Vége a téli álomnak és a hétvégén már felnőtt kézilabdázóinkra is bajnoki mérkőzések várnak. Csapataink vezetőedzőit kérdeztük a tavaszi célokról!
A hölgyek jelentősen megfiatalított kerettel vágtak neki a szezonnak, így a csapat magját utánpótlás játékosaink adják, akiknek fontos tapasztalatszerzés az NB II felnőtt mezőnye. Így Balog Beáta tanítványainak inkább a rutinszerzés volt az idény előtt a fő cél. Ennek ellenére természetesen nagyon fontos volt, amikor a Rákosmente ellen megszerezték első sikerüket a mieink. De vajon milyen tavaszi folytatásra számít a vezetőedző?
„Szerintem erősödött a keretünk. Sörös Zsófia távozott, de érkezett 5 régi-új játékos. Jól halad a beépítésük, de nekünk a Malév elleni utolsó alapszakasz meccsre kell majd összeérnünk, hogy ott jó eredményt érjünk el. Fontos, hogy addig a kohézió kialakuljon. A felkészülés jól sikerült, játszottunk edzőmérkőzéseket a TF-fel és a Hatvannal is. Az ifivel jól alakult a január és mivel ők adják a felnőtt csapat magját is, ez mindenképp örömteli. Célunk a bennmaradás és, hogy minél több pontot vigyünk tovább az alsóházi rájátszásba” – nyilatkozta honlapunknak Balog.
Férfi együttesünk nagy bravúrokkal zárta az előző szezont, amelyeknek köszönhetően megőrizték a mieink NB II-es tagságukat újoncként. Ezek után nagyobbat álmodtak a fiúk és nem is indult rosszul az ősz. Azonban sérülések is nehezítették az elmúlt időszakot, így jelenleg az alsóházban vagyunk, de még az érmes reményekről sem szabad lemondania a csapatnak.
„Érdekes szituációban vagyunk, hiszen ha megnyerjük a hátralévő meccseinket, akkor 8 ponttal kerülhetnénk a felsőházban, ahol így akár az érmekért is küzdhetnénk. Azonban, ha nem nyerünk szombaton a Máv Előre ellen, akkor az alsóházban leszünk 2 tovább vitt ponttal, tehát akkor a kiesés ellen harcolunk majd. Van pár új igazolásunk, de az első számú kapusunk sajnos távozott, mivel munkája miatt abbahagyta a kézilabdát. Védekezésben szerintem jók vagyunk, de támadásban fejlődni kell. Nagyon szoros mérkőzésre számítok szombaton, igazi három esélyes összecsapás, ahol a napi forma dönthet a csapatok között” – tekintett előre Somogyi Péter vezetőedzőnk.
A fiúk szombaton a Máv Előre-Cunder Kézisuli csapata ellen hazai pályán kezdik a tavaszt, míg a nők vasárnap a Vecsés vendégei lesznek Üllőn.
Sok sikert kívánunk csapatainknak! Hajrá, BVSC!
Fotók: Szűcs Attila