Olimpiáig

Hámori Luca a BVSC-ben folytatja

Hámori Luca a BVSC-ben folytatja

Magyarország első női ökölvívó olimpikonja a BVSC-Zuglóba igazolt! Szatmáry Kristóf, a klub elnöke bejelentette, hogy Hámori Luca a 2028-as ötkarikás játékokig írt alá, ahol a sportoló szeretne szép sikert elérni.

Sokan emlékezhetnek rá, hogy Hámori Luca remek teljesítményt nyújtott Párizsban, ahol első magyar női ökölvívóként szerepelt a szakág 2012 óta íródó olimpiai történetében. A BVSC-Zugló nagymúltú ökölvívó szakosztálya bő másfél éve alakult újjá és hamar újra a sportág hazai fellegvárává vált.

„Tavaly az év legeredményesebb egyesülete lett a BVSC, míg ökölvívóink hatodikként zárták a hazai klubok rangsorát, a jövőben is szeretnénk a legjobbak között maradni. Ezen az úton saját értékeink megtartása mellett fontos állomás, amikor új sportoló csatlakozik a klubhoz. Nagy öröm, hogy sokak számára vonzó a BVSC és kifejezetten örülünk annak, hogy Fischer József szakosztályelnök közreműködésével Hámori Luca személyében a magyar női ökölvívás kiemelkedő alakja erősíti majd csapatunkat, akivel a Los Angeles-i olimpiáig írtunk alá. Edzései során pedig a Tatai u. 79. szám alatt található sportkomplexumunk legújabb fejlesztését, a tavaly ősszel átadott ökölvívótermet használhatja majd” – árulta el Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke.

A szakosztály sikeres évet zárt tavaly, hiszen Lakos Regina 70 kilogrammban ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon, míg Fehér Koppány 5. lett 92 kg-ban. Itthon pedig a magyar bajnokságokon összesen 6 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet szereztek a klub ökölvívói minden korosztályt beleértve.

„Nagy öröm számunkra, hogy tavaly már az Eb-n is volt dobogósunk Lakos Regina személyében, akinek szintén nagy motivációt jelent, hogy Luca is a BVSC-t erősíti a jövőben. A két lány számára is gyümölcsöző lehet, hogy egy klubban készülnek. Bár nem ugyanabban a súlycsoportban versenyeznek, de sokat edzenek együtt és kijelenthetem, hogy az a célunk: mindketten ott legyenek Los Angelesben, ezért mindent meg is fogunk tenni. Lucát jól ismerem, hiszen korábban már dolgoztunk együtt és november óta én irányítom a felkészülését. Bizakodva várjuk a jövő héten kezdődő Bocskai István Emlékversenyt, de idén a fő cél a szeptemberi világbajnokság” – mondta Régi Dániel szakosztályvezetőnk.

Hámori Luca számára jól indult az év, hiszen a Spanyolországban rendezett nemzetközi versenyen aranyérmet szerzett, azonban a fő kihívások még csak most következnek majd az olimpiai 5. helyezett ökölvívó számára.

„Azzal, hogy Budapestre költöztem eldőlt, hogy egyesületet is váltok. Mivel Régi Dániellel szerettem volna együtt dolgozni, így adódott a lehetőség, hogy a BVSC-be kerüljek. Azt mondhatom az eddigi közös munkánk alapján, hogy jó úton járunk és bizakodva várom a Bocskai István Emlékversenyt, de a fő cél a liverpooli világbajnokság lesz idén. Azt szeretnénk, hogy nagyon szép eredményeket érjünk el a következő években és úgy látom, ehhez minden adva van” – nyilatkozta a sportoló.

Sok sikert kívánunk Lucának!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay