Kós és Andrásfi is az Év Sportolója lett!

Összesen négy BVSC-s sportoló volt érdekelt az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála Top3-as listáján. Végül közülük Kós Hubert az Év Férfi Sportolója lett egyéniben, míg Andrásfi Tibor a férfi párbajtőr-válogatottal ünnepelhetett!
Az utóbbi évek hagyományait folytatva idén is a Magyar Állami Operaházban rendezték az Év Sportolója Gálát. Rögtön az ünnepség első perceiben volt már BVSC-s érdekeltség, hiszen férfi vízilabdázóink vezetőedzője, Varga Dániel három másik bajnoktársával közösen köszöntötte a nézőket.
Izgatottan vártuk az egyéni sportágak csapatversenyét, hiszen az olimpiai bajnok párbajtőr-válogatott volt az egyik szereplő a Top3-ban Andrásfi Tiborral a soraiban. Az egyik rivális a női 4x200-as gyorsváltó volt, amelyben Késely Ajna és a januártól már BVSC-s Pádár Nikolett is ott volt. Végül Tibiék örülhettek a győzelemnek ebben a kategóriában.
Az biztos volt, hogy az Év Férfi Sportolója úszó lesz, hiszen Kós Hubert mellett Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf pályázott még erre a díjra. Végül az Egyesül Államokban készülő BVSC-s klasszunknak, Hubinak ítélték a sportújságírók a Év Sportolója díjat. Olimpiai bajnokunkat 36 órára engedte el edzője, Bob Bowman, így a gála utáni reggelen már ismét repülőgépen ület, így csak visszafogottan ünnepelhetett idehaza.
„Szeretném megköszönni Hosszú Katinkának, és Ian Thorpe-nak, hogy átadták nekem ezt a díjat. Milák Krisófnak és Rasovszky Krisófnak is gratulálok, mert ők is megérdemelnék az első helyet. Jó itthon lenni Magyarországon, de az edzőmtől, Bob Bowmantől csak 36 óra kimenőt kaptam, így kedden reggel hatkor már repülök is vissza az Egyesült Államokba, hogy tovább készüljek” – mondta Kós a díjátadó után.
Bár díjat nem vett át fiatal szinkronúszónk, Kardos-Nagy Janka, de sportolónk vihette be az Év Női Sportolójának járó alkotást, amelyet Gulyás Michelle nyert meg, akinek vívóedzője, id. Andrásfi Tibor.
Gratulálunk minden díjazottnak!