
Csapó Miklós emberelőnyös találatával megszereztük az első gólt a mérkőzésen. A Pécs azonban hamar válaszolt. Ezután ismét megszereztük a vezetést Ekler Zsombor révén, de a hazaiak gyorsan egyenlítettek. A negyed végéhez közeledve Tátrai Dávid találatával ismét nálunk volt az előny, ám a Pécs egy büntetőből egyenlíteni tudott, így 3-3-as állással zárult az első játékrész.
második negyedben sikerült ellépnünk a Pécstől. Csacsovszky Erik két akciógólt is szerzett, míg Ekler Zsombor és Kovács Péter is betalált. A hazaiak egyetlen gólját Andrin Mihajlo szerezte, ezután pedig Szeghalmi Zsombor volt eredményes emberelőnyből. A pécsiek próbáltak kapaszkodni, de a félidőre már 4-9-es előnyben voltunk.
A harmadik negyedben tovább növeltük az előnyünket, magabiztos játékkal uraltuk a medencét. Jansik Dávid két akciógólt is szerzett, míg Konarik Ákos emberelőnyből, Csapó Miklós büntetőből, Ekler Zsombor pedig szintén akcióból talált be. A pécsiek nem tudtak közelebb kerülni hozzánk, így a harmadik negyed végére már 4-14-re vezettünk.
A záró játékrészben sem hagytuk, hogy a Pécs visszajöjjön a mérkőzésbe. Csacsovszky Alex centerből növelte az előnyt, majd Jansik Dávid emberelőnyös találata következett. A hazaiak büntetőből szépítettek, de Ekler Zsombor és Tátrai Tamás újabb góljaival 5–19-re alakítottuk az állást. A mérkőzés utolsó találatát Csacsovszky Alex szerezte centerből, beállítva a 20–5-ös végeredményt.
E.ON Férfi OB I, 26. forduló
PVSK-Mecsek Füszért - BVSC-Manna ABC 5- 0 (3-3,1-6,0-5,1-6)
Gólszerzőink: Ekler Zs. 5, Csacsovszky E., Jansik D. 3-3, Csapó M., Csacsovszky A. 2-2, Tátrai D., Kovács P., Szeghalmi Zs., Tátrai T., Konarik Á. 1-1.