Menü

Újrakezdés, fejlesztések, növekvő utánpótlás

2020. Május 19
431
Újrakezdés, fejlesztések, növekvő utánpótlás

Az edzések újrakezdése, a bővülő infrastrukturális fejlesztések és a folyamatosan növekvő utánpótlás is szóba került a Trend FM Sportérték c. műsorában, amelynek hétfőn a BVSC-Zugló elnöke, Szatmáry Kristóf volt a vendége!

Már nagyon várták a sportolók, hogy ismét beinduljanak számukra az edzések, árulta el Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke műsorvezetői kérdésre. Ahogy arról honlapunkon is beszámoltunk, az újrakezdésnek több fázisa volt és a felnőttek után az utánpótlás számára is megkezdődtek a foglalkozások.

„A labdarúgóknak viszonylag egyszerűbb, mivel a sportág nyílt téren folyik, így ott már a múlt héten is voltak edzések az utánpótlás számára bizonyos csoportkorlátozások mellett, speciális edzéstípusokkal, amelyek a személyes kontaktust a minimálisra szorítják. Mindenhol bevezettünk korlátozásokat a létszámra vagy a közöshelyiségekben való tartózkodásra vonatkozóan. A héten viszont gyakorlatilag az összes szakosztályunkban valamilyen módon újraindul az élet.”

Szatmáry Kristóf azt is elárulta, hogy jó esély van rá, hogy hamarosan a strand is megnyisson majd és bízik benne, hogy a járványhelyzet normalizálódásával nem sokkal ezt követően a benti medencéket is újra használhatja majd a nagyközönség.

A beszélgetés során szóba kerültek a BVSC-Zugló beruházásai is, amelyek a járványhelyzet alatt sem álltak le. Az infrastrukturális fejlesztések közül az egyik legfontosabb, hogy az egyesület a magyar sportklubok közül elsőként használja fel fűtésére a geotermikus energiát. Szatmáry Kristóf elárulta, hogy a Szőnyi úti sporttelepen a hévízkút fúrását befejezték és megkezdték a termálvíz elvezetését a létesítményekhez. A hő kinyerése után a vizet a Városligetben található Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda hasznosítja majd a tervek szerint.

Ezen kívül további fejlesztések is zajlanak jelenleg is sporttelepünkön. Várhatóan szeptemberre zárul az asztaliteniszezők kiscsarnokának teljes felújítása, továbbá a nagy pingpongcsarnok fűtési rendszerének korszerűsítése. Szintén a Szőnyi úton nyáron adhatják át az új futópályát, amelyet a már épülő, műfüves labdarúgó nagypálya és a hamarosan épülő röplabdacsarnok közelében alakítottak ki.

 

 

A klub székházának átépítése lényegében lezárult, a Budapest keleti kapujánál fekvő épületben kisebb munkák vannak már csak hátra. A megújult székházat várhatóan június végén vehetik birtokba a BVSC-Zugló sportolói, szakemberei és vezetői.

Az utóbbi 10 évben a BVSC-Zugló utánpótlás sportolóinak létszáma több mint megháromszorozódott, jelenleg közel 2500 fő sportol egyesületünknél. Szatmáry Kristóf szerint ez a szám akár 3-3500 főre is emelkedhet, köszönhetően a fejlesztéseknek is.

Azonban nem csak infrastrukturálisan, hanem arculatában is megújulhat a BVSC-Zugló. A fejlesztésekkel egy időben ugyanis a klubvezetés megkezdte a tárgyalásokat a klub által használt és fenntartott területek jogi helyzetének végleges rendezéséről. Ezek az első lépések ahhoz, hogy az egyesület függetlenné váljon. Az állami vasúttársaságtól való jogi- és szervezeti elválás új korszakot nyit a 110 éves BVSC történetében.

„Ha valaki ismeri a BVSC logóját, az láthatja, hogy ez egy 70-es évekbeli logó. Ezért az elnökség úgy döntött, hogy szeretnénk kiírni egy logópályázatot, hogy kicsit megfiatalítsuk, a helyi adottságokhoz igazítsuk az egyesület logóját. Hiszen a MÁV régi logója szerepel a klub emblémájában, amit szeretnénk megújítani. Ennek apropóján a következő napokban egy ötletpályázatot fogunk kiírni” – árulta el Szatmáry Kristóf.

A teljes május 18-i beszélgetés itt hallgatható vissza.

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz