Ha nyári szünet, akkor nyári tábor! Nincs ez másként a BVSC-nél sem, klubunk minden szakosztályában zajlanak a táborok. A Tatai úti edzőközpontban, a birkózóink között már hagyománynak számít, hogy minden évben a sportág egy-egy nagy múltú képviselője látogatja meg a gyerekeket, akitől lehet kérdezni és átadja tapasztalatait is. Ebben az évben a világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ötödik Bácsi Péter volt a vendégünk, aki jelenleg a Magyar Birkózók Szövetségének szakmai igazgatójaként segíti a sportág fejlődését és tartalmas előadása után néhány kérdésünkre is választ adott!
Birkózás
Kategória cikkjei
26 csapat részvételével rendezték meg az U12-es birkózók országos szabadfogású csapatbajnokságát, amelyen a BVSC fiataljai az előkelő második helyet szerezték meg. Nagy Bence utánpótlás vezetőedző elégedetten értékelt a tavaszi-nyári versenyszezon utolsó nagy viadala után.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy elhunyt a BVSC Örökös Tagja, birkózó szakosztályunk meghatározó alakja, Dr. Mensch Henrik. Rá emlékezünk!
Éppen 100 évvel ezelőtt, 1925. április 26-án alapították a BVSC-Zugló birkózó szakosztályát. A jubileumi ünnep apropóján az edzőtermet a klub korábbi legendás mesteredzőjéről, Székely Pálról nevezték el.
Sikeres évet tudhat maga mögött birkózó szakosztályunk is. U13-as lányaink megnyerték a csapatbajnokságot, míg egyéniben Tóth Lelle és Szőri Marcell ünnepelhetett aranyérmet országos versenyen.
A tavalyi bronzérem után idén az első helyen zárta a BVSC az U13 Leány Országos Csapatbajnokságot. A 11 induló közül, így a mieink lettek a legjobbak, ami történelmi siker a szakosztály életében.
A napokban ünnepli 90. születésnapját Székely Pál, birkózó mesteredzőnk, akit márciusban a hazai szövetség komoly elismerésben részesített.
Sikeres évet zárt 2023-ban birkózó szakosztályunk, ahol a korosztály legjobbjait külön is köszöntötték a Kizotti-BVSC Mikulás Kupán.
Nagy sikernek örülhettünk birkózó szakosztályunknál, ugyanis a Diák Lány Országos Csapatbajnokságon harmadik lett a BVSC-Zugló!
Ahogy korábban beszámoltunk róla, birkózóink nyári táborát az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás is meglátogatta. A KIMBA szakmai igazgatójaként dolgozó klasszis az utánpótlás-nevelés legfőbb céljáról is nyilatkozott nekünk!
Az nem kérdés, hogy a BVSC-Zuglónál mindig is nagy hagyománya volt a birkózásnak. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokaink vannak kötött- és szabadfogásban. Nagy örömünkre azonban női szakágunk is egyre jobban szerepel.
Kovács Zsombor ezüst- és bronzérmet szerzett a kaposvári nemzetközi U15-ös versenyen, amely már a nyári kontinensviadalra is válogatott. Fiatal birkózónk mindkét fogásnemben dobogóra állt a 48 kg-osok között!
Kiváló eredményekkel térhettek haza fiatal birkózóink a területi Diák I. és II. szabadfogású országos bajnokságról. Összesen 2 bajnoki címet, valamint további hét érmet szereztek. A csapatversenyben pedig a harmadik helyen zárt a BVSC!