Miközben úszóink többsége az országos bajnokságon szállította az érmeket, addig Kós Hubert az Egyesült Államokban ért el kiváló időket. 100 méter pillangón ráadásul az olimpiai bajnok Caeleb Dressellel holtversenyben nyert. Sportolónkkal beszélgettünk!
Úszás
Kategória cikkjei
A múlt heti országos bajnokság után kijelölték a júniusi belgrádi úszó Európa-bajnokságra utazó csapat névsorát. Ebből összesen kilencen képviselik a BVSC-s színeket.
A Duna Arénában rendezik keddtől péntekig az idei felnőtt úszó országos bajnokságot. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen a cél az, hogy bővüljön a magyar olimpiai csapat ebben a sportágban!
Fő számában, 200 háton ezüstérmet szerzett Kós Hubert az amerikai egyetemi bajnokságon. Úszónk csapatával pedig aranyérmes lett, ami az Arizona State történetében először fordult elő, hogy elhódította a Sun Devils ezt a nagy presztízsű bajnoki címet.
A hétvégén Kós Hubert 1:35.69-es idővel Ryan Murphy 2016-os csúcsát adta át a múltnak 200 yardon, így össz-amerikai egyetemi rekorddal diadalmaskodott. Világbajnok hátúszónk a csúcs hátteréről is mesélt, valamint elárulta, hogy teher-e neki, hogy sokan Párizsban is kiemelkedő eredményt várnak tőle!
Történelmi világbajnoki bronzérme után hamar elkezdte az olimpiai felkészülést Németh Nándor. A 100 méteres gyorsúszás hazai klasszisa szeretné hibátlan úszással zárni a párizsi olimpiát. Továbbá azt is elárulta, hogy terveznek-e a 200 méter gyorssal a francia fővárosban!
A magyar medencés csapat első érmét szerezte 100 méteres férfi gyorsúszásban a dohai vizes világbajnokságon Németh Nándor. Plagányi Zsolt tanítványa, legnagyobb sikerét érte el egyéniben!
Két BVSC-s úszóval a soraiban lett 5. helyezett a férfi 4x100 méteres férfi gyorsváltó a dohai vizes világbajnokságon! A magyar csapat ráadásul megszerezte az olimpiai kvótát ebben a számban.
Nagy elismerésben részesült a BVSC és úszóink szakosztályvezetője, Nagy Péter. Ugyanis a szakember kapta „A hónap utánpótlásedzője” decemberi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselőitől.
A Magyar Úszó Szövetség kihirdette a februári dohai világbajnokságon szereplő medencés csapatot. Így eldőlt, amit már eddig is sejteni lehetett, hogy egyéniben négy, a váltókban pedig további két sportolónkért szoríthatunk!
Kós Hubert az ünnepekre sem tért haza, hiszen világbajnok úszónk keményen készül az Egyesült Államokban Phelps korábbi edzőjének az irányításával Párizsra. Az idei esztendőről, az olimpiáról és arról is beszélgettünk vele, hogy mikor láthatjuk legközelebb itthon!
Az év legjobbjait díjazta a Magyar Úszó Szövetség, a Danubius Hotel Helia báltermében megrendezett évzáró gálán. A 12 kategóriából négyben is a BVSC lett a legjobb!
Egy korszak lezárult, bejelentette ugyanis visszavonulását világbajnoki bronzérmes úszónk, Bohus Richárd!
Alig ért véget a rövid pályás úszó Európa-bajnokság, máris újabb kihívás vár felnőtt és utánpótlás úszóinkra. A héten Győrben és hazai medencében is szinteket teljesítenének az előttük álló világversenyekre.