Férfi csapatunk magabiztos győzelmet aratott a Pécs ellen, 19-6-os eredménnyel zárva a mérkőzést. Korom Dániel remek védései kulcsszerepet játszottak a sikerben. A fiatal játékosok is számos lehetőséget kaptak, amivel élni tudtak és remek teljesítményükkel hozzájárultak a csapat teljesítményéhez.
Hírek
Híreink
Férfi csapatunk a Pécs együttesét fogadja a Szőnyi úton. A találkozó nemcsak az őszi szezon lezárását jelenti, hanem felkészülési lehetőséget is nyújt a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőjére.
Férfi csapatunk fontos rangadót vívott a Vasassal, mely végig kiélezett küzdelmet hozott. Remek teljesítménnyel, jól időzített gólokkal, köztük Ekler Zsombor és Konarik Ákos fontos találataival, végül 10-15-ös győzelmet arattunk megszerezve a három pontot.
A női után a férfi szövetségi kapitány is kihirdette a januári Világkupa-selejtezőre készülő keretét. Varga Zsolt öt BVSC-s játékosnak is meghívót küldött, akik a Magyar Kupa négyes döntő után december 18-án kezdik majd el a felkészülést a nemzeti csapattal.
Férficsapatunk a görög Vouliagmeni együttese ellen ugrik medencébe holnap. A Szőnyi úti első találkozó két gólos győzelmet hozott csapatunknak. A számunkra tét nélküli athéni mérkőzés jó felkészülést jelenthet a Vasas elleni rangadóhoz és a Magyar Kupa hátralévő mérkőzéseihez.
Férfi csapatunk kemény küzdelemre számíthatott a Ferencváros otthonában. Bár a mérkőzés elején sikerült szoros eredményt elérni, a hazai csapat végül nagy fölénnyel nyerni tudott.
A héten férfi csapatunk is találkozik a Ferencvárossal. A címvédő eddig veretlen a bajnokságban, azonban a fiúk biztosan mindent megtesznek, hogy megnehezítsék játékukkal a FTC dolgát a rangadón.
A találkozó nehezen indult férficsapatunk számára, azonban a második negyedtől átvettük a mérkőzés irányítását és magabiztosan mentünk előre. A meccset végül 15-9-re zárták a fiúk.
A vasárnapi OSC rangadó után a 10. fordulóban a Debrecen együttesét fogadja férfi csapatunk 18:15-kor a Szőnyi úton.
Nem sikerült elhozni a 3 pontot a vasárnapi rangadón, hiába próbáltunk felzárkózni az Újbuda csapata végig kézben tartotta a mérkőzést.
A múlt hétvégi szolnoki bajnoki után ismét egy rangadó vár Varga Dániel együttesére. Férficsapatunkat az OSC fogadja az E.ON Férfi OB I. 9. fordulójában.
Nem sikerült megtartania veretlenségét férfi csapatunknak. Egy góllal jobbnak bizonyult az Ortigia Szicíliában. Bár a három pontot nem hozták el a fiúk, nincs ok a búslakodásra, hiszen ennek ellenére is biztossá vált, hogy a kvartett első helyén végez Varga Dániel együttese.
A múlt hét szerdán megrendezett Panionios mérkőzés után újabb Eurokupa-csoportkör vár férfi csapatunkra. Az 5. fordulóban az Ortigia együttese látja vendégül pólósainkat. A továbbjutás már biztos, de ha sikerül a 3 pontot megszerezni, akkor nemcsak veretlenségét tarthatja meg Varga Dániel együttese, hanem a csoportelsőséget is bebiztosítanák.








