A múlt heti bajnoki forduló után ismét az UVSE csapatával találkoztak a lányok a Bajnokok Ligájában. A harmadik negyed végéig szépen tartotta magát csapatunk, többször is sikerült átvenni a vezetést, azonban az összecsapás végére nagy fölénnyel nyert az újpest.
Felnőtt Női
Híreink
A múlt szombati bajnoki után ismét az UVSE együttesével csap össze Stieber Mercedes csapata. A lányok hazai pályán ugranak medencébe a lilák ellen a Bajnokok Ligája 3. fordulójában.
A bajnokság 8. fordulójában Tatabányára utazott női csapatunk, ahol magabiztos játékkal, végig vezetve 8 gólos győzelemmel szerezték meg a 3 pontot.
A múltheti UVSE elleni bajnoki után, női csapatunk szerdán Tatabányára utazik a következő összecsapásra. Stieber Mercedes lányai 20 órakor játszanak a TVSE együttese ellen a MOL Női OB I. 8. fordulójában.
Ugyan az első negyedet 3-3-ra zárta női csapatunk, a második etaptól nem sikerült tartani a lépést a címvédő együttessel. A mérkőzés végére magabiztosan, nagy fölénnyel 19-7-re tudott nyerni az UVSE.
Stieber Mercedes csapatára fontos mérkőzés vár a holnapi napon, ugyanis a címvédő UVSE együttese ellen játszanak rangadót a MOL Női OB I. 7. fordulójában.
Az olasz Orizzonte Catania már a mérkőzés elején átvette a vezetést, amiből sajnos nem engedtek. Hiába küzdöttek nagyot Stieber Mercedes lányai mind a négy negyed alatt, a három pontot nem tudták megszerezni.
Stieber Mercedes tanítványaira szombaton újabb megméretés vár a Bajnokok Ligája főtábláján. Az olasz, Orizzonte Catania csapatát fogadják 19 órakor hazai pályán.
A múltheti DFVE rangadó után, Stieber Mercedes lányai Szentesre utaztak, ahol 8 gólos győzelmet arattak, ezzel elhozva a 3 pontot. A csapat magabiztosan tartotta a mérkőzés elején kidolgozott előnyét. Az utóbbi időben, remek formában levő Dömsödi Dalma, egykori klubja ellen játszhatott, ahol az ellenfél csapatát erősítette, kishúga, a szintén tehetséges Dömsödi Döniz.
Izgalmakkal teli, fordulatos mérkőzést láthattak nézőink. Nagy riválisunknak, a Dunaújvárosnak csak az utolsó percben sikerült átvenni a vezetést, ezzel megnyerve a rangadót.