Menü

Tisztújítás, új logó és székházátadás

2020. Július 23
1094
Tisztújítás, új logó és székházátadás

Tartalmas nap volt a csütörtök a BVSC-Zugló életében. Az egyesület küldöttgyűlése ezúttal öt évre választotta meg az elnökséget és elfogadta a klub új logóját, majd Szatmáry Kristóf elnök, a média képviselőinek jelenlétében adta át az új székházat.

Csütörtök délután tartotta a BVSC-Zugló az egyesület éves küldöttgyűlését, amelynek fontos pontja volt az alapszabály módosítása is. Mivel a koronavírus-járvány miatt idén nem rendeznek olimpiát, de az elnökség mandátuma lejárna, így szükség volt tisztújításra. A küldöttgyűlés további öt évre szavazott bizalmat az elnökségnek.

„A mai nap több szempontból fordulópont a BVSC-Zugló életében. Néhány perce ért véget az egyesület küldöttgyűlése. A korábbi elnökség gyakorlatilag teljes létszámában bizalmat kapott a következő öt évre. Ezt biztatásnak vesszük a megkezdett munka folytatására. A BVSC tiszteletbeli elnöke Karácsony Gergely maradt” – nyitotta meg a székházátadó sajtótájékoztatót a BVSC-Zugló elnöke, Szatmáry Kristóf.

 

 

Kiemelt szerepet kapott a BVSC-Zugló logópályázatának az eredményhirdetése is. A győztes pályaművet a szurkolók és sportolók szavazatainak a figyelembevételével választotta ki az elnökség, amelyet a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadott. A további helyezetteket elektronikus úton értesítik a jövő hét folyamán.

„A BVSC-Zugló küldöttgyűlése az alapszabálymódosítással egyhangúlag megváltoztatta a klub logóját. Egyesületünk elmúlt 109 éves történetében többször is változott a logónk. Kék-fehérből indult, a Magyar Királyi Államvasutak emblémájából, majd több változáson ment át, mígnem a 70-es években az akkori MÁV kérésére lett az a logó, amelyet jól ismerünk. Ezt szerettük volna kicsit fiatalosabbá, „zuglóibbá”, a Városliget közelségét jelzővé átalakítani. A színekben szeretnénk megtartani a folytonosságot, de a klub fiatalos, ambiciózus működését is kifejezni a váltással” – mondta Szatmáry Kristóf.

Nemcsak a logóban történt változás, hanem a BVSC-Zugló sporttelepein is folyamatosan bővül és megújul az infrastruktúra. Ennek következő állomása volt a felújított székház átadása is. A 90-es évek elején épült betonpaneles épület, energetikai szempontból mára korszerűtlenné vált. A felújítási munkálatok tavaly májusban kezdődtek. A beruházás keretében új külső burkolatot kapott a közel 3100 m2-es épület, korszerű nyílászárókat és kazánt szereltek fel, a tető szigetelést kapott. Továbbá itt alakították ki a labdarúgó csapat öltözőjét, a bírói és orvosi, valamint masszázs szobát és irodákat.

Az első emeleten egy 250 m2-es, korszerű és modern gépekkel felszerelt konditerem készült el, amelyet jelenleg a sportolók használnak, de szeptembertől a nagyközönség számára is megnyitnak. A második emeleten pedig közel 900 m2-en helyezkedik el a már korábban felújított vívóterem.

A sajtótájékoztató zárásaként a média munkatársai is megtekinthették a felújított székházat.

 

Fotók: Réti Attila

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz