Leány országos csapataink itthon tartották a három pontot. A Budapest bajnokságban serdülő csapatunk bejutott a felsőházba. A 2013-as korosztálynak ezúttal nem sikerült győzelmet szereznie, de megyünk tovább!
Utánpótlás
Híreink
Országos csapataink mind a 9 pontot itthon tartották a Szőnyi úton, a Szentes ellen! A Budapest Bajnokságban pedig két szoros meccsből egy győzelmet sikerült megszereznie ifi csapatunknak!
Országos fiúk csapataink 9 ponttal távoztak Szombathelyről! A lányoknak 1 pontot sikerült otthon tartani a Szőnyi úton. Közben a Budapest Bajnokságban is szép eredményeket értek el játékosaink!
Két győzelmet sikerült szerezni, leány gyermek és fiú serdülő csapatunk is eredményes volt az országos fordulókon. A többi mérkőzésen most nem tudtunk pontot szerezni, de dolgozunk tovább!
Országos fiúcsapataink a KSI elleni fordulóból 6 pontot hoztak el, a lányok pedig 3 pontot tartottak itthon az FTC ellen! A Budapest Bajnokságban sem maradt el a siker, 3 győzelemmel zártuk a hétvégét!
Ezen a héten csak a 2011-es korosztályunk ugrott medencébe a Budapest Bajnokságban, ahol egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a fordulót.
Utánpótláscsapataink a Budapest Bajnokságban és a Baby Bajnokságban mutatták meg, mit tudnak!
Országos fiúcsapatunk a hétvégén Szlovákiában járt, ahol részt vett a háromnapos Nováky Kupán. A nemzetközi torna hat csapat részvételével zajlott, és a fiúk kiváló játékkal a 2. helyen végeztek!
Utánpótlás csapataink ezen a hétvégén ismét medencébe ugrottak országos és budapesti fordulókon, miközben a legkisebbek a THG és Baby bajnokságban mutathatták meg tudásukat!
Hétvégén több korosztályunk is medencébe ugrott, leány országos és budapesti bajnoki fordulók során mutatták meg tudásukat játékosaink! Emellett 2014-es korosztályunk is megkezdte a bajnoki szereplését az idei szezonban!
Országos fiú csapataink 6 ponttal tértek haza Szegedről, míg a Budapest bajnokságban szereplő csapataink 1-1 győzelmet arattak a hétvégén!








