Nemzetközi versenyeken jártak karatésaink

Nemzetközi versenyeken jártak karatésaink

Bartha Nikola és György Dániel révén két sportolónk is érdekelt volt a madridi Premier League-viadalon, míg Szegedi Döme Montenegróban versenyzett. Karatésaink szép eredményekkel zárták a hétvégét.

A magyar válogatott tagjai – köztük két sportolónk, Bartha Nikola és György Dániel – spanyolországi edzőtáborban vettek részt a madridi Premier League-verseny előtt, amit a helyi szövetség szervezett. Dani egyenesen a kazahsztáni edzőtáborból érkezett Spanyolországba. A közös tréningeket több edző tartotta, amelyre rengeteg országból érkeztek a legjobb karatésok. A mieinken és a házigazdákon kívül voltak jordánok, marokkóiak, tajvaniak, chileiek, brazilok, horvátok, ausztrálok, szerbek, kanadaiak, norvégok, görögök és hollandok is.

Az edzőtábor után péntektől rendezték a madridi Premier League-versenyt, amely sportolóink felkészülését segítette a májusi, olimpiai kvalifikációs viadalra. György Dániel a -84 kg-os súlycsoportban szerepelt, ahol egy portugállal kezdett. Sajnos az első összeütésből ellenfele kapta az első pontot, és aki az első pontot szerzi, az döntetlen esetén előnyt kap és ő nyer. Bár Dani utána egyenlített, de a végeredmény 1-1 lett, így a pontelőny miatt a portugál nyert, aki sajnos nem került döntőbe így nem juttatta vigaszágra Danit.

Bartha Nikola a +68 kilósok között egy svéd lánnyal kezdett, aki nem ígérkezett könnyű ellenfélnek, hiszen korábban világbajnoki bronzérmes is volt. Ennek ellenére sportolónk 7-1-re legyőzte őt, a második meccsén viszont kazah ellenfele (3-1) bizonyult jobbnak. Azonban mivel ő döntőbe jutott, így Nikola a vigaszágon szépíthetett.

Itt először egy koszovói riválist győzött le 6-3-ra, majd egy olasz lány következett. Sportolónk jól kezdett, de az olasz jobban bírta és összeszedte magát, végül 10-2-re nyert. Nikola így is a pontszerző, 9. helyen zárta a madridi versenyt.

 

 

Szegedi Döme a kazahsztáni edzőtábor után Montenegróban lépett tatamira, ahol remekül sikerült számára a viadal, ugyanis -67 és -75 kg-ban sem talált legyőzőre, így mindkét súlycsoportot megnyerte.

Gratulálunk sportolóinknak!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay