Férfi kézilabda: Osztálylépés a felnőtteknél és az ifiknél is
Bár felnőtt kézilabdázóink számára csak a jövő héten kezdődik az NB II, de az ifi első osztályba feljutott együtteseink már a héten pályára lépnek. Elsőként a férfiak szezonja elé tekintünk a felnőttek céljaival is, vezetőedzőnkkel, Szakál Dániellel!
Kezdjük az ifikkel, mivel ők lépnek először pályára a szezonban. A legjobbak között szerepelhettek az első osztályban, mit vársz tőlük?
Nagyon nehéz lesz, mert szinte a nulláról kell felépíteni az ificsapatot. Másfél hete amikor az első felkészülési meccsünket játszottuk azt láttam, hogy voltak biztató jelek, de látszódott, hogy még sok mindenben kell javulnunk. Biztos vagyok benne, hogy nagy feladat lesz az ifi bajnokság, mivel ahogy mondtad is, ez már az élvonal, így nagyon sok jó és komoly csapat van. Köztük olyanok is, amelyek NB I/B felnőttet is játszanak.
Mennyire változott a tavalyi feljutó csapathoz képest a keret?
Sokan kiöregedtek sajnos, ezért kellett főleg újjáépíteni az együttest. Felnőttbe is sok új játékos jött. Úgy gondolom, hogy mindannyian erősítést jelentenek számunkra. Megmondtam nekik, hogy mindenki tiszta lappal indul, tehát nincs olyan, hogy valaki régi, vagy valaki új. Itt kell lenni az elejétől fogva, beletenni a melót és akkor kerül be valaki a csapatba, ha ez megtörténik.
Ilyen átalakulás után – ráadásul ifiben és felnőttben is az osztálylépéssel új ellenfelek is járnak – lehet már célokat megfogalmazni?
A felnőttek között a célunk az első körben, hogy bennmaradjunk. Az NB I/B átrendeződése miatt sok olyan csapat lesz, amelyek magasabb osztályokból tudtak igazolni. Vagy a másodosztályból estek ki. Ők szinte félprofi szinten vannak mind a háttér, mind a játékosok tudását illetően. Tőlünk más csapathoz nem ment el játékos. Volt, aki a tanulmányok miatt abbahagyta, illetve többen is érkeztek. Van olyan, aki például az NB I/B-ből jött hozzánk, de a többség a Budapest I. osztályban megszerzett tapasztalatokkal vág bele a szezonba.
A nyári szünet után vártad már újra a közös munkát?
Abszolút, mert nekem ez a felnőtt bajnokság már régóta a szívem vágya volt. Tehát mindenféleképpen szeretnék velük egy jó eredményt elérni. Nyilván tisztában kell lenni azzal, hogy hol állunk a ranglétrán, de örülnék annak, ha nem csupán a bennmaradás lenne a célunk, hanem az is, hogy egy-két meglepetést okozzunk.
Sok sikert kívánunk! Hajrá, BVSC!