1142 Budapest, Szőnyi út 2.

Újra az elitben a BVSC asztalitenisz utánpótlása

Újra az elitben a BVSC asztalitenisz utánpótlása

Sok év munkájának köszönhetően ismét a legjobbak között van a BVSC asztalitenisz utánpótlása. A kiemelkedő eredmények kapcsán beszélgettünk szakosztályunk edzői csapatával, akik sokat tesznek azért, hogy ismét a régi fényében tündököljön a BVSC!

Nagyon jól működik asztalitenisz szakosztályunknál az edzői csapat és ez az összhang már nem csupán a hangulaton, hanem az eredményeken is látszik. Ugyanis a BVSC utánpótlása hagyományaihoz hűen ismét az ország legjobbjai között van. Az elmúlt két szezonban a fiú utánpótlásban és az összesített rangsorban is klubunk végzett az első helyen.

Jakab János szakosztályvezető mellett Marsi Márton, Haraszti Nóra és Tokaji Sándor, valamint Bedi József közösen igyekszik segíteni a fiatalságot, hogy minél jobb eredményeket érjenek el.

„A nagyjából 26 fős versenyzői csapatban 8-tól 18 éves korig sok korosztály megtalálható, akiket közösen készítünk fel. Nagyjából 7 éve az alapoktól kezdtük a munkát, ahonnan szépen fokozatosan lépegettünk fentebb. Mostanra érezzük azt, hogy egy remek gépezet kezdett el működni és a BVSC utánpótlásnevelése visszakerült oda, ahova való. Azonban azt fontos kiemelni, hogy sajnos a magyar asztalitenisz helyzete nem túl jó, és több fővárosi klub is megszűnt. Az viszont nagyon jó hír, hogy nekünk remek infrastruktúránk van két fix teremmel, közel 20 asztallal. Továbbá az anyagi helyzetünk is rendezett és ez segíti a megfelelő szakmai munkát is. Ha nem lenne ilyen a feltételrendszer, akkor mi sem tudnánk így dolgozni, ezért nagyon hálásak vagyunk a klubnak” – kezdte elemezni a siker okait edzőnk, Marsi Márton.

Jakab János hozzátette: „Az elmúlt két évben egyre többen kezdtek el minket dicsérgetni. A versenyeken több klubedzőtől azt a visszajelzést kaptuk, hogy milyen sok BVSC-s van megint ott és milyen jól szerepelnek. Úgyhogy ezek a visszajelzések nekünk is jó visszacsatolások voltak, hogy jó úton járunk.”

Alapvetően a BVSC a férfi asztaliteniszezők otthona volt, de az utóbbi években az utánpótlásban egyre több leány sportoló is nevelkedik.

„Régen úgy volt, hogy a Statisztika a nőknél, a férfiaknál pedig a BVSC volt az elsőszámú klub, de mára ez megváltozott. Tokaji Sanyi bácsi nagyon sokat segít a gyerekekkel, úgyhogy ez hosszútávon sikeres út lehet” – mondta el Haraszti Nóra.

Az utánpótlás további építése mellett egyre komolyabb célok vannak a szakosztályoknál. Jelenleg 3 Heraklész (serdülő U15+ifi U19 korosztály) kerettagunk van: Zubor Péter, Fegyver Zsombor, Stefán Bence, valamint szintén hárman vannak a Mechlovits (U13, U11 újonc) keretben: Bernek Áron, Lepp Ervin, Kópis Hanna.

Zubor Petivel kapcsolatban az a vágyunk, hogy bekerüljön a tíz, a szövetség által kiemelten támogatott játékos közé, ami neki is nagy előrelépés lesz és a klubnak is egy fontos állomás. Továbbá arra is van ígéret, hogy többen is kiemeltebb támogatásban részesüljenek, amelyek segítik őket a pályafutásukban.”

Az utánpótlásból kialakított felnőtt csapat idén az NB II-ben indult, ahol cél az aranyérem és a feljutás az NB I-be.

„Fokozatosan szeretnénk lépegetni felfelé, hogy a fiatalok is sikerélménnyel gazdagodjanak. Pár játékos kölcsönben szerepel magasabb osztályban, hogy tovább fejlődjön, de az NB II-es csapatunkkal is komoly céljaink vannak. Pár éven belül pedig szeretnénk, ha az NB I-ből is fentebb kerülnének” – tekintett előre szakosztályvezetőnk.

Az edzői csapat egyetértett abban, hogy a legnehezebb dolga azoknak van, akik a kezdőket eljuttatják a versenycsoportba, így Tokaji Sándor, Bedi József és Haraszti Nóra munkája elévülhetetlen ebben a folyamatban.

„Ezt csinálom már 40 éve, így ez nekem nem okoz nagy gondot. Nyugdíjasként úgy jöttem vissza, hogy ahol kell, ott segítek” – árulta el Sanyi bácsi. „Nehezebb a gyerekeket lekötni, mint régen, úgyhogy nincs könnyű feladatunk. Továbbá a csapatsportágak elszipkázó ereje is nagy, így ezekkel is meg kell küzdenünk. Aki az alapokat meg tudja tanulni, ők lépegetnek felfelé a csoportjainkban. Aki ügyes, az egy év alatt felkerül a haladók közé és összesen kb. 2 év kell ahhoz, hogy a versenyzők között találja magát.”

Sok sikert kívánunk szakosztályunknak!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay

Kiemelt szolgáltatásaink