Hétvégi beharangozó

Hétvégi beharangozó

Továbbra is pörögnek csapataink számára a bajnokságok. Férfi labdarúgóink és vízilabdázóink kivételével mindegyik együttesünkért szoríthatunk. Mutatjuk is, hogy milyen ellenfelek várnak a mieinkre!

 

Nem unatkozunk majd a hétvégén sem, hiszen szombaton kettő, míg vasárnap három csapatunk is mérkőzést játszik a bajnokságban. Kezdésként a női kézilabdázók az NB II-ben még hibátlan, tíz mérkőzésből tízet megnyerő PEAC-ot fogadják szombat kora délután. Ősszel 42-31-re a pécsiek nyertek, így lesz miért visszavágni, még ha nem is ígérkezik ez könnyű feladatnak.

Nem sokkal ezt követően a női vízilabdázók számára folytatódik két és fél hónap után az OB I. Sportolóink az elmúlt időszakban sem lazsáltak, hiszen Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra a válogatottal kiharcolta az olimpiai kvalifikációt, majd a múlt héten már a teljes csapat tétmeccset játszott az Euroligában, ahol Európa legjobbjai ellen mérhették le Petrovics Mátyás tanítványai, hogy hol tartanak. Ezúttal a BHSE vendége lesz a BVSC, ahol kötelező a győzelem.

Vasárnap elsőként női labdarúgóinkért szoríthatunk, akik a közeli rivális Gyulai Amazonok ellen folytatnák a pontok gyűjtését. Az első tavaszi forduló ellőtt még a múlt héten Monoron lépett pályára Steer Ferenc együttese. Azt a találkozót őszről halasztották el és ott végül 3-0-ra riválisunk nyert, azonban már lehet is javítani ezen a hétvégén.

Női röplabdázóink már a múlt héten bebiztosították helyüket az NB II Keleti csoportjának a rájátszásában. A DEAC elleni meccsnek már csak az a tétje, hogy alapszakasz-győztesként vagy másodikként mennek tovább Daróczi Gergelyék. Azonban mivel nem viszik magukkal az eddigi pontokat, ennek inkább presztízsértéke van. Mindenesetre az eddigi teljesítményük alapján joggal bízhatunk abban, hogy meglesz az első hely.

A múlt héten bravúros győzelmet arattak férfi kézilabdázóink, az addig még százszázalékos Squadra Buda ellen. Vasárnap este a Mini Titánok együttese lesz az ellenfelünk hazai pályán. A bajnokság nyitófordulójában már találkozott egymással a két csapat. Akkor 36-31-re a mieink nyertek. Reméljük, folytatják jó szereplésüket a fiúk!

Hajrá BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay