ZUGLÓI HALL OF FAME

A magyar sport 168 aranyérmet szerzett az újkori olimpiák történetében. Ebből közel 20 aranymedál BVSC sportoló nevéhez fűződik. Az ő, illetve a zuglói kötődésű bajnokok tiszteletére állíttatott egy olimpiai emléktáblát a zuglói önkormányzat és a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft a Bosnyák téren. Az április 6-i rendezvény kezdeményezője Rátonyi Gábor, Zugló korábbi polgármestere volt, aki komoly versenyzői, edzői és sportvezetői múlttal rendelkezik. Pályafutása során többek között a BVSC úszószakosztályának a vezetője is volt. A zuglói emléktábla állításáért tett erőfeszítéseit Karácsony Gergely jelenlegi polgármester is megköszönte neki. De a tábla fontosságát az április 6-i rendezvény díszvendégei, az olimpiai bajnok sportolók, a Magyar Olimpiai Bizottság képviselői és az egyesületek vezetői is méltatták. A tábla állítását nem véletlenül mostanra időzítették. Augusztusban ismét olimpia lesz, mely eseményre megint több zuglói sportoló kvalifikálta magát. Köztük olyanok is, akik éremeséllyel utaznak majd Brazíliába. A zuglói olimpiai emléktáblán – melyen a felnőtt bajnokok mellett a paralimpián, az ifjúsági olimpián és a sakkolimpián győztes sportolóink nevei olvashatók – jelenleg 30 név látható. A tábla egyharmada azonban még üres: ide remélhetőleg Rió után új nevet vagy neveket fognak majd felvésni.

A zuglói Hall of Fame (Hírességek Csarnoka) táblán olvasható BVSC-s nevek: Bóbis Gyula, Erdős Sándor, Énekes István, dr. Fenyvesi Csaba, Gyenge Valéria, Horkai György, Kapás Boglárka, Keresztes Attila, dr. Konrád János, Littomericzky Mária, Magay Dániel, Märcz Tamás, Mendelényi Tamás, Mendelényiné Ágoston Judit, Papp László, Sax Gyula, Szécsi Zoltán, Székely Éva, Szekeres Pál, Vadász László és Wladár Sándor.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay