Olimpiáig

Száguldó BVSC-sek

Száguldó BVSC-sek

Október 13-14-én Bécsben rendezték a Grand Prix Vienna nemzetközi pályakerékpár-versenyt.

Az eseményen klubunk kerékpáros szakosztálya három versenyzővel képviseltette magát. A felnőtt pálya Európa-bajnokságra készülő elsőéves U23-as Borissza Johanna Kitti az elit nők között a pont- és a selejtezőversenyben, valamint scratch-ben állt rajthoz. Pontversenyben az 5. helyet szerezte meg, a selejtezőben a 4. helyen zárt, míg scratch-ben a 7. helyen végzett. Klubunk élversenyzője, a londoni olimpikon Lovassy Krisztián ezúttal legyőzhetetlennek bizonyult. A pontversenyt 94 ponttal – benne három körelőnnyel – nyerte a második helyezett 86 pontos Andreas Graf előtt. A scratch futamban az osztrákok másik kiválósága, Andreas Müller előtt lett győztes, ezzel egyetlen nap alatt két UCI C1-es győzelmet gyűjtött be. A két nagy siker mellé a selejtező versenyben még egy 6. helyet is szerzett. Csapatunk U19-es versenyzője, Molnár Gábor az ifik scratch versenyében jeleskedett, igen szép, kiélezett véghajrával nyerte a futamot. Mindemellett indult az ifik omnium versenyében is, melyben a hatodik helyen zárt. A verseny krónikájához tartozik, hogy klubunk master versenyzője, Szilágyi Sándor új magyar csúcsot futott az 55-49 évesek korcsoportjában 200 méteres repülőrajtos időfutamban. Ideje 12,50 mp lett.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay