Komoly megtiszteltetés érte karate szakosztályunkat, ugyanis részt vehetett a ciprusi meghívásos Mediterrán bajnokságon. A szigetországból egy ezüst-, valamint bronzérem mellett pontszerző helyezésekkel térhettek haza sportolóink.
Népes mezőny gyűlt össze Cipruson, a Mediterrán bajnokságon, ahova pár nem mediterrán ország is meghívást kapott, így Magyarország is. Összesen 13 ország 450 versenyzője vett részt a viadalon, amely remek erőpróba volt az utánpótlás számára. A BVSC-t 12 fő képviselte a megmérettetésen a kumite versenyszámban.
Közülük Szinák Csaba Zalán szerezte a legfényesebb érmet, aki a kadet korosztály -63 kg-os súlycsoportjában gyűjtött be egy szépen csillogó ezüstérmet. Rajta kívül Bagotai Violának sikerült még dobogóra állnia, ő harmadik lett.
Szintén előkelő helyen végzett Béres Botond, aki a hetedik pozícióban zárt. A kadet fiú válogatottban három BVSC-s is volt Szodorai Bence, Tofán Róbert és Szinák Csaba révén, a junior lányoknál pedig Nagy Bernadett és Papp Réka képviselte a zuglói színeket. Mindkét csapat az ötödik lett.
Sportolóink rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek, amelyeket a hazai versenyeken is kamatoztathatnak majd.
Gratulálunk mindenkinek!