1142 Budapest, Szőnyi út 2.

Kós zsinórban harmadik aranya 200 vegyesen

Kós zsinórban harmadik aranya 200 vegyesen

2022, 2024 után 2026-ban is Kós Hubert nyerte a férfi 200 méteres vegyes aranyérmét az úszó Európa-bajnokságon! Olimpiai bajnok klasszisunk ráadásul Cseh László 2009-es országos csúcsát is megdöntötte a párizsi Eb-n.

Nem unatkozott Kós Hubert az utóbbi napokban, hiszen a párizsi Európa-bajnokság első napját leszámítva mindegyik versenynapon vízbe ugrott, ráadásul nem is egyszer. Vasárnapra már „csak” a 200 vegyes fináléja maradt, ahol kétszeres Eb-címvédőnek számított.

Bár biztos nagyon fáradt volt már a megterhelő program után Hubi, de utolsó úszásában is mindent beleadott és már rögtön az elején élre állt. A pillangó után világcsúcs részidőn belül fordult. Nem meglepő módon a hát után még tovább növelte előnyét. Aztán a második száz során a spanyol González nagyon jött és óriási hajrá kellett a harmadik párizsi aranyhoz, de Kós sem adta könnyen magát és végül 1:54.24-es Európa-bajnoki csúcsa egyben magyar rekordot is jelent, ugyanis közel egy másodperccel megdöntötte Cseh László 2009-es csúcsát.

„Mindent kiadtam magamból. Nagyon örülök ennek a hétnek, mert itt tényleg mindennek nekimentem és nagyon sokat tanultam. Volt pár szám, ami nem úgy ment, volt egy pár szám, ami nagyon jól ment. Szeretném megköszönni Bobnak, az edzőmnek, hogy megint fel tudott készíteni erre a szintre. Megyünk tovább, hiszen előttünk van egy nagyon kemény két év” – értékelt úszása után Hubi az M4 Sportnak!

Gratulálunk ehhez a remek Eb-hez sportolónknak, aki három aranyérmet szerzett Párizsban! Nagyon büszkék vagyunk Rád és minden indulónkra!

Fotó: Magyar Úszó Szövetség

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay

Kiemelt szolgáltatásaink