Szinkronúszó szakosztály

A sportág megkerülhetetlen műhelye

BVSC-Zugló nélkül nincs valamire való hazai verseny szinkronúszásban, a szakosztály az elmúlt tíz évben stabilizálta rangját és elismertségét. Az eredményesség egyik fő záloga a klub Szőnyi úti létesítményhelyzete. A mintegy 70 fiatal ugyanis saját medencében és saját tornateremben készülhet, ez pedig korántsem adatik meg mindenkinek. „Ez a lehetőség igazi kiváltság, ha úgy tetszik, egy aranybánya alapja. Kivételes helyzetben vagyunk a klubok közül, hiszen bár nem sok óraszámban, de teljes medence jut az edzésekre” – mondja Horváth Erika, aki kezdetektől fogva a szinkronúszó szakosztály vezetője, tiszteletbeli elnöke. – Az állandóság is kedvező, hiszen mi mindig ebben a medencében készülhettünk, és függetlenül attól, hogy egyszerre több korosztály edz, ez egy hatalmas előny. Ennél még fontosabb viszont – amivel a huszonhárom további egyesülethez képest szintén előnyből indulunk –, hogy saját tornatermünk van. Azt, hogy meg tudtuk tartani a pozíciónkat a hazai palettán, alapvetően ennek a helyzetnek köszönhető.” A BVSC-Zugló szinkronúszó-szakosztálya húsz éve alakult meg, az elmúlt tíz évben az előző tíz évet erősítette meg a hétköznapok kemény munkájával. Létszámában nem tudott olyan nagyot ugrani az elmúlt időszakban, de ennek prózai okai vannak.

Horváth Erika
Horváth ErikaSzakosztályvezető

Rólunk

„Szép lassan olyan szintre értünk el, hogy tíz éve minden korosztályban a dobogó valamelyik fokára áll egy BVSC-s versenyző”

„Tíz éve is nagyjából ötven-hatvan lány sportolt nálunk, most körülbelül hetvenen vannak, de nem tudunk több embert felvenni, mert kötöttek a pályáink és az ebből fakadó lehetőségeink. Bizonyos létszám felett elveszik az edzés minősége, nem jut elég figyelem a lányok mindegyikére. Öt-hat éve stabil a létszámunk, a gyerekek ugyan jönnek-mennek, és akad, aki befejezi a sportágat, de mindig vannak helyettük mások, akik viszont elkezdenek megismerkedni vele” – mondja Horváth Erika. A BVSC-Zugló azon kevés klub közé tartozik, amely négy korosztályban versenyeztet és készít fel szinkronúszókat: a gyerekek 12 éves korig indulnak versenyeken, 12 és 18 év között jön a junior korosztály és ott vannak a felnőttek, valamint egy pár éve már masters korosztályban is jeleskednek zuglói „hableányok”. Többen szülés után tértek vissza a vízbe, mások a BVSC-s közösség családias hangulatára vágytak ismét, vagy egyszerűen szeretett sportáguknak szerettek volna tovább hódolni.

Szinkronúszás bvsc
A masters „szekció” életre hívását és működését nagyban segítette a 2017-es hazai rendezésű vizes világbajnokság, amelyen végül kombinációs kűrben és párosban is került aranyérem BVSC-s hölgyek nyakába. „Szép lassan olyan szintre értünk el, hogy tíz éve minden korosztályban a dobogó valamelyik fokára áll egy BVSC-s versenyző. Hat évig a felnőttek között verhetetlenek voltunk, semelyik kategóriában nem tudtak megszorongatni bennünket. Mára azért már szorongatnak minket, meg is előznek olykor, ezzel együtt nem kell szégyenkeznünk, bárhová is megyünk” – fogalmazott Horváth Erika. Kérdés, honnan érkeznek újra és újra lányok a szakosztály kötelékébe? „A szinkronúszó-szakosztály alapvetően a BVSC- ben zajló úszásoktatásból táplálkozik, a lányok leginkább onnan érkeznek. Látják, hogy itt vagyunk, itt edzünk, megtetszik nekik a közeg.
Szinkronúszás bvsc
Természetesen ideális lenne a toborzás, mert akkor mi tudnánk kiválogatni a lányokat, mi dönthetnénk arról, kit veszünk fel, adott esetben felmérők alapján is. De mindig jönnek annyian, hogy ne induljon szervezett toborzás, ősszel rendre érkezik 10-15 gyerek, és nem utasítunk el először senkit. Természetesen év végére sokan morzsolódnak le, hiszen ez egy rendkívül összetett és kemény sportág, ami nem marad nyom nélkül. Nagy előny, ha a hajlékonyság, a flexibilitás megvan a lányokban, de ha nincs, akkor megcsináljuk nekik. Emellett végtelen kitartás szükséges ehhez a sportághoz. Iszonyú sok mindent kell megtanulni és alkalmazni egyszerre, ráadásul nagyon sokára lesz valakiből ténylegesen versenyző. Ha valaki 6-8 évesen elkezdi a szinkronúszást, talán 12 éves korára jut el oda, hogy amit csinál, azt minden tekintetben szinkronúszásnak hívhatjuk.” Horváth Erika nagyon büszke arra, hogy a szakosztály edzői garnitúrája egykori tanítványaiból áll: „Fogalmazhatok úgy, hogy kinevelődött az általam versenyeztetett gyerekekből egy edzői csapat. Ketten is elvégezték az edzői képzést az egyetemen, Vándor Csilla és Juhász Emese, míg Oblath Judit és Ambrus Eszter a legkisebbekkel foglalkozik, vagy nekem segít a hétköznapokban. Az ő munkájuk is elengedhetetlen ahhoz, hogy az országos bajnokságokon és a Magyar Kupákon minden korosztályban rendre ott legyünk a dobogón. A koronavírus miatt sok minden felborult a sport területén is, de megmaradt a folytonosság a szakosztályban, elég csak azt megemlítenem, hogy a 2021-es országos bajnokságot a négy korosztályt összesítve 7 arany-, 7 ezüst- és 3 bronzéremmel zártuk.” A BVSC-Zugló a 2017-es hazai rendezésű világbajnokságra három versenyzőt delegált a 12 fős, a vb-n aztán helytálló válogatott keretbe, Kézdi Fannit, Takács Angélát és Kertai Lilit. S ha már hazai rendezésű világversenyek: a 2021-es budapesti Európa-bajnokságon highlight kűrben bronzérmet szerző magyar válogatottban ott volt a zuglói Csilling Katalin is. (Ez történelmi érem volt, hiszen korábban nem állhatott dobogóra a magyar válogatott. Igaz, ebben a kategóriában végül csak három csapat indult.) Ami a BVSC-Zuglón belüli elismertséget illeti, Horváth Erika szerint a kemény munka a szakosztály megítélésében is megmutatkozik. „Nyilván nem mi vagyunk a középpontban, hiszen a BVSC egyéb vizes sportágai nagyon eredményesek: az úszó szakosztály és a vízilabda is szép sikereket ér el, és a vizes diszciplinák közül természetes, hogy a nagyobb tradíciók miatt rájuk nagyobb figyelem is vetül. Nehéz kitűnni, ugyanakkor úgy érzem, megerősödtünk, és a sok befektetett munka meghozta az eredményét. Elismernek minket, és talán most már nemcsak mi nézünk fel rájuk, hanem ők is ránk. Ehhez persze kell az a jó és családias hangulat is, ami az egész BVSC-t és az uszodát körülveszi.”
Szinkronúszás bvsc

Elérhetőségeink

Szakosztályunk tiszteletbeli elnöke: Horváth Erika
Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 1 273 1426

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay