Eredményes hetet zárt utánpótlásunk! Fiú országos csapataink hazai pályán a Pécset fogadták, míg leány országos csapataink Tatabányán ugrottak vízbe. Minden mérkőzésüket megnyerték, így a fiúk ifjúsági és serdülő csapata 3-3, a gyermek korosztály 2, míg a lányok összesen 9 pontot szereztek!
Utánpótlás
Híreink
Fiú országos csapataink a Ferencváros otthonában voltak, míg a lányok hazai pályán fogadták a Szegedet. Emellett Budapest bajnokságban szereplő csapataink is vízbe ugrottak a hétvégén.
Szerdán a KSI ellen játszottunk, hétvégén pedig hazai pályán fogadtuk a Miskolc csapatát a Fiú Országos Utánpótlás Bajnokságban. A KSI-től sajnos nem sikerült pontot szereznünk, viszont a Szőnyi úton kilencet is begyűjtöttünk! Emellett több korosztály is vízbe ugrott a Budapest Bajnokságban, ahol a hétvégét hat győzelemmel és két vereséggel zártuk.
Utánpótlás csapataink mozgalmas hétvégét zártak! Országos lánycsapataink magabiztos győzelmet arattak a Kerület ellen, míg országos fiú ifi csapatunk sikerrel vette az UVSE elleni mérkőzést. A serdülő és gyermek korosztály ezúttal nem tudta megszerezni a győzelmet, de a szezon még hosszú. A 2012-es csapatunk két szép győzelemmel zárta a fordulót, míg a 2008-asoknak most nem jött ki a lépés, de biztosan lesz még lehetőség a javításra!
A hétvégén rendezték meg a Komjádi Kupát, ahol fiú ifi csapatunk két felnőttkorú játékossal kiegészülve veretlenül zárta az első fordulót, és csoportelsőként továbbjutott a legjobb nyolc közé. Emellett elmaradt országos mérkőzéseket pótoltak leány utánpótlás csapataink, míg a fiú 2011-es korosztályunk a CSP TRADE Nemzetközi Kupán szerepelt.
Hétvégén a Szombathelyen megrendezésre került III. Colorato Kupán ezüstérmet szerzett a 2012-es fiú csapatunk!
A Fiú Országos Bajnokságban és a Budapest Bajnokságban mérkőzhettek meg ezen a héten utánpótlás csapataink.
A Fiú Országos Bajnokság során utánpótlás csapataink izgalmas és kiélezett meccseken szerepeltek, míg A a Leány Országos Bajnokság mérkőzéseit elhalasztották. Emellett a THG, a Budapesti Bajnokság és a Baby Bajnokság is zajlott, amelyek remek lehetőséget biztosítottak a fiatalok számára.
Szombaton utánpótlás csapataink a Budapest Bajnokságban játszottak, míg vasárnap hazai pályán, a Szőnyi úton mérkőztek meg a Leány és Fiú Országos Bajnokságban!
Ezen a héten sem volt hiány mérkőzésből. Fiú csapatunk 3 országos és 4 Budapest bajnokin, illetve a 2012-es, 2013-as lányok két THG meccsen vettek részt.








