik szereplésüket a minszki multisport eseményen. Elsőként pályakerékpárban Lovassy Krisztiánért szoríthatunk majd, aki mindkét számában szeretne a Top10-be kerülni.
  • Pásztor Mátyás a szűkített keretben!
    2019. Június 26
    105
    A következő napokban itthon szurkolhatunk női és férfi vízilabda-válogatottunknak, ráadásul a júliusi világbajnokság előtt utoljára. Utóbbi keret már csak 17 fővel folytatja a vb-felkészülést és jó hír, hogy Pásztor Mátyás is ott van a csapatban.
  • Teltházas napközis tábor a birkózóknál
    2019. Június 26
    150
    Második alkalommal rendezte meg szakosztályunk a BVSC-Zugló Napközis Birkózó Tábort és Versenyt múlt héten. A teltházas eseményen a sportág elsajátítása mellett fontos volt az életre nevelés is, valamint strandolásra is jutott idő.
  • Komoly riválisok várnak labdarúgóinkra
    2019. Június 25
    350
    Bár sokaknak még alig kezdődött el, vagy csak majd most kezdődik a vakáció, labdarúgóink számára hamarosan véget ér a pihenő. Július 8-tól ugyanis már a teljes keret együtt készül majd a következő idényre.
  • Gyere kézilabdázni a BVSC-be!
    2019. Június 25
    221
    Szeretsz sportolni? Esetleg szereted ezt jó hangulatban, másokkal együtt, csapatban tenni? 2008 és 2013 között születtél? Akkor ne is gondolkozz tovább! Várunk minden jelentkezőt kézilabda szakosztályunkba!
  • Újoncként bizonyított a felnőttek között
    2019. Június 24
    166
    Andrásfi Tibor 19 évesen első felnőtt Európa-bajnokságán szerepelt a múlt héten. A düsseldorfi kontinensviadalon ráadásul legjobb magyarként a 7. helyen zárt a férfi párbajtőrözők között. Vele beszélgettünk az élményeiről még a szóbeli érettségije előtt.
  • Három éremmel tértek haza röplabdázóink
    2019. Június 24
    184
    Jól sikerült a szezonzáró verseny utánpótlás röplabdacsapataink számára, ugyanis egy ezüst- és két bronzéremmel zárták a United World Games-t. A klagenfurti utánpótlás olimpián 7 csapatunk indult, 4 korosztályban.
  • Tizennégy érem a Serdülő OB-ról
    2019. Június 23
    135
    Kiváló mérleggel zárták úszóink a Serdülő Országos Bajnokságot. Összesen 2 arany-, 5 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek sportolóink a kecskeméti versenyen.
  • Három sportolónk az Európai Játékokon
    2019. Június 22
    210
    Péntek késő este fellobbant a láng Minszkben, a II. Európai Játékok helyszínén, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a versenyprogram. Az eseményen 50 ország, közel 3700 sportolója is indul, közülük hárman a BVSC-t képviselik.
  • Pásztor döntetlenre mentett, de vereség Ausztráliától
    2019. Június 22
    113
    Bár a félidőben még négy góllal vezetett a férfi vízilabda-válogatott Ausztrália ellen a negyeddöntőben, a végén Pásztor Mátyás mentette döntetlenre a találkozót a Világliga Szuperdöntőjében. Sajnos az ötméterespárbajban a rivális volt a jobb.
  • Két nap után hét érem úszóinktól
    2019. Június 21
    120
    Remekül szerepelnek a Kecskeméten zajló Serdülő Országos Bajnokságon úszóink. Két nap alatt már hét érmet, köztük egy aranyat szereztek sportolóink. Ráadásul további értékes helyezéseket értek el a szombatig tartó versenyen.
  • Szenzációs ezüstérem a vívó Eb-n
    2019. Június 21
    129
    A női kardcsapat számára fontos verseny volt a düsseldorfi Európa-bajnokság az olimpiai kvalifikáció szempontjából. A lányok remekül szerepeltek, hiszen a Pusztai Lizával felálló válogatott ezüstérmet nyert a kontinenstornán!
  • Röplabdázóink érmekért utaznak Ausztriába
    2019. Június 20
    124
    Egy igazi miniolimpiát rendeznek péntektől vasárnapig Klagenfurtban. A United World Games-en 7 csapattal és 52 játékossal képviseli klubunkat szakosztályunk, akikért 4 korosztályban szurkolhatunk majd.
  • Országútról a pályára
    2019. Június 19
    258
    Alig ért véget a kerékpárosaink számára remekül sikerült Tour de Hongrie, jövő héten már a minszki Európai Játékokon szerepel Lovassy Krisztián és Filutás Viktor is. Ráadásul ott pályakerékpárban lesznek érdekeltek.
  • Vereség a nyitányon
    2019. Június 19
    61
    Nem kezdődött jól férfi vízilabda-válogatottunk számára a belgrádi Világliga Szuperdöntője. Märcz Tamás tanítványai 10-9-re kikaptak Kanadától. Pásztor Mátyás két góllal segítette a csapatot.
  • Érettségi, majd vb vár Európa-bajnokunkra
    2019. Június 14
    138
    Takács István szenzációs versenyzéssel nyerte meg a spanyolországi junior Európa-bajnokságot, a kötöttfogásúak 82 kilogrammos súlycsoportjában. Istók még éppen pihenőidejét tölti, de hamarosan új kihívások várnak rá.
  • Érmek a strandokról
    2019. Június 09
    89
    A jó idővel strandröplabdázóink számára is megsokasodtak a versenyek. Utánpótlás párosaink szombaton Kispesten és Balatonszárszón voltak érdekeltek. A három korosztály végül két éremmel térhetett haza.
  • Az év legjobbjait díjaztuk
    2019. Június 09
    50
    A BVSC-Zugló hagyományos szezonzáró ünnepségén díjaztuk a 2018-2019-es év legjobbjait
  • Takács Istók junior Európa-bajnok!
    2019. Június 05
    99
    Birkózónk szerdán ott folytatta, ahol kedden abbahagyta a Spanyolországban zajló junior Európa-bajnokságot. A kötöttfogású 82 kilogrammosok fináléját idő előtt technikai tussal fejezte be Takács István, így megérdemelten lett övé az aranyérem!
  • Gyermekek hete
    2019. Június 05
    107
    Gyereknap alkalmából egész hetes programmal kedveskedett sportóvodánk a a legkisebb BVSC-seknek.
  • Aranyéremért birkózhat Istók az Eb-n
    2019. Június 05
    81
    A döntőig menetelt kedden Takács István a kötöttfogású 82 kilogrammosok között a spanyolországi Pontevedrában zajló junior Európa-bajnokságon. Klubunk versenyzőjére a szerdán 18 órától kezdődő finálékban ukrán ellenfél vár.
  • Négyen a támogatottak között
    2019. Június 04
    100
    2019-ben száz ifjú versenyzőt támogat az alapítvány, és számunkra jó hír, hogy a száz támogatott között négy BVSC-s fiatal is helyet kapott.
  • Sport és tanulás - Istókot is díjazták
    2019. Június 01
    93
    A Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium szokásos év végi díjkiosztó ünnepségén klubunk egyik sportolóját, Takács Istvánt (Istók) - az intézmény végzős diákját - Schlegel Oszkár-díjjal jutalmazták tanulmányi és sportolói teljesítményéért.
  • Takács Orsi is bemelegített
    2019. Május 30
    84
    Zuglóban a hagyományosan megrendezett Kihívás Napi programsorozatban klubunk minden évbe részt vesz. Így volt most is.
  • Birkózás a vizsgaidőszakban
    2019. Május 30
    83
    Papp Bertalan klubunk versenyzője minden ellenfelét legyőzve országos egyetemi bajnoki címet szerzett. Gratulálunk neki!
  • Térképen a kézilabdánk
    2019. Május 30
    294
    Fiatalnak számító kézilabda-szakosztályunk idén már figyelemre méltó sikereket ért el.
  • Érmes visszatérések
    2019. Május 24
    55
    Ezen a héten folytatódott kötöttfogású birkózóink nemzetközi versenysorozata. Legjobbjaink ezúttal az olaszországi Sassari-ban léptek szőnyegre.
  • Macink a legjobbak között
    2019. Május 23
    89
    Korpási Bálint számára a nur-szultáni világbajnokság lesz az „olimpia”
  • A két arany bronzot ért
    2019. Május 13
    72
    III. Honvéd-kupa - 19. évi felnőtt kötöttfogású országos bajnokság
  • III. helyezés az Országos Mini Bajnokságon
    2019. Május 09
    255
    Csapatunk a végjátékban felszabadult játékkal megérdemelten nyerte meg a találkozót.
  • Következmény nélküli döntetlen
    2019. Május 07
    228
    A férfi asztalitenisz Extra Liga 17. fordulójában csapatunk hazai pályán a Komló együttesét fogadta.
  • Ők öten a 18-ban
    2019. Május 07
    121
    Bíró Attila szövetségi kapitány kihirdette azt a 18 fős keretet, amellyel a nyári két, olimpiára is kvalifikáló világversenynek nekivág majd.
  • Klasszisunk nyári programja
    2019. Május 06
    366
    Bár az idei esztendő fő birkózóversenye a szeptemberi kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz, legjobb kötöttfogású birkózóink, akik kihagyták a tavaszi bukaresti Európa-bajnokságot a nagy megmérettetés előtt még egy világversenyen bizonyíthatnak majd.
  • Két ezüst a spanyol nemzetköziről
    2019. Május 06
    203
    Nem sok ideje volt legjobb utánpótláskorú asztaliteniszezőnknek, András Csabának arra, hogy kipihenje a budapesti felnőtt világbajnokság izgalmait.
  • Visszajöttünk
    2019. Május 02
    129
    Mi egy Dunaújváros elleni hárommérkőzéses krimi után vártuk a bronzmeccset az idei női OB I-es bajnokságban
  • Edzőnkről uszodát neveztek el
    2019. Május 02
    307
    Klubunk egykori sportolójáról, az úszó, majd vízilabdázó Rátonyi Gáborról április 30-án egy budapesti uszodát neveztek el.
  • Egy világbajnokság margójára
    2019. Április 30
    519
    Hatvankilenc évvel ezelőtt, 1950-ben rendezett utoljára felnőtt asztalitenisz-világbajnokságot Budapest.
  • Volt mit ünnepelni
    2019. Április 30
    247
    Alig másfél hónappal a Foggia-i korosztályos Európa-bajnokság sikereinek megünneplését követően, ismét ünnepelni gyűltek össze vívóink.
  • Második hely az éremtáblázaton
    2019. Április 29
    125
    A Győri Úszó SE a győri Aqua Sportközpontban rendezte a XI. Scitec Győr Open nemzetközi úszóversenyét, mely eseményt úszóink összesen 39 éremmel zártak, ezzel pedig a házigazdák mögött az éremtábla második helyén végeztek.
  • Laci és Kati a legjobbak között
    2019. Április 29
    199
    Május 11-12-én ismét egy rangos úszóversenynek ad majd otthont Budapest.
  • Honvédra várva
    2019. Április 29
    122
    Az idei OB I-es férfi vízilabda-bajnokság felsőházában nemcsak az érmes helyekért, hanem a még kupaindulást jelentő ötödik pozícióért is régen látott nagy harc zajlik.
  • Megbirkóztunk feladattal
    2019. Április 29
    148
    Tatai úti birkózócsarnokunkban rendeztük április utolsó hétvégéjén az NB I-es felnőtt csapatbajnokság első fordulóját
  • Bajnokcsapat!
    2019. Április 23
    1088
    Felnőtt labdarúgócsapatunk megnyerte a Budapest-bajnokság II. osztályát.
  • BVSC-s hegyi menő
    2019. Április 23
    291
    Klubunk ezúttal az U23-as férfiak versenyében volt érdekelt, ahol Istlstekker Zsolt bravúros teljesítménnyel országos bajnok lett.
  • Húsvéti válogatottság
    2019. Április 23
    226
    Fiatal tehetségünk az Extra Ligában már csillogtatta tehetségét, ám a sportág legjelentősebb eseményén asztalhoz állni egészen más dimenziót jelentett.
  • Pólós húsvét
    2019. Április 23
    233
    Korosztályos vízilabdacsapataink közül több is medencében töltötte a Húsvétot.
  • Megvan a duplázás
    2019. Április 23
    219
    Megnyerte az országos bajnokságot fiú ifjúsági asztalitenisz-csapatunk, így szakosztályunknak összejött a duplázás, azaz a serdülő korosztály mellett ifjúságiban is klubunk versenyzői vitték a prímet.
  • Luca a világ tetején
    2019. Április 23
    261
    Interjú egyesületünk ifjú tehetségével.
  • Kiss Balázs a cseresznyefák alatt
    2019. Április 16
    190
    Sokan emlékeznek még a tavaly őszi birkózó-világbajnokságra a Papp László Sportarénában. Két versenyzőnk, Korpási Bálint és Kiss Balázs is nagyszerűt alkotott.
  • Aranyöves karatésok
    2019. Április 16
    195
    Három arany-, kilenc ezüst- és hét bronzérmet nyertek a magyar karatésok a szerbiai Csacsak (Cacak) városában megrendezett rangos nemzetközi versenyen.
  • Krimi a medencében
    2019. Április 15
    312
    A női vízilabda OB I-es bajnokság tegnapi elődöntőjében, melyben csapatunk a Dunaújvárossal meccselt, volt minden, mint a búcsúban.
  • Felnőtt utánpótlás
    2019. Április 15
    234
    Nagy bravúrt vitt véghez extraligás asztaliteniszcsapatunk az alapszakasz 16. fordulójában.
  • Aranyos búcsú
    2019. Április 15
    377
    Pályafutása utolsó junior megmérettetésére készült korosztályos világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívónk, a felnőtt válogatottsággal nemcsak kacérkodó, hanem már barátkozó Andrásfi Tibor a lengyelországi Torun-ban rendezett világbajnokságon.
  • Varga Zoltánra emlékeztünk
    2019. Április 11
    274
    Klubunk U13-as korosztályos labdarúgócsapata kezdetektől fogva – immár negyedik éve – résztvevője annak a minitornának, melynek szervezői a 2010-ben focizás közben egy zuglói sportpályán elhunyt egykori Fradi-legendának, Varga Zoltánnak állítanak ily módon emléket.
  • Tovább él a remény
    2019. Április 10
    255
    Petrovics Mátyás alaposan feltüzelte a csapatát a visszavágóra...
  • Érmek kortól függetlenül
    2019. Április 09
    345
    Az elmúlt hétvégén rendezték a szinkronúszók Utánpótlás, Felnőtt és Masters Országos Bajnokságát a Duna Arénában.
  • Csillogó bronzérem
    2019. Április 08
    274
    Nagy célt tűzött ki maga elé asztalitenisz szakosztályunk: egy éven belül mind a négy korosztályban
  • Történelmi siker
    2019. Április 08
    311
    Fantasztikus győzelmet aratott Szűcs Luca, a lengyelországi Torun-ban rendezett kadet vívóvilágbajnokságon.
  • Villámrajt
    2019. Április 04
    264
    Tevel község önkormányzata és a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület immár 16. alkalommal rendezte meg a Szekszárdi Spartacus fiatalon elhunyt kerékpárosáról, Sajó Péterről elnevezett nyílt országúti kerékpárosversenyt.
  • Született futballista
    2019. Április 02
    727
    Felnőtt labdarúgócsapatunk a Budapest-bajnokság másodosztályában a legutóbbi fordulóban hazai pályán 6-0-ra verte a Műegyetem együttesét.
  • Fölényes győzelem a csapatok között
    2019. Április 02
    354
    Véget ért a CXXI. Úszó Országos Bajnokság Debrecenben.
  • Tekintélyt parancsoló győzelem
    2019. Április 01
    246
    A hétvégén a Dorogi Városi Sportcsarnokban rendezték a IX. Fekete Gyémánt Kupa nemzetközi junior kötöttfogású birkózóversenyt, amely egyben minősítő verseny volt a hazai sportolók számára.
  • Egy érem már megvan!
    2019. Április 01
    227
    Komoly tervei vannak a magyar női vízilabda-válogatottnak. Szeretnék a jövő évi tokiói olimpián a sportág első ötkarikás érmét megszerezni.
  • Karatésunk elemzése
    2019. Április 01
    268
    A sportág fejlődésének dinamikáját jellemzi, hogy ma már egy 3D-s mozgáselemző szoftverrel elemzik Szegedi Döme karatemozdulatait.
  • Uraltuk a rövidebb vegyes számot
    2019. Március 29
    239
    Eseményekben – és számunkra eredményekben is – gazdag volt a debreceni országos úszóbajnokság második napja.
  • Elismerés egykori edzőnknek
    2019. Március 28
    179
    A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy az Év női- és az Év férfi teremröplabdázójának járó elismeréseket a XX. század legjobb röplabdásainak megválasztott Szalay Béláné Sebők Éváról és Tatár Mihályról nevezi el.
  • Vb-re úszták magukat
    2019. Március 28
    296
    Elrajtolt a CXXI. Országos Úszó Bajnokság a Debreceni Sportuszodában.
  • Hármas tétje van a karate Európa-bajnokságnak
    2019. Március 27
    253
    Összesen 17 magyar versenyző indul a spanyolországi Guadalajarában csütörtöktől vasárnapig zajló karate és para-karate Európa-bajnokságon.
  • Újabb Arany az U13 csapatnál!
    2019. Március 25
    343
    7.fordulót rendezték Dunabogdànyba 9 csapat részvételével.
  • Bálint a csapatban!
    2019. Március 24
    485
    Mészáros Bálintot is beválogatták az EB-selejtezőre utazó magyar csapatba.
  • Hajszálnyi vendéggyőzelem
    2019. Március 24
    251
    Érdekes meccset játszott férfi vízilabda-csapatunk az OB I-es bajnokság középszakaszának legutóbbi fordulójában.
  • Pisai vívósikerünk
    2019. Március 24
    245
    Veres Amarilla nyerte a magyar kerekesszékes vívóválogatott első érmét a pisai világkupaversenyen.
  • Heten a vébén
    2019. Március 21
    279
    A Magyar Vívó Szövetség elnöksége a héten jelölte ki a vébére utazó magyar csapatot.
  • Istók is bekezdett
    2019. Március 19
    270
    Fiatal kötöttfogású birkózóink az elmúlt hétvégén idei első külföldi versenyükön szerepeltek.
  • Úszóhétvége
    2019. Március 18
    313
    Úszószakosztályunk ismét nagyszabású korosztályos úszóversenyt rendezett a Szőnyi úti uszodánkban.
  • Belaktuk a pályánkat is
    2019. Március 18
    365
    Felnőtt labdarúgócsapatunk a tavaszi szezonban először játszott hazai pályán, és szerencsére a Szőnyi úton is „otthon érezte magát”.
  • Négy között vagyunk!
    2019. Március 18
    304
    Ahogy az várható volt, felnőtt női vízilabdacsapatunk már az első mérkőzésen megszerezte a négy közé jutáshoz szükséges egy pontot.
  • Levente az EB-csapatban!
    2019. Március 17
    274
    Bodó Levente, immár a második válogató versenyét nyerte meg ez egyben azt jelentette, hogy Levi képviselheti majd klubunkat a nyári Serdülő Európa-bajnokságon.
  • Egy pontra az elődöntőtől
    2019. Március 14
    306
    Harmadik lett felnőtt női vízilabdacsapatunk az OB I-es bajnokság alapszakaszában.
  • Hat kék-sárga gól!
    2019. Március 13
    220
    Málta ellen idegenben zárta a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga/Európa-kupa selejtezőjét.
  •  Veretlen a felnőtt labdarúgó-csapatunk
    2019. Március 11
    358
    Továbbra is őrzi veretlenségét felnőtt labdarúgó-csapatunk a Budapest-bajnokság II. osztályában.
  • Szenzációs bronzérem
    2019. Március 11
    325
    Versenyzőnk a BOK Csarnokban rendezett versenyen szenzációsan vívott.
  • Ketten a felnőtt válogatottban
    2019. Március 11
    258
    Málta ellen zárja felnőtt vízilabda-válogatottunk a Világliga/Európa-kupa selejtezőjének zárómérkőzését.
  • Barátságos kareteverseny
    2019. Március 10
    280
    Második alkalommal rendezte meg egyesületünk a BVSC-Zugló Friends Cup karateversenyt.
  • Búcsú
    2019. Március 08
    484
    Rátonyi Gábor a 66 esztendős korában elhunyt politikustól és sportvezetőtől a családján és barátain kívül a sportvilág is elbúcsúzott.
  • Bosszantó vereség
    2019. Március 07
    248
    Férfi vízilabdacsapatunk az OB I középszakaszában a Debrecen vendége volt.
  • Csodás este volt!
    2019. Március 06
    253
    Magyarország – Olaszország női vízilabdarangadó
  • Majd a világbajnokságon
    2019. Március 04
    249
    Magyar szempontból kimagasló eredménnyel zárult a Foggia-ban rendezett kadet és junior vívó Európa-bajnokság.
  • Pontos ütések és rúgások
    2019. Március 04
    241
    György Dániel ötödik lett a karate tokiói olimpiai kvalifikációs sorozatának salzburgi állomásán.
  • Félig BVSC-s bronzérem
    2019. Március 03
    229
  • Papírforma-eredmény
    2019. Március 03
    274
  • Ketten négy keréken
    2019. Március 03
    247
  • Ketten a válogatottban
    2019. Március 02
    261
    Gyöngyössy Anikónak és Illés Annának jutott hely a válogatottban
  • Levi athéni ezüstje
    2019. Március 01
    260
    Levi athéni ezüstje
  • Családtagot veszítettünk
    2019. Február 27
    523
    Február 26-án hosszas betegséget követően 66 esztendős korában elhunyt egykori versenyzőnk, majd edzőnk, később pedig elnökségi tagunk, Zugló korábbi polgármestere, Rátonyi Gábor.
  • Erősödő szakosztályunk
    2019. Február 21
    753
    Hogy lehet hatékonyan megerősíteni egy szakosztályt? Egyszerű a képlet: vegyünk egy világversenyeken edzett sportolót, aki kellő vezetői vénával rendelkezik, illetve minél gyorsabban építsünk fel egy elhívatott és lelkes szakmai gárdát, amelyre hosszú távon lehet majd alapozni.
  • Tokodi sikerek
    2019. Február 19
    262
    A Komárom-Esztergom megyei Tokod kiemelt szerepet tölt be klubunk életében.
  • Harminc éve az élvonalban
    2019. Február 19
    301
    A Sportegyesületek Országos Szövetségét 1989-ben alapították. A szervezet az elmúlt harminc esztendőben a magyar sport sikerességének és eredményességének hátterét biztosította.
  • Erősödő szakosztályunk
    2019. Február 13
    292
    Fiatal birkózóink Illés Gergő edző vezérletével egyre jobb eredményeket érnek el.
  • Birkózóink az élmezőnyben
    2019. Február 04
    272
    Február második napján tartották Mogyoródon az év első országos bajnokságát.
  • BVSC-karácsony a Bethesdában
    2018. December 21
    585
    A karácsony a szeretetről és adakozásról szól, melyből klubunk sem akart kimaradni. Mint minden évben, úgy idén is az ünnep közeledtével egyesületünk nevében megajándékoztuk egyik „szomszédunkat”, a Bethesda Református Gyermekkórházat. A hagyományokhoz hűen ezúttal is egy fontos gépet vásároltunk az intézménynek.
  • Karácsonyi jutalmazás
    2018. December 12
    840
    Ahogy azt a hagyományos júniusi kerti partinkon is tettük, úgy karácsony előtt is értékeltük legjobban teljesítő sportolóinkat.
  • Összejött a birkózócsalád
    2018. December 08
    365
    Első ízben rendezett családi délutánt (és estet) birkózószakosztályunk, mely eseményre a menedzsment mellett az élversenyzőket és a felsőpakonyi, a jászkiséri és üllői bázison pallérozódó fiatalokat is meghívták.
  • Dobogóközelben
    2018. November 26
    407
    A helyosztókkal befejeződött a 2018. évi NB I-es birkózó csapatbajnokság.
  • Rangsorolták a birkózókat
    2018. November 15
    620
    A szövetség elnöksége minden korosztályban, minden fogásnemben és minden súlycsoportban külön-külön elkészítette a birkózók minősítési rangsorát, melyhez az előre kijelölt versenyeken elért eredményeket vették figyelembe.
  • A jövő tétje az olimpia
    2018. November 06
    667
    A nemrég befejeződött birkózó-világbajnokság másik BVSC-s hőse (Kiss Balázzsal nemrég készítettünk interjút) Korpási Bálint volt, aki a kötöttfogásúak 72 kg-os súlycsoportjában ezüstérmet szerzett.
  • Balu továbbra is harcban áll
    2018. November 02
    500
    Sok szép eredmény született a hazai rendezésű birkózó-világbajnokságon, mégis, ha arról van szó, hogy a legszebb pillanatokat kellene felidézni, többünknek Kiss Balázs tragédiája és feltámadása jut az eszünkbe.
  • Csarnokavató
    2018. Október 05
    1184
    Nagyon vártunk már a pillanatra, mikor hírt adhatunk arról, hogy új kézilabdacsarnokkal gazdagodott sportegyesületünk.
  • Magyar Örökség Díjas tőrvívó
    2018. Október 05
    380
    Klubunk egykori kiválósága, dr. Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó – és nem mellesleg a Nemzet Sportolója – a napokban Magyar Örökség Díjban részesült.
  • Díjazták sportolóinkat
    2018. Október 01
    822
    A legnagyobb elismerésben, a díszpolgári cím odaítélésében Szekeres Pál paralimpiai bajnokunk részesült.
  • A BVSC óvisai az Autómentes Világnapon
    2018. Szeptember 28
    417
    Nézzétek meg az Autómentes Világnapra a sporttelepünkön, drónnal készült kisfilmünket a BVSC óvisainak főszereplésével!
  • Istók nagy napja Nagyszombaton
    2018. Szeptember 20
    749
    Budapesttől alig 200 kilométerre, a felvidéki Nagyszombaton (Trnava-ban) rendezik az idei junior birkózó világbajnokságot.
  • Negyedik hely az EB-n
    2018. Szeptember 17
    577
    A hollandokkal játszott a bronzéremért a magyar U19-es női vízilabdaválogatott a Funchal-i junior Európa-bajnokságon.
  • Benyák András 60 éves
    2018. Szeptember 13
    824
    A tegnapi napon Szentpáli Gábor, klubunk ügyvezető elnöke egy fontos feladatának tett eleget.
  • Éremeső Szlovéniában
    2018. Szeptember 10
    1218
    Remekül szerepeltek versenyzőink a szlovéniai Kamnik-ban rendezett Masters Műúszó és Szinkronúszó Európa-bajnokságon,
  • Érmes szezonkezdet
    2018. Szeptember 03
    624
    Szeptember elején karatésaink számára is „becsöngettek”, mert megkezdődött a versenyszezon.
  • Három díjazottunk
    2018. Június 29
    718
    Nyolcvannégy fiatal sportolót - köztük klubunk három fiatal sportolóját, Pusztai Lizát, András Csabát és Andrásfi Tibort - támogatja idén összesen több mint 30 millió forint értékben a MOL Új Európa Alapítványa.
  • Elkészült a kondiparkunk
    2018. Június 21
    1567
    A tegnapi nap folyamán ünnepélyes keretek között átadtuk a strandmedence és strandröplabda-pálya közötti területen kialakított szabadtéri kondiparkot.
  • Ki nyer majd? Kérdezz, felelek élsportolóinkkal-11.!
    2018. Június 01
    697
    Következő sportágunk, a kézilabda még nem bővelkedik klasszisokban, hiszen mindössze két éve működik ez a szakosztályunk.
  • Ki nyer majd? Kérdezz, felelek élsportolóinkkal-7.!
    2018. Május 23
    547
    Következő interjúalanyunk egy olyan sportoló, aki „még csak” négy éve klubunk versenyzője,
  • Intenzív úszásoktatás
    2018. Május 11
    2243
  • Nyári úszótábor
    2018. Május 11
    4477
  • Focizott az egyesület
    2018. Április 30
    579
    Pénteken délelőtt – edzésidőn kívül – rendhagyó focitorna helyszíne volt a nyitott műfüves pályánk.
  • Ki nyer majd? Kérdezz, felelek élsportolóinkkal 2.!
    2018. Április 20
    627
    Sportolóink bemutatását egy újabb példaképpel folytatjuk.
  • Ki nyer majd? Kérdezz, felelek élsportolóinkkal!
    2018. Április 18
    541
    Sportolóink bemutatását egy igazi példaképpel kezdjük.
  • Már Mátyásföldön is otthon vagyunk
    2018. Április 06
    589
    A BVSC-Zugló eddig sem csak a XIV. kerületi gyerekeknek biztosított sportolási lehetőséget
  • Pályaavató
    2018. Április 04
    599
    A mai napon egyesületünk újabb létesítménnyel bővült. Ezúttal korábbi partnerünk, a zuglói Szent István Gimnázium udvarán avathattunk egy kültéri kézilabdapályát.
  • Sport és tanulás
    2018. Április 04
    543
    Tanulószobával gazdagodott egyesületünk. Az új, modern bútorokkal felszerelt 70 négyzetméteres és egyszerre akár 42 fiatalnak helyet biztosító helyiséget a székházunk első emeletén
  • Sportszerű barátság
    2018. Március 08
    507
    Egyesületünk régóta jó kapcsolatot ápol a zuglói iskolákkal
  • Rózsás Péter 75 esztendős
    2018. Február 19
    643
    Nehéz elhinni, de így van: klubunk legendája, a kétszeres Európa-bajnok, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes, sokszoros magyar bajnok, BEK-győztes asztaliteniszező, Rózsás Péter tegnap ünnepelte a 75. születésnapját.
  • Életet mentett a BVSC-Zugló úszásoktatója
    2018. Február 09
    634
    Leposa Milán fél év alatt kétszer is segítséget nyújtott bajba jutott úszóknak.
  • Sima győzelem a Szőnyi úton
    2018. Január 14
    510
    Franciaországi edzőtáborral hangolt felnőtt női vízilabdacsapatunk a rá váró nagy feladatokra.
  • Andrés Iniesta mellett
    2018. Január 14
    516
    Ideje volt már, hogy klubunk zászlója is helyet kapjon a legújabb barcelonai „sportmúzeumban”.
  • Nekünk ők a legjobbak
    2018. Január 12
    523
    A sportújságírók szavazatai alapján hatvanadik alkalommal osztották ki az Év Sportolóinak járó elismeréseket.
  • Gyarmati Dezsőre emlékezünk
    2018. Január 12
    495
    A jövő heti spanyolok elleni férfi Világliga-mérkőzés előtt, a hódmezővásárhelyi uszodában emlékfal- és domborműavatással tisztelegnek majd
  • Nagy bajnoktól búcsúzunk
    2017. December 29
    515
    Az idei karácsony nem csak szép emlékeket hagy majd maga mögött. December 24-én, Szenteste egy nagy bajnokunktól búcsúztunk.
  • Sportolóinkat díjazták
    2017. December 15
    500
    A Zuglói Önkormányzat 14. alkalommal díjazta az adott évben kiemelkedően teljesítő kerületi sportolókat.
  • Sportlegendák emberközelben
    2017. December 04
    515
    A Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft meghívására november utolsó estéjén két sportlegenda látogatott a Mogyoródi út 130. szám alatti sporttelep (volt telefongyár pálya) klubházába.
  • Válogatott mérkőzésekre készülünk a Szőnyi úton
    2017. November 29
    495
    Märcz Tamás, a férfi vízilabdázók szövetségi kapitánya jövő hétvégére összetartást újabb összetartást szervezett a válogatottnak.
  • Világbajnokunk a katedrán
    2017. November 20
    485
    Világ- és Európa-bajnok vízilabdázónk, Takács Orsolya tudatosan készül a civil életre.
  • Nagy lehetőségek előtt állunk
    2017. November 17
    504
    A mai napon sajtótájékoztató keretében jelentettük be, hogy a magyar kormány klubunk eddigi eredményeinek elismeréseképpen 1,2 milliárd forinttal támogatja a fejlesztéseinket.
  • Búcsú az elnöktől
    2017. November 10
    503
    Életének 66. évében október 15-én elhunyt klubunk korábbi ügyvezető elnöke, Hipszki Mihály.
  • Életmentő segítség
    2017. November 09
    502
    Életmentő segítséget kapott a magyar sport az egri Sanatmetal Kft-től.
  • Jubilált a BVSC-Zugló Esték
    2017. Október 31
    540
    A két jóbarát, Foltán László olimpiai bajnok kenus és Janek György szabadidő szakosztályunk vezetője immár 50. alkalommal rendezte meg a BVSC-Zugló Esték rendezvénysorozatát.
  • Előre nézve
    2017. Október 30
    492
    Sok szurkoló, kiváló hangulat, szép gólok.
  • Szentmihályi Konrád Ferenc Uszoda
    2017. Október 30
    587
    Egykori legendánkról, a később olimpiai- világ- és Európa-bajnoki címet nyert dr. Konrád Ferencről uszodát neveztek el Rákosszentmihályon.
  • Beiskoláztuk a kézilabdát
    2017. Október 26
    596
    Újabb mérföldkőhöz érkeztek a fejlesztések klubunknál, mert ezen a nyáron elsőként egy, a Szőnyi úti sporttelepünkön kívüli létesítményt újítottunk fel,
  • Jelentősen erősödött úszócsapatunk
    2017. Október 20
    511
    A mai napon nagy bejelentést tett Szatmáry Kristóf, klubunk elnöke, aki sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Kozma Dominik
  • Legendánkról uszodát neveznek el
    2017. Október 02
    524
    A szomszédos XVI. kerületben október utolsó szombatján névadó ünnepséget tartanak majd.
  • Megmozgattuk a kerületet
    2017. Október 02
    576
    Klubunk nemcsak földrajzilag, hanem identitásában is zuglóinak vallja magát (erre utal a nevében található Zugló elnevezés is).
  • Kitüntetett BVSC-sek
    2017. Október 02
    515
    Zugló megalapításának (1935) 82. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár konferenciatermében több díjat és elismerést is átadtak.
  • Sportesemény a Sport Bisztróban
    2017. Szeptember 22
    515
    Bár már egy hónapja üzemel, hivatalosan csak tegnap adták át klubunk legújabb közösségi terét, a Szőnyi úti Sport Bisztrót.
  • BVSC Sportválasztó
    2017. Szeptember 19
    500
    Október 1-én, vasárnap délelőtt 10 és délután 5 óra között ingyenes Sportválasztó napot tartunk a Mogyoródi úti Sportparkban.
  • Kamuti Jenő nyolcvanéves
    2017. Szeptember 18
    618
    Vasárnap (szeptember 17-én) ünnepelte nyolcvanadik születésnapját klubunk legendás tőrvívója
  • Elstartolt a Sport Bisztró
    2017. Augusztus 29
    644
    Ami jó ideje hiányzott klubunk kínálatából, az ma már végre elérhető.
  • Két országos csúccsal debütált
    2017. Augusztus 07
    517
    Először vett részt rövidpályás világkupaversenyen Kozma Dominik, aki mindjárt két fantasztikus országos csúccsal debütált.
  • Újabb nagy veszteség
    2017. Július 04
    542
    Újra fekete zászló leng klubházunk homlokzatán.
  • Kamuti hivatalosan is a Nemzet Sportolója
    2017. Július 04
    507
    Amire nagyon számítottunk, az immár hivatalossá vált:
  • Volt mit ünnepelnünk
    2017. Június 16
    522
    Június 14 nagy nap volt klubunk életében. Átadtuk a megújult parkolónkat és az új 50 méteres fedett medencénket.
  • Elnöki gratuláció az ovisoknak
    2017. Június 06
    522
    Szatmáry Kristóf, klubunk elnöke jogerősen pert nyert az RTL Klubbal szemben.
  • BVSC-s sportoló a legendák között
    2017. Május 30
    504
    A Nemzet Sportolói – Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Ivánkay Mária asztaliteniszező, Kárpáti György vízilabdázó, Keleti Ágnes tornász
  • Mozgásban a kerület
    2017. Május 22
    569
    Május 20-án már tizenharmadik alkalommal rendezték meg a kerület legnagyobb sporteseményét
  • Kilencvenéves Littomeritzky Mária
    2017. Május 12
    517
    Isten éltesse olimpiai bajnokunkat, a mai napon 90 esztendős Littomeritzky Máriát
  • Boldog születésnapot, Éva néni!
    2017. Április 04
    526
    90 esztendős Székely Éva, a Nemzet Sportolója, klubunk Örökös Bajnoka, aki a női úszók közül elsőként pillangózta végig a 200 métert.
  • Feltámasztjuk a röplabdát!
    2017. Április 04
    619
    Klubunk nemcsak abban kíván élen járni, hogy a szakosztályok egyre jobb körülmények között dolgozhatnak, s hogy a műhelyeinkben egyre hatékonyabb és színvonalasabb utánpótlásnevelő munka folyik
  • Kifizetődő jó szereplés
    2017. Március 22
    511
    Érdemes volt jól szerepelniük vívóinknak a februári hazai és nemzetközi versenyeken, valamint a Plovdív-i kadet Európa-bajnokságon
  • Evelyn tanárnő
    2017. Március 20
    516
    Egy szlovéniai versenyről hazatérve tért be Verrasztó Evelyn a klubunkhoz közel levő Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tornatermébe
  • Erős aquafitness
    2017. Március 01
    832
    Ősz óta újra van aquafitness-szolgáltatásunk, ráadásul erősebb, mint valaha.
  • Szakosztályaink a legjobbak között
    2017. Február 23
    506
    Február 22-én a Larus Rendezvényközpontban látványos ünnepség keretében adták át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon Magyarország és az Utanpotlassport.hu által közösen alapított „Az Év Műhelye” elismeréseket.
  • Életműdíjas mesteredző
    2017. Február 23
    500
    A zuglói civil társadalom immár 16 éve díjazza azokat a sportolókat és művészeket, akik a teljesítményükkel és eredményeikkel öregbítették a főváros XIV. kerületének a hírnevét.
  • Köszönjük, Mester!
    2017. Február 07
    528
    Legendák ritkán születnek. Olyan, mint nekünk van pedig csak hetvenévente.
  • Pálos BVSC-s marad
    2017. Február 02
    498
    Nem, mintha bármi kétség férhetett volna hozzá, de azért jó letisztázni a dolgokat.
  • A kulturált parkolásért
    2017. Február 01
    514
    Újabb lépést teszünk a kulturált sportolás és szabadidő eltöltés felé.
  • Újabb bajnokunktól búcsúzunk
    2017. Január 31
    530
    2017. január 28-án 86 éves korában, saját otthonában hunyt el egyesületünk egyik legendája, Fülöp Ferenc egykori válogatott nehézsúlyú birkózó.
  • Tilos lesz a parkolás!
    2017. Január 31
    525
    Közzétette a rendőrség a Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki látogatása kapcsán a fővárosban tervezett lezárások és forgalomkorlátozások listáját.
  • Újabb fiatal a profik táborában
    2017. Január 26
    496
    Újabb fiatal tehetséggel kötött szerződést egyesületünk. Ezúttal Andrásfi Tibor 17 éves párbajtőr-tehetség kötelezte el magát hozzánk a tokiói olimpiáig.
  • Hangos siker az uszodánkban
    2017. Január 25
    533
    Majdnem telt ház és rendkívül jó hangulat fogadta uszodánkban a magyar és az olasz női vízilabdaválogatottakat
  • Gyertyák a sötétben
    2017. Január 24
    569
    Több száz sporttársa, egyesületünk edzői és rengeteg szülő gyűlt össze január 23-án este klubunk labdarúgó szakosztálya előtt, hogy közösen emlékezzenek a két nappal korábbi veronai busztragédia BVSC-s áldozatára.
  • Gyújtsunk gyertyát!
    2017. Január 23
    595
    Gyászol a nemzet, és gyászolunk mi is.
  • Női Világliga Vízilabda-Mérkőzés
    2017. Január 20
    491
    2017. január 24. 20:00 óra Helyszín: BVSC-Zugló Sportuszoda, Szőnyi út 2.
  • Életmű-díjas edzőnk van
    2017. Január 19
    511
    A Magyar Birkózó Szövetség az elmúlt év végén Életmű-díjjal tüntette ki Tóth Istvánt, klubunk birkózó szakosztályának a vezetőjét.
  • Kapósak vagyunk
    2017. Január 16
    495
    A férfi vízilabdacsapatunk tavalyi és idei kiváló szereplése ismét klubunkra irányította a szponzorok figyelmét.
  • Európai eredmény
    2017. Január 09
    501
    Értékes eredményt ért el klubunk versenyzője, Honti-Kiss Dominika, aki a vívószakosztályunk intézője is egyben.
  • Várható edzőcsere!
    2017. Január 09
    511
    Märcz Tamás, férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője január 1-től is hivatalosan a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya lett.
  • Molnár János Asztalitenisz Emlékverseny
    2017. Január 06
    542
    22. alkalommal rendezi meg asztalitenisz szakosztályunk azt a nemzetközi utánpótlás versenyt, melyet Molnár János (13 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt serdülő versenyzőnk) emlékének szentelnek.
  • Edzőnk keretet hirdetett
    2017. Január 02
    503
    Bár férfi vízilabdacsapatunk edzője, Märcz Tamás január 1-től vette át a válogatott irányítását
  • Szuper meccsek
    2017. Január 02
    514
    Szuper mérkőzések helyszíne volt az uszodánk a karácsonyt követő első munkanapon.
  • Boldog ünnepeket kívánunk!
    2016. December 21
    532
    Minden kedves látogatónknak boldog ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kíván a BVSC-Zugló!
  • Szuperkupa
    2016. December 21
    518
    Mindenkit szeretettel várunk!
  • Legjobb BVSC-sek
    2016. December 21
    531
    A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik, hogy kik az év legjobbjai a sportágukban.
  • Volt, mit ünnepelnünk
    2016. December 20
    522
    Évzáró bankettet tartottak vízilabdázóink, akik ezúttal nemcsak a szezonzárásnak és az ünnepek közeledtének, hanem az elmúlt időszak kiemelkedő sikereinek is örülhettek.
  • BVSC-s szövetségi kapitány
    2016. December 16
    519
    A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége az olimpia után lemondott Benedek Tibor helyére férfi vízilabdacsapatunk edzőjét, Märcz Tamást nevezte ki szövetségi kapitánynak.
  • Világbajnokot szerződtettünk
    2016. December 15
    495
    Klubunk vezetése szerződést kínált Korpási Bálint birkózónak
  • Sportolóinkat köszöntötték
    2016. December 15
    537
    A zuglói önkormányzat minden év decemberében megrendezi a Sportolók Karácsonyát, mely eseményen az évben legeredményesebb sportolókat is köszönteni szokták.
  • Isten veled, Béla bácsi!
    2016. December 08
    496
    Szomorúan adjuk hírül, hogy klubunk egykori szeretett elnöke, Szemők Béla bácsi temetése december 9-én, pénteken 17:30-kor lesz az Avilai nagy Szent Teréz Plébániatemplom altemplomában kialakított urnatemetőben (1065 Budapest, Pethő Sándor utca 2.).
  • Tényleg veszélyesek a műfüves focipályák?
    2016. December 07
    653
    Bizonyára Ön is találkozott a médiában a műfüves pályákról szóló híradásokról. Nemcsak Magyarországon hanem Európa több országában is feltevődtek hasonló kérdések.
  • Női és Férfi Vízilabda Szuperkupa
    2016. December 06
    511
    Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
  • Elbúcsúztunk a Magyar-kupától
    2016. December 05
    507
    A BENU férfi vízilabda Magyar-kupa negyeddöntőjében az A Híd-OSC-Újbuda volt csapatunk ellenfele.
  • Gólzápor a medencében
    2016. December 01
    524
    Gólzáporos mérkőzést játszott férfi vízilabda-csapatunk az Euro-liga negyeddöntőjében.
  • Lovagias asztaliteniszezők
    2016. November 30
    501
    November 29-én a MOB székházban ünnepélyes keretek között átvette „A hónap műhelye” elismerést klubunk asztalitenisz-szakosztálya.
  • Szurkoljunk a fiúknak!
    2016. November 30
    532
    Ma este nagyon fontos mérkőzést játszik férfi vízilabda-csapatunk!
  • Hatvanéves szakosztály
    2016. November 28
    523
    Működésének hatvanadik évfordulóját ünnepli idén a kerékpáros szakosztályunk.
  • Kettős rangadó
    2016. November 25
    516
    Női és férfi csapatunk is bajnoki mérkőzést játszott a Szőnyi úti medencénkben
  • Liza és a BVSC
    2016. November 25
    528
    Klubunk vezetése folytatva az idén megkezdett hagyományokat újabb sportolóval kötött „profi”szerződést.
  • Elhunyt Szemők Béla
    2016. November 22
    523
    Szemők Béla 1985-1993 között látta el Klubunk elnöki feladatait, miközben az 1991-ben újjáalakult Vasutas Szakszervezet Sportbizottságának első elnökévé is őt választották, majd 1997-ben ismét ő kapott bizalmat a tisztség betöltésére.
  • Bezárt a Pálya Étterem
    2016. November 22
    514
    A BVSC-Zugló sajnálattal tájékoztatja a látogatókat, hogy 2016. november 20-án bejelentés és Egyesületünk tájékoztatása nélkül, a SZŐNYI PEPE KFT., amely a helyiség bérlője, bezárta az éttermet és a berendezési tárgyakat is elvitte.
  • Újabb BVSC-s „profi”
    2016. November 22
    513
    Klubunk olimpikon hosszútáv úszója, Papp Márk immár hosszú távon gondolkodhat.
  • Nagyon megérdemelték már!
    2016. November 21
    504
    Remek októberi teljesítményének köszönhetően asztalitenisz-szakosztályunk nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.
  • Sorsoltak és Capulet
    2016. November 14
    533
    Sorsoltak a férfi vízilabda Euro-kupában, melynek negyeddöntőjében az állva maradt két magyar együttes egyaránt a Bajnokok Ligájában magyar csapat által kiejtett ellenfeleket kapott.
  • Segítsük a pingpongosainkat!
    2016. November 10
    485
    Ezúton szeretnénk kérni minden klubtagot, hozzátartozót és szimpatizánst, hogy szavazzon a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által közösen elindított „A hónap műhelye” játékban
  • Egy nap az utánpótlásért
    2016. November 10
    502
    Konferencia: Egy nap az utánpótlásért. Edzők, testnevelők, szülők, figyelem!
  • Fenyvesi Csaba hazatért
    2016. November 10
    533
    Dr. Fenyvesi Csaba, klubunk háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívója visszatért a Szőnyi útra. A tavaly elhunyt ikonunk szobrát az új uszodai szárnyunk elé tervezett szoborparkban lepleztük le.
  • Sajtóközlemény: Szobrot állított dr. Fenyvesi Csabának a BVSC-Zugló
    2016. November 10
    512
    Sajtóközlemény: Szobrot állított dr. Fenyvesi Csabának a BVSC-Zugló
  • Jubilált a csapatember
    2016. November 09
    545
    Hetven éves lett klubunk egyik edzőlegendája, Lipovits Gyula, aki fiatalokat megszégyenítő lendülettel dolgozik azon, hogy asztalitenisz-csapatunk ismét a legjobb legyen itthon és Európában.
  • Szomorú hír
    2016. November 08
    505
    Váratlanul elhunyt klubunk egykori párbajtőrvívója, Szomov Sándor, aki az utóbbi években az OSC szakosztályvezetője volt
  • Híres Bajnokunk
    2016. November 07
    530
    Negyedik alkalommal rendezték meg Százhalombattán a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának beiktatási ünnepségét, mely eseményen egy legendánk is „híressé” vált.
  • Első lakó a szoborparkban
    2016. November 07
    502
    Kedves Klubtagok és Sportbarátok! Egyesületünk életében ismét egy új korszak kezdődik.
  • Szabadidős sportember
    2016. November 04
    582
    Kimondani is furcsa, de a tényekkel nem vitatkozhatunk. Janek György, a szabadidő és wellness szakosztályunk vezetője ma töltötte be a hetvenedik életévét.
  • Isten éltessen, Gábor bá’!
    2016. Október 26
    594
    Labdarúgó szakosztályunk doyenje, idősebb Bursi Gábor a mai napon ünnepli a 80. születésnapját, melyhez klubunk nevében gratulálunk neki!
  • Profi karatés
    2016. Október 24
    526
    A tokiói olimpiáig szóló szerződést írt alá klubunk vezetősége a 2011-ben junior világbajnok, 2013-ban U21-es világbajnoki bronzérmes és 2014-ben Premier League-győztes Szegedi Döme karatézóval.
  • A folytatásra szavaztunk
    2016. Október 23
    520
    Egyesületünk az elmúlt olimpiai ciklusban nagyon messzire jutott.
  • Újragondolt centenárium
    2016. Október 11
    518
    „A BVSC-Zugló 100 éve” címmel rendeztek kiállítást a Zuglói Civil Házban, ahol természetesen klubunk centenáriuma óta eltelt öt évről is szó esett.
  • Dinamikus csapatépítés
    2016. Október 03
    583
    Április 1-én alakult meg a kézilabda-szakosztályunk, amely fél év alatt már ki is nőtte magát.
  • A „BVSC-Zugló 100 éve”
    2016. Szeptember 30
    508
    A közeljövőben egyesületünk rendhagyó módon is be fog mutatkozni a kerületben.
  • Sajtóközlemény 2016.09.29.
    2016. Szeptember 30
    531
    Klasszisokkal erősít a BVSC-Zugló úszócsapata. VERRASZTÓ DÁVID, VERRASZTÓ EVELYN ÉS BICZÓ BENCE IS A SZŐNYI ÚTRA IGAZOLT.
  • Bombaerős úszócsapat
    2016. Szeptember 29
    527
    Három kiemelkedő tudású úszó átigazolásával jelentős mértékben erősödött az úszócsapatunk.
  • Szavazzunk az
    2016. Szeptember 07
    519
    Döntőjéhez érkezett a DIGISPORT "Az év hőse" szavazása.
  • Úszóversenyek
    2016. Szeptember 07
    526
    Egyesületünk úszó szakosztálya az év végégig két rangos eseményt tervez a Szőnyi úti Laky Károly uszodában.
  • Boldog születésnapot, bajnokunk!
    2016. Szeptember 05
    517
    A mai napon ünnepli hetvenegyedik születésnapját klubunk örökös bajnoka, Bóbis Ildikó.
  • Isten éltessen, Iván!
    2016. Augusztus 30
    515
    Kérte, hogy ne hangsúlyozzuk, ezért mindössze egyszer írjuk le, hogy az asztalitenisz-szakosztályunk vezetője – egészen pontosan a szakosztály igazgatója – Herendi Iván augusztus 26-án ünnepelte hetvenedik születésnapját, melyhez klubunk nevében szeretnénk gratulálni neki.
  • SZAVAZZUNK! Legyünk mi a legjobbak!
    2016. Augusztus 18
    500
    Klubunk közössége már sokszor bizonyította példás összetartását.
  • Mozgattuk a kerületet
    2016. Május 27
    505
    Egy sportegyesület életében természetes dolog a mozgás, a civil szférában azonban a testedzés még mindig hiánycikknek számít.
  • A BVSC által írt sporttörténelem
    2016. Május 05
    523
    A Magyar Olimpiai Bizottság Csörsz utcai székházában átadták A hónap műhelye díjakat.
  • ZUGLÓI HALL OF FAME
    2016. Április 06
    511
    A magyar sport 168 aranyérmet szerzett az újkori olimpiák történetében. Ebből közel 20 aranymedál BVSC sportoló nevéhez fűződik.