Menü

Tibi bronza

2017. Április 11
177
Tibi bronza

Befejeződött Plovdív-ban a kadet és junior vívó-világbajnokság, amely számunkra és a magyar vívás számára is kellemes emlék marad.

Arról, hogy ez az emlék még kellemesebb legyen az utolsóként pástra lépő junior férfi párbajtőrcsapat gondoskodott. Az Esztergályos Patrik, Koch Máté, Siklósi Gergely és a mi Andrásfi Tiborunk alkotta csapat Hongkong ellen kezdett a vébén, és 45-28-cal melegített be. A nyolc közé jutásért a sötét lónak számító Korea várt rájuk, akik szerencsére nem tudtak Tibiékre ijeszteni. A 45-26-os győzelem több mint biztató eredmény volt. A negyeddöntőben aztán egy rendkívül kemény asszó következett a románok ellen, amit szerencsére mi bírtunk jobban idegekkel (27-23). Nem úgy az olaszok elleni elődöntőt, amely szintén hihetetlen izgalmakat hozott. Hol mi, hol az ellenfél vezetett, a végén pedig egy találattal az olaszok bizonyultak jobbnak. De Tibiéknek nem volt idejük szomorkodni, mert a bronzmérkőzésen a mindig magabiztos amerikaiak vártak rájuk. A junior magyar férfi párbajtőrcsapattól mindenki érmet várt, amely elvárásnak végül sikerült is megfelelniük. A bronzcsatát ugyanis 36-34-re a mieink nyerték, így utolsó magyarként ők is felállhattak a világbajnoki dobogóra. A magyar vívósport egy arany-, két ezüst- és öt bronzéremmel zárta a korosztályos világbajnokságot.

Fotó: BVSC-Zugló Vívószakosztály

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz