Menü

Zuglói hősök: Énekes István

2019. Augusztus 25
1060
Zuglói hősök: Énekes István

Új sorozatot indítunk honlapunkon, amelyben minden hónap utolsó vasárnapján bemutatjuk klubunk korábbi bajnokait. A Zuglói Hősök első részében ismerkedjünk meg első olimpiai bajnokunkkal, a tehetséges, de tragikus sorsú Énekes Istvánnal.

1911. február 20-án született Budapesten vasutas családban, apja vasúti altiszt, míg édesanyja mosónő volt. Öccsével, Vilmossal – aki 1937-ben Európa-bajnok lett – kamaszkorukban ismerkedtek meg az ökölvívással. A sportágat a Városligetben, a Nemzeti Sport Stadionban kezdték. Ez a létesítmény, ami csupán a nevében volt stadion, eredetileg színházként funkcionált, de nem működött túl fényesen, így a különc Salm gróf vezetésével „sportarénává” alakították. Ide jártak Zugló, Angyalföld meg Újpest „szegény legényei”, akik közül a bátrabbak ötven koronát kaptak, ha kiálltak bunyózni az edzett, félprofi artisták ellen. Sok periférián tengődő srác vállalkozott erre a feladatra és közülük később többen is ott ragadtak a ringben. Így történt Énekes Istvánnal is, aki a kezdeti évek után 1926-ban jelentkezett a BVSC ökölvívó-szakosztályánál, ahol elkezdődött sikeres sportolói pályafutása.

Nevelőedzője Sulkó Béla volt, és nem is kellett sokat várni az első eredményekre a tehetséges ifjútól. 17 évesen még második volt az országos felnőtt bajnokságon – az első olimpiai aranyérmes magyar ökölvívó, Kocsis Antal mögött –, de rá egy évre már a dobogó tetejére állhatott fel. 1930-ban Európa-bajnok lett Budapesten, míg két évvel később szerepelhetett élete versenyén, az olimpián. Azonban hiába volt Eb-győztes, a nagy távolság miatt nem volt magától értetődő, hogy ott lehet az ötkarikás játékokon. A hazai szövetség három öklözőnket utaztatta végül ki Los Angelesbe. Kankovszky Artúr, a delegáció vezetője, tapasztalatainak köszönhetően az olimpia előtt elintézte, hogy Énekes és Kubinyi Frigyes részt vehessen Hollywoodban egy nagyszabású gálamérkőzésen. A szakértő amerikai közönség végig tapsolta a meneteket, annyira tetszett nekik a magyarok produkciója.

 

 

Ekkor még nem tudhatták, hogy az olimpián majd éppen saját bokszolójukat gátolja meg az aranyérem megszerzésében Énekes. De ne szaladjunk ennyire előre. Első ellenfele a francia Fayaud volt, akit esélyesebbnek tartottak nála, de ez a ringben nem látszódott, mert fölényesen győzött sportolónk. Az olasz Rodriguest már ismerte, mert az 1931-es olasz-magyar viadalon legyőzte őt, nem volt ez másképpen Los Angelesben sem. Így egyedüli európaiként maradt állva Énekes, ami azt jelentette számára, hogy az Európa-bajnoki címet is megkapta.

Ő viszont nem elégedett meg ennyivel. Bár több mint tízezer fanatikus buzdította a hazai Louis Salicát, az első menet mégis a magyar ökölvívóé volt. Aztán a folytatásban Salica bevitt egy találatot, aminek következtében néhány másodpercig padlóra került Énekes, így döntetlenről várhatták az utolsó menetet. Ekkor már mindenki azt hitte az arénában, hogy hazai siker születik majd, kivéve a mi fiunk, aki végül megnyerte a meccset. Tulajdonképpen ez egy előrehozott döntő is volt, mert a valódi fináléban a mexikói Cabanas legyőzése már nem okozott nehézséget, így Énekes István lett a légsúlyú ökölvívás olimpiai bajnoka!

Ezt követően 1934-ben megnyerte harmadik Eb-címét is, amivel máig ő az egyetlen magyar a sportágban, aki háromszoros kontinensbajnok. Fiatalon, 24 évesen visszavonult és inkább fiatalokkal foglalkozott, valamint vasutas tisztként és kocsifelíró beosztásokban dolgozott.

1940. januárjában, miután felesége megcsalta, öngyilkos lett, a MÁV-korházban kiugrott az ablakon. Így 29. születésnapja előtt alig pár héttel véget ért egy kiváló sportoló földi életútja. Emlékére a hazai szövetség 1959 óta évente megrendezi az Énekes István Ifjúsági Emlékversenyt.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz